Weil Zoltán publicisztikája szerint az egykori MÁS-EGÁL klub története jól példázza, hogyan veszítette el Eger az önszerveződő ifjúsági közösségi tereit. A szerző úgy véli, a klub nem természetes módon szűnt meg, hanem tudatos politikai döntések és ellehetetlenítés következtében.

Juhász Misi visszatért a tett helyszínére, és néhány képpel többet elmondott arról, hogy mára mivé lett a rendszerváltás fiatal generációjának ideája a szabadságról, az undergroundról. A MÁS-EGÁL klub nem elenyészett, hanem elenyésztették.

A cikk szerint a klubot 2010 szilveszterén zárták be, miután az önkormányzat különböző adminisztratív és pénzügyi eszközökkel próbálta ellehetetleníteni működését. Weil azt írja:

„A MÁS-EGÁL klub nem elenyészett, hanem elenyésztették.”

A szerző szerint az egykori klub helyén mára romos terület maradt, miközben az ifjúság számára továbbra sincs valódi közösségi tér.

Kritika az önkormányzati megoldásokkal szemben

Weil élesen bírálja az elmúlt másfél évtized ifjúságpolitikáját, amely szerinte csak látszatintézkedéseket kínált:

„16 éve folyamatosan oldják meg” az „ifjúsági problémát”.

Úgy véli, az IFI Pontok és más kezdeményezések nem helyettesítik az alulról szerveződő közösségi életet, hanem csupán kirakatmegoldások.

Az EGÁL mint közösségi kezdeményezés

A szerző hangsúlyozza, hogy a klub nem önkormányzati projekt volt, hanem civilek munkájából épült fel:

„A MÁS-EGÁL klubot nem a hatalom teremtette, hanem Misiék.”

Felidézi, hogy a klubban különböző zenei és kulturális irányzatok képviselői léptek fel, a népzenétől a punkon át a bluesig.

Javaslat a terület hasznosítására

Weil szerint ma már nem lehetne ugyanabban a formában újranyitni a klubot, de az egykori EGÁL-EGRIX terület, valamint a szomszédos egykori 3-as iskola alkalmas lehetne egy modern kulturális és ifjúsági központ kialakítására.

A szerző szerint a legnagyobb probléma nem a forráshiány, hanem a jövőkép hiánya:

„Nem az a baj, hogy nincs pénz az elképzelésekre, hanem az, hogy elképzelések sincsenek.”

Erős politikai kritika

A publicisztika végén Weil Zoltán kemény szavakkal bírálja Eger elmúlt közel két évtizedes városvezetését. Szerinte a rossz döntések következménye a leromlott városi környezet és az elveszett közösségi terek.

A cikk zárógondolata szerint egy valódi fejlesztési koncepcióra lenne szükség, nem pedig alkalmi pályázatokra és látványmegoldásokra. A szerző úgy fogalmaz:

„Nem az a baj, hogy nincs pénz az elképzelésekre, hanem az, hogy elképzelések sincsenek.”

és végül így összegzi kritikáját:

„HÚSZ ÉVE!”