2024. április 18., Andrea Lima

Vélemény

Az egri Fidesznél köszönik szépen, inkább nem dolgoznak a város fejlődéséért

Kondor András 2019.11.30. 00:00

A kormánypárti frakció ellenzékből meglehetősen egyedi munkamódszerrel képviseli a választóit.

 

A múlt héten kirobban fideszes választási listabotrány miatt egy kicsit háttérbe szorultak a legutóbbi egri közgyűlés egyéb történései, pedig voltak bőven. A következő napokban több témával is foglalkozunk majd, de először rögtön az első napirendi pont (ezt előzte meg a polgármester bejelentése, hogy választási csalás nyomaira bukkantak) körüli cécót emelnénk ki, amely két új bizottság felállításának terveit is tartalmazta. E két grémium közül egyik a sokat sejtető Az elmúlt 10 év vitatott döntéseit vizsgáló bizottság, a másik pedig az Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata és Magyarország Kormánya közötti együttműködésért felelős bizottság nevet kapta volna.


Mielőtt még bárki is legyintene, hogy ez valami bürokratikus túlburjánzás lenne a Városházán, meg pozícióosztogatás, pár szót kell szólnunk a bizottságokról, úgy általában.


A bizottságok a képviselő-testület „alatt” működnek, tagjai a képviselőkből és nem képviselő, ún. külső tagokból állnak. Az egyes bizottságok a nekik szánt feladatkörökben véleményezik, tárgyalják és előkészítik az egyes témákat, amelyekből aztán később előterjesztések lehetnek a képviselő-testület a közgyűlés előtt. Egyfajta döntéselőkészítő szervként lehet felfogni ezeket.

 

A fideszesek elkezdtek puffogni


A fent említett két új bizottság heves reakciókat váltott ki a helyi kormánypárti kisebbség – de nem a teljes ellenzék –, a Fidesz önkormányzati képviselői részéről. Természetesen a Fideszt rázza a hideg a két bizottságtól, pedig mindkét testületnek ellenzéki vezetője lett volna, mi több, a Fidesz is kaphatott volna egy bizottsági vezetői pozíciót és több tagsági helyet is. Ezt azért fontos megemlíteni, mert a Fidesz visszatérő, legfájdalmasabb problémája, hogy az október 13-i összeomlás után kikerült a párt a fontos városi pozíciókból, így folyamatosan arról panaszkodnak, hogy nem kaptak kellő elismerést a közgyűlésben. (Tegyük hozzá, hogy az előző ciklusban pontosan a Fidesz nem adott semelyik ellenzéki formációnak semmilyen bizottsági vezetési lehetőséget.)

 

Munkában az egri Fidesz-frakció


Az elmúlt 10 év vitatott döntéseit vizsgáló bizottság noha papíron azért jött létre, hogy a jövőben elkerülje a meddő vitákat, amelyek a korábbi beruházásokból, döntésekből fakadnak, az elmúlt 10 év legfontosabb beruházásait, vitatott döntéseit – azoknak minden pozitív vagy negatív hatásával együtt – is hivatott vizsgálni, majd egy, a teljes nyilvánosság számára elérhető jelentést is készít a munkájáról. Nem kell nagyon sokat gondolkozni azon, hogy vajon pontosan mit is takar ez a mondat, valóban, ez egy elszámoltató bizottságnak tűnik, ebben tökéletesen igazuk van a fideszes felszólaló képviselőknek. Más kérdés, hogy amikor felszólaltak, akkor tényleg a vélt egri köznyugalom megzavarásának zálogát látják benne vagy inkább tényszerűbb problémákat, amelyek előkerülhetnek a jövőben ennek a bizottságnak a munkája során.


Ilyen jellegű, vizsgáló és nem ad hoc, azonnali bizottság nem volt még Eger történetében, félő tehát, hogy nem is tudja betölteni a szerepét. Ha nem fog nagyon alaposan, lényegre törően eljárni, úgy ez is az országban, magasabb szinteken és korábban működő hasonló bizottságok sorsára juthat: eljelentéktelenedhet, kiüresedhet és a közélet kárára válhat. Amúgy ezt a bizottságot 5 fővel felállította végül a közgyűlés, vezetője Farkas Attila lett (miután az eredeti előterjesztésben szereplő Dr. Pócs Alfréd nem vállalta). 

 

Csapdába estek Orojánék


A másik bizottság, amely az Eger és Magyarország Kormánya közötti együttműködésért lett volna felelős, egy komoly csapdahelyzetbe terelte a helyi Fideszt. Egyrészt a napirend előtti események miatti sokk, másrészt a Fideszen belüli áruláskeresés és belső feszültségek miatt nem tudták eldönteni, hogy melyik (számukra rossz) döntést hozzák meg.


Több megyei jogú városhoz hasonlóan tavaly október 13-a után ellenzéki vezetéssel alakultak újra az önkormányzatok. Sokakban már a választások előtt balsejtelem vett erőt, hogy a kormány vagy valamely, a kormányhoz kötődő szervezet az ilyen városok fejlesztési pénzeit az ellenkezőnek mutatkozó ígéretek ellenére részben elvonja. Sajnos egyre több, kisebb-nagyobb jel mégis arra mutat, hogy lesznek ilyen jellegű megszorítások (emlékezzünk csak Budapestre, de Eger esetében pl. megemlíthetjük azt az esetet, hogy az MTVA már nem a TV Egerrel szerződik a helyi hírek szolgáltatására, amely több mint 20 millió forintos éves mínuszt jelent az önkormányzati cégnek.


A Fidesz csapdahelyzete a következőképpen nézett ki: vagy elfogadják a bizottság létrejöttét és annak vezetését (egyébként Kovács Cs. Tamás önkormányzati képviselőt jelölte bizottsági elnöknek a polgármester), és segítenek a városvezetésnek abban, hogy minél több nagyberuházás, fejlesztési pénz jöhessen Egerbe. Vagy elutasítják az egészet és nem mennek bele ebbe az alkuba, miközben majd azt kommunikálják, hogy megtesznek mindent Eger érdekében.


Nos, a helyi Fidesznek sikerült a legostobább és legrosszabb döntést hoznia. Arra hivatkoztak, hogy szerintük a polgármester nem akar államtitkárokkal és miniszterekkel tárgyalni és egy bizottságra akarja ruházni a feladatot. Illetve arra is, hogy a Fidesz frakcióvezetőjével, Oroján Sándorral a polgármester nem egyeztetett, hanem csak Kovács Cs. Tamás önkormányzati képviselővel. Mivel a fideszes blokk nem fogadta el a bizottság vezetését, Mirkóczki Ádám visszavonta a javaslatot, így egyelőre úgy fest, nem lesz ilyen bizottság Egerben.


Ehhez érdekes adalék lehet, hogy az egri Fidesz a legutóbbi közgyűlésen is mindenkit megpróbált kiosztani, rúgott-harapott, csak egyedül Eger lakosságához nem szólt egy szót sem, hogy nyugalom, mi dolgozni fogunk értetek a kormánynál, hisz ott még a mieink ülnek.

 

Választási listabotrány Egerben: a helyi Fidesz és Nyitrai nem hajlandó bocsánatot kérni

Helyette beindult az offenzíva, amely mutatja, milyen erkölcsi szinten áll a kormánypárt egri szekciója. a csütörtöki egri közgyűlésen Mirkóczki Ádám polgármester napirend előtt kért szót, ahol indulatos beszéddel lepte meg a fideszes önkormányzati képviselőket. Kezében a hírportálunk által is bemutatott bizonyítékokat lengetve a városvezető kérdőre vonta az egri Fidesz politikusait, amiért Mirkóczki állítása szerint választási csalással szerezték mandátumaikat a tavaly októberi önkormányzati választásokon.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló