Egyszer találkoztam egy lánnyal, nagyon kis vékonyka lány volt, fotózott egy kiállításon és azt mondta rám, hogy ember, ez te vagy? Te egy legenda vagy a városban!!! Azért keveredtünk szóba, mert kiderült az ESRA graffitis csapatban fest, akik hogy is mondjam, elég látványosan jelen vannak a településen. Hidakon, falakon, mindenhol. Nagy Britanniában, nagyon vastagon fog a bíróság tolla, simán börtönbe lehet kerülni fújásért, ezért mindig érdeklődve hallgatom, ha valaki ekkorát rizikózik. Aztán persze eszembe jut, hogy 17 és 27 között én milyen bajnokságban voltam, megrázom magam, mert eszembe jut, mennyire rohan az idő, mintha egy másik Valér lenne, ami végül is igaz, már a sejtjeim is kicserélődtek. Csak az emlékeim vannak meg arról a fiatalemberről, más közöm nincs hozzá. Ahogy utazom a vonaton, leugrom az állomáson, fújok rá és szállok vissza, innen nem tűnik túl logikusan felépített dj szettnek...de akkor az volt. Vagy mikor kergettek a rendőrök, futtattuk őket és simán visszamentünk és befejeztük a képet, Egerben.  Ma azt mondanám, hogy nincs agya aki ezt csinálja, akkor ez volt az alap, és a többibe ne menjünk már bele, mert csak önfényezésnek tűnne, ilyen sztorikból, van vagy 3000.

Szóval a lány nagyon meghökkent, kérdeztem miért? Mondta, hogy valami mást várt, ez nagyon fura, mindenki mást várt. Mást várt a fekete rap énekes srác pár hete, akinek a lemezbemutatóján élő festettem, mást vár a klub tulaj, az újságíró a herald magazintól, mást vár a vásárló, aki a sarkon áll, és vár rám, a pénzzel, de én nem füvet adok el neki, vagy mást, hanem képet. Mindig van valami vicces benne, ahogy várnak rám, szorongatva a pénzt a festett lemezért, vászonért, táblaképért...Szóval mindenki meglepődik, mert nem vagyok szétrakva.

Akiket ismerek, főleg a fiatalabb generáció, nagyon meg vannak csinálva. Az egyik graffiti isten, Reckless, a feje búbjáig ki van tetoválva, mindenkiben ezer testékszer, piercing, nagyon szépen felépített ruhakollekciók, márkák, üzenetekkel. A festett haj és a több száz fontos cipő harmóniája, igen fontos.

Nézem őket, megint dereng valami, hogy milyen fontos volt, hogy Kata vagy Judit által Párizsból hozott pólóval, mekkora király voltam a városban, hogy mikor az egyetemen megdicsérték a limitált Powell Peralta pólóm, hogy sültem és homlokomra toltam a 16 ezres szemüvegem, 16000, 25 éve...egy vagyon volt...amit este 8 után vettem csak fel. Milyen fontos volt és mennyire jelentéktelen ma. Mennyit változunk...

Meglepődnek, mert mást vártak, nem egy rövid hajú, mondhatjuk sportos, láthatóan nem szenvedélybeteg embert, a Decathlon legolcsóbb nadrágjában, márkajelzés nélküli pulcsiban, maximum a Keleti Blokkos cuccokat veszem fel amiket egy miskolci barátom gyárt, és ha benne vagyok a ruháiban, Ő jut eszembe, de ez egy hosszú családi történet, majd egyszer elmondom...

Mást vártak, várnak, mert futó cipőben vagyok, hajam őszes és bár emlékszem a srácra, akinek zöld, piros, fekete, taraj, féltaraj, szőke haja volt, már nem lenne se pénzem se időm arra, hogy erre festéket szánjak, a kedvet ne is említsem. Mikor találkozom néha, korombeli emberekkel, akik még mindig tarajosak és színes hajúak, vagy szét vannak tolva testékszerrel és más kiegészítőkkel, mindig örülök, hogy nem vagyok ebben, bár semmi negatívat nem gondolok róluk csak én örülök, hogy nem vagyok már benne.

Egy graffitis haver, mondjuk úgy, sokat keresték a rendőrök, valami 20 éve , mesélte, hogy az igazi graffitis, a legszürkébb ember, úgy néz ki, hogy senki ne emlékezzen rá később, mert ez az alapja az egésznek, a sportnak, hogy légy észrevétlen és tucat.

Milyen érdekes, hogy én nem ezért váltam ilyenné. Egyszerűen én megfigyelővé avanzsáltam. Boldoggá tesz, hogy nem vagyok függő, hogy nem kell kidiszítenem magam, mert én punk vagyok, ha valaki punk az én vagyok, de benn, egészen mélyen, hitelesen , de csak önmagam felé. Az az ember vagyok, aki szerettem volna lenni, valami 30 éve, bár visszagondolva erre sem emlékszem, látta e a jövőt emígyen az a srác... aki voltam anno?! Szóval boldog vagyok így is, mert nem kell kiraknom az ablakba, ki is vagyok valójában , és mikor 2 éve, egy hatalmas völgyhidat megfújtam itt, szépen lemászva a mélység felé, elvigyorodtam magam, hogy azért ez nem olyan rossz egy 50 éves pasitól. Hogy nem vagyok bezárva saját magam teremtette falak közé, hogy képes vagyok jól érezni magam a híd felett lebegva, egy táncházban, Váncsát olvasva, kertészeti munka közben, kiállításon, berlini techno klubban, írás közben, futáskor a hegyekben, túrázva, képtárban vagy a gyerekeim iskolai rendezvényén, vagy akár csak nézelődve egy teraszon. Mindenhol nagyon jó és ennek szerintem része, hogy nem definiálom magam, hogy én ez vagyok, hanem csak sodródom helyzetek, emberek, bulik és események, munkák között és nem tudom ki írja a történetet. Nekem nagyon kellemetlen, amikor emberek zenék vagy stílusok mentén határozzák meg magukat, mások által diktált design ketrecben ülnek és fikázzák a többit, akik random módon, másik kalitkát választottak.

Egyetlen szilárd pont, csak az a pár tucat ember, akiket nagyon szeretek és ők az én fix tartó oszlopaim.

Mást várnak ezek az emberek, amikor megjelenek és látom a szemük, most már vigyorgok rajtuk. Nagyon vicces. Mesélek nekik, hogy van családom, meg hogy kösz most nem iszom semmit. Ezt ki mondta?

Egyszer egy kiállításomon, úgy , hogy ott volt a párom mellettem, egy ott dolgozó hölgy odajött, nagyon szemrevaló kis hölgy volt, szeme égett. Odahajolt a fülemhez és azt súgta, van itt egy raktár meg van nála egy kis móka is, meg hogy menjek vele! Nem igazán értettem, mit is akar, de aztán egy másodperc múlva leesett, hogy szexelni hív a szobába. Én ott nagyon megsajnáltam ezt a lányt, hogy mennyire borzasztó lehet ebben lenni, bekólázva, hogy nem látja vagy nem érti, hogy én a párommal vagyok és szóba sem jöhet ez a dolog. Hogy látja a gyerekeim és Ő azt gondolja, ezt le lehet vezényelni ...Nagyon finoman eltereltem a szót, végül is jót tett az egómnak, de még ma is beleborzongok, hogy de jó, nem ebben vagyok.

Mondta a kis vékony lány a kiállításon, hogy nagyon sokan gyűjtik a képeimet, neki van már 6 és hogy sokan kereskednek is vele. Hogy vannak társaságok, ahol szabályos vadászat van és térképen nézik , hol lehetnek a képeim, amiket posztolok az instagramra. Ennek hatására, már csak napok után posztolok, mert azonnal rohannak a vadászok és én azt szeretném, hogy sokan lássák a képek üzeneteit, kinn az utcákon, valahova felerősítve,ne pedig egy szobában árválkodjanak a falapok vagy vásznak.

Néztem ezt a kis vékony lányt és meghökkentem. Meséltem neki, hogy én erről nem is hallottam, mert nem járok igazán a társaságba. Egyszer egy bárban , egy pincér mondta, hogy nem kell fizetnem, mert Sior vagyok, de ezen kívül, én soha nem értesültem erről a hyperól. Mondtam a lánynak, hogy reggel kelek, suliba megyek a gyerekekkel, meg dolgozom, csatorna pucoló vagyok és világító munkásruhában szívok, egy jelképes fizetésért, azt hiszem 12 fontot kerestem abban az időben, adózás előtt...este főzök, meg végülis egy teljesen konzervatív család képet mutatunk, olyan jó tanuló jó sportoló, tiszta udvar rendes ház (nem "rendes gáz"...hehehe...), úgy, hogy azonnal köpök, ha jelenlegi regnáló felkapaszkodotték a család szentségéről papolnak a magyar sajtóban, meg erkölcsről, meg...ismerjük a dalt!

Mondtam neki, hogy tök kedves, de zavarban vagyok, mert ha mások kereskednek a képeimmel, már értem, hozzám miért jut el, ilyen kevés vásárló. Vicces, de én generálta azt, hogy ilyen nehéz munkából élek, ennyiért, miközben befutott művész vagyok...elméletben. Meg kell mondanom, ezen is tudok röhögni, illetve tudtam, pár éve, mikor ez a beszélgetés lezajlott. Végül is, minden tök menő, mert zajlanak a dolgok.

Mindig arra gondolok, hogy ha ma meg kellene halnom, akkor elégedett lennék e az életemmel. Azt hiszem, eddig minden rendben vele, elég mozgalmas volt, meg tartalmas.

Az életünk egyre könnyebbé vált, már 4 éve éltünk Skóciában, ezidőtájt, ahol tartok a történetben és egyre jobban megismertük a helyi játékszabályokat. Egyre többen jöttek látogatóba Franciaországból, Egerből, Pestről, Németországból és egyre messzebb merészkedtünk a skót hegyekben, völgyekben.

A kezdeti évek rettenetes fásultsága után, néha már mertem arra gondolni, lehet nem is volt butaság eljönni erre a helyre.

Sior korábbi munkái itt érhetők el az Egri Ügyeken, de ha az újabbakra is kíváncsiak vagytok, akkor az instagramon vagy a facebook felületén is felkereshetitek.