2024. március 29., Auguszta

Vélemény

#demokrácia #füzesabony #kampány #kósa lajos

És akkor Kósa szerint demokrácia van a parlamentben

Sz. A. 2022.03.07. 16:02

Kósa Lajos március 3-án Füzesabonyba látogatott, ahol egy fórumon dr. Pajtók Gábor kampányát erősítette. Ha egy kampányban kis változatosságra van szükség, általában nívósabb politikai aktorok jelenlétében tetszelegnek a helyi képviselőjelöltek – így rejtély, hogy miért pont Kósával próbál turbózni a Fidesz. Kósa munkásságát azért az ellenzéknek is el kell ismernie, nélküle ugyanis aligha tartana a Pegasus-ügy ott, ahol. Az alábbi írást egy olvasónktól kaptuk, aki ott volt a füzesabonyi fórumon.

A Vélemények rovatban a szerkesztőség véleményétől eltérő írásokat is közreadunk, azonban azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk. Természetesen szívesen várjuk a válaszreakciókat, amelyeket közre is adunk.

 

Mondhatnám, hogy véletlenül keveredtem Kósa Lajos füzesabonyi kampányelőadására, de ez legalább annyira lenne hihető, mint amilyen a fideszes rendezvényen elhangzottak voltak. Utólag visszagondolva csak magamat hibáztathatom, hogy kitettem magam ilyesminek, és most a döbbenet keserű utóízével kell megbirkóznom. Nekem legalább volt választási lehetőségem, nem úgy, mint azoknak a romáknak, akiket kisbusszal utaztattak a környező falvakból, a megszeppent fidelitaszosokról inkább ne is beszéljünk.

 

Nem is tudom, hogy röviden össze lehet-e foglalni azt a rengeteg "információt", amit ezen az előadáson halottunk. Próbálok gyöngyszemekre visszaemlékezni, de az tuti, hogy az a bizonyos kutya, bármelyiket megenné, azonnal kimúlna szegény. Természetesen szóba került az orosz-ukrán háború. Magyarország igyekszik elkerülni a konfliktust – hangoztatta Kósa – ezért nem szállítunk fegyvereket Ukrajnának, illetve nem is engedjük, hogy mások közvetlenül rajtunk keresztül szállítsák le. Az ezt cáfoló fényképek, híresztelések (baloldali) kacsák, és más európai országoknak is hasonló a hozzáállásuk. Aha, értem. Akkor az, hogy Hollandia több száz rakétameghajtású gránátvetőt, a lengyelek, csehek, szlovákok kézifegyvereket és lőszert, az észtek, lettek üzemanyagot és páncélelhárítókat, a svédek sisakokat és testpajzsot küldenek, illetve bejelentkeztek hasonlóra a belgák, a románok, a németek is, az szintén kacsa… és gondolom mind baloldali. Ezen túl lehet lépni, nem akarunk háborút, senki sem akar, ilyen formában még talán Putyin sem.

 

Megtudtuk továbbá, hogy a magyar nem szeret adót fizetni és nem igazán szabálykövető. Ugyanakkor rendkívül leleményes és "ha harmadiknak megy be a forgóajtón, akkor is elsőként jön ki rajta." Én úgy tudom, hogy "utolsóként" megy be az a magyar azon a bizonyos forgóajtón, de a hármas számnak egyébként is kitüntetett szerepe van a magyar népmesei világban, így ezt egy jobboldali politikus szájából illik elfogadni. Vagy egy fideszes sohasem megy be sehova utolsónak? Passz. A lényeghez azonban kanyarodjunk vissza.

Kósa szavai alapján a magyar nem szeret adót fizetni, ezért a Fidesz igyekszik az adózás szabályait ehhez igazítani,

így jött létre például a KATA. A KATA teljesen rendben van amúgy – igaz, nem lesz belőle nyugdíjad, de a benned lakó szabálytagadó magyar virtust legalább nem korbácsolja fel. Oké,

szerintem meg ha kórház, iskola, autópálya (vagy már lassan bármi más) épülne a befizetett adónkból és nem stadion, talán meg tudnánk zabolázni az adólevonásoktól felizzó vérünket, nem?

Ja, és hab a tortán, hogy Kósának ez tetszik a magyarokban – mármint a leleményesség, illetve a renitencia – , és nem az, hogy semmi hasznosat nem látnak a befolyt adójukból.

 

Szóba jöttek még a németek és az osztrákok is. Igen, ők törvénytisztelőek, szabálykövetőek – hangzott el – és elkezdődött egy anekdota, amelynek rövid lényege az volt, hogy képviselő úr elromlott gépjárművét az osztrák szerelő kizárólag gyári, eredeti alkatrésszel volt hajlandó megjavítani, ellentétben a magyarral (!) – hát igen, a magyar szerelő akár egy műanyagcsővel és némi ragasztószalaggal is képes megszüntetni a hibát.

Láttam Kósa szemében a büszkeséget. Én annyit gondoltam magamban, hogy ezek szerint inkább balkán mint nyugat, ugye?

Szóba került még Trump, a gépkocsiszerelés, Putyin, aztán még egy kis szerelés. Komolyan mondom, Kósa nagyobb karriert futhatott volna be autószerelőként, mint politikusként. Tuti, hogy ő is katázna. Egyébként a gépjárműszerelésben olyannyira elmerültünk, hogy a nézőközönség nagy része először felállt, majd mintha láthatatlanok lennének, elkezdtek szépen szivárogni a kijárat felé. A surranópálya elég kínos volt ahhoz, hogy elröpítsen bennünket a kérdések szakaszáig – és igen, kérdeztek is a lelkes hívek.

Egy bizonyos úr azt kérdezte Kósa Lajostól, hogy nem lehetne valamit tenni az ellen, hogy az ellenzék ne tudjon felszólalni a parlamentben? Őt ugyanis irritálja, hogy az a csúnya ellenzék bele-belepofázik az ülésekbe, meg kérdéseket tesznek fel. Hallatlan! Erre Kósa olyat mondott, amire őszintén szólva nem voltam felkészülve: demokrácia van itt kérem szépen, és nem diktatúra.

Gondolom, április 3-a után gondoskodunk erről is, nem?

 

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló