2024. április 20., Tivadar

Vélemény

#ingatlan #katolikus egyház #hit gyülekezete

Egyetért-e azzal, hogy az egyházak ingyen kapjanak egri oktatási ingatlanokat? - SZAVAZÁS

Csarnó Ákos 2023.03.09. 08:41

 

A szavazás lezárult, az eredmények itt tekinthetők meg.

 

Hidegzuhanyként érte Eger önkormányzatát, de legalábbis a képviselőket az a tény, hogy idén február végéig a magyar állam által elismert egyházak bejelenthették igényüket olyan ingatlanokra amiket korábban még nem szereztek meg és ahol hitéleti, szakrális események folynak illetve oktatási tevékenység folyik az egyház által. Mi is foglalkoztunk a témával, ugyanis Egerben két ingatlan is az egyházak célkeresztjébe került.

 

Az egyik ingatlan az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium Gimnázium és Kollégium épületegyüttese, erre az ingatlanra a római katolikus egyház jelezte az igényét, a másik ingatlan pedig a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium teljes komplexuma, amire pedig a Hit Gyülekezete jelentkezett. Az andrássy ingatlanegyüttes értékéről hivatalos kimutatás nem áll rendelekzésre, de szakértők szerint többszáz milliós vagyonról van szó, a Wigner viszont a korábbi adás-vételi tárgyalások adatai szerint legalább 1,2 milliárd ft-ot ér (plusz az ÁFA). Az ingatlanvagyon elvesztése is fájó azonban az egri költségvetésbe korábban betervezett bevétel kiesése még fájóbb.

 

A fentiek tekintetében is szeretnénk megkérdezni:

 

Ön egyetért-e azzal, hogy az egyházak ingyen megszerezhetik az önkormányzatok egyes ingatlanait?

 

 

 

indexkép: Getty Images

 

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló