2022. január 18., Piroska

Vélemény

#borászat #bikavér

50 milliót költene az egri Fidesz szoborra, poharakra és boros rendezvényekre

Domán Dániel 2021.12.16. 08:42

Juhász Ádám arra kéri a képviselő-testületet, hogy támogassák azokat a javaslatokat, amelyek az egri borkultúra népszerűsítését szolgálják.

 

Az egri önkormányzat közvetlen támogatná az Egri Borműhelyet, amely ötven millió forintot használna fel az M25-ös bevezető út körforgalmánál területen egy szoborinstalláció, 20.000 darab borospohár gyártására, illetve olyan egri borkultúrát népszerűsítő rendezvényekre, amelyeknek a helyszíne nem is Eger lenne.

 

A fideszes képviselő előterjesztésében úgy fogalmaz, hogy a pandémia megtépázta a turizmust, a borászatok a mai napig küszködnek a járvány okozta korlátozások miatt. Igaz, nem közvetlen a borászatok támogatását kéri, hanem egyfajta hitelezést annak az egri boros egyesületnek, amelyben mégis csak az egri borászok foglalnak helyet (köztük Juhász Ádám is). Az 50 millió forintos támogatás az önkormányzat 2022-es költségvetéséből valósulna meg.

 

Az elmúlt időszakban számos alkalommal hallhattunk arról, hogy a város költségvetése szűkös, több rendezvény elmaradt, több beruházás nem valósulhatott meg, bizottságokat vontak össze és pályázati forrásokra van szükségünk ahhoz, hogy akár egy játszóteret felújítsunk. Azonban a nagy bejelentés óta, miszerint a tömegközlekedés ingyenes lesz a jövő évtől kezdve, több képviselő és a lakosok is megkérdőjelezték, hogy mégis miből tudja majd finanszírozni ezt a város. Az ellentmondások miatt úgy tűnhet, hogy valamire van fedezet, valamire meg nincs, csak éppen az a valami erőteljesen függ egyes szereplők politikai és egyéb érdekeltségétől. Természetesen egy önkormányzat helyesen teszi, hogy elsősorban pályázati forrásokból gazdálkodja ki a beruházásait és nem közvetlen a városi kasszából. A Fidesz képviselője most mégis ötven millió forintot költene az egri adófizetők pénzéből úgy, hogy a javaslatok koncepciója nem teljesen tiszta és kérdéses, hogy az idegenforgalmi vagy kulturális hozadéka vajon megtérül-e, feltéve, ha egyáltalán még szükség van az egri bor népszerűsítésére ilyen formában. A gondolat nem ördögtől való, az előző városvezetés korábban is támogatta a borainkhoz köthető különböző ötleteket, azonban az önkormányzatok a járvány kezdete óta korán sem élik virágkorukat és nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb pillanat ötven millió forint elköltésére a közösből, amikor egy zebra felfestése is sokszor gondot okoz. Nemrég pedig Nagy István agrárminiszter jelentette be a 25. Egri Bikavér Ünnepen, hogy a kabinet 1,5 milliárd forinttal segíti a járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került, vendéglátásban és borturizmusban érdekelt borászatokat. Emellett a kormány 800 millió forintos támogatási keretösszeget csoportosított át bormarketingre is. Hogy ezekhez a támogatásokhoz hogyan juthatnak hozzá a borászatok, az nem teljesen tiszta, lehet Juhász Ádám megunta a várakozást és tényleg tenni akar érdemben valamit az egri bor megmenteséért.

 

Első javaslata szerint egy szobor kerülne elhelyezésre az M25-ös bevezető út körforgalmánál, amelyen az Egri Bikavér logó látható valamilyen formában. Szerinte ugyanis a városba érkezéskor a látvány lehangoló (meglepő, hogy a déli iparterület tényleg nem egy olasz kisfalu benyomását kelti). Állítása szerint a tervek elkészültek, előterjesztésében azonban nem csatolt látványterveket, így bíznunk kell az ő ízlésvilágában, illetve azokéban, akik ezt megtervezték. Előzetes számítások szerint a szobor 15 millió forintba kerülne a városnak. (Emlékeztetőül, a város legfrissebb közterületi szobra közösségi finanszírozásból valósult meg és Gergő hatalmas vastökei miatt az elmúlt évek legnagyobb országos marketingjét kaptuk konkrétan ingyen.)

 

A borász/politikus második javaslata szerint az Egri palack sikerei után – amely tényleg jól sikerült – elérkezett az idő, hogy megszülessen az Egri borospohár is - amelybe szintén csak prémium bikavért töltenének – ami egri, illetve német szakemberek tervezése által született meg. A gyártás megindításhoz 20.000 darab pohár egyben történő megrendelése a feltétel a gyár részéről, ez kerülne 25 millió forintba a városnak. A pohár tulajdonosa, mint az Eger palacké is, az Egri Borműhely lenne.

 

A képviselő harmadik javaslatában utolsó tételként 10 millió forintot kérne olyan rendezvénysorozatra, amelyek méltók lehetnek Egerhez és az egri borokhoz. Állítása szerint a rendezvények összeállítása folyamatban van, és minden segítséget és javaslatot örömmel fogad a Borműhely is. Tény és való, a borok népszerűsítésére jól jönnek más városokban a rendezvények, hiszen egyfajta diplomáciai jellege is van egy találkozónak, kivéve akkor, ha ezen csak és kizárólag a politikai elit és azokhoz köthető bortársaságok jelennek meg.

 

Kérdéseinkkel megkerestünk több képviselőt is, hogy mégis hogyan vélekednek erről, közülük pedig néhányan válaszoltak is. Időközben az is kiderült, hogy Mirkóczki Zita vezetésével ülésező Szociális, Urbanisztikai és Kulturális bizottság csak elvi támogatást szavazott meg a hét elején, a pénzügyi bizottság pedig nem is támogatja az előterjesztést, ennek ellenére a csütörtöki közgyűlésen eredeti formájában vitáznak majd róla a képviselők.

 

Dr. Pápai Ákos, a Mi Hazánk Mozgalom képviselője többször is szóvá tette, hogy hiányzik egy átfogó stratégia. Ha létezne ilyen, amelyben a javaslatok helyet foglalnának, akkor tudná támogatni. Esetlegességnek tartja és egyáltalán nem látja azt, hogy a teljes borászi társadalom emögött állna. A képviselőnek a jelenlegi Egri Bikavér logója sem tetszik és azzal sem békélt meg, hogy ilyen jellegű szobornak lenne helye az M25-ös körforgalmánál. Megjegyzi, hogy a további részletek hiánya nem Juhász Ádám képviselő felelőssége, hiszen az előterjesztéseket néhány nappal kapják csak meg a képviselők, egy-egy döntés is nehézkes, kevés az idő utána a dolgok alapos megismeréséhez. Megjegyezte, hogy sajnálja, hogy csak néhány képviselő nehezményezi ezt. Az 50 millió forintot kizárólag stratégiai célokra költené inkább, mint például a város fiataljait megtartó erejének növelésére, de említett konkrét példát is: A Benedek Elek Gyermeklánc tagóvodájának utólagos hőszigetelését is finanszírozná ebből a pénzből. (Nocsak, a rezsicsökkentés)

 

Sós Tamás (MSZP) képviselő válaszában kifejtette, hogy minden fejlesztést támogat, ami Eger javát szolgálja, azonban célszerű lenne a környező települések polgármestereit is bevonni a munkába. Az egri borvidék nem csak Egerből áll, hanem további 19 községből is. Szerinte érdemesebb lenne a pályázati rendszerben kutakodni először, milyen mértékben vállalna szerepet az állam, vagy a megyei önkormányzat. (Nagy István agrárminiszter bejelentéséről itt bővebben olvashatunk.)

 

A Momentum képviselője, Keresztes Zoltán számára elfogadhatók a javaslatok, legalább Juhász Ádám egy csomagban kínálja ezeket valami koncepció alapján, azonban több kérdése is lesz a közgyűlésen. Szintén hiányolta, hogy semmilyen látványterv nem elérhető a szoborral kapcsolatban, viszont megemlítette, hogy a Szerencsen található Világörökségi Kapuzat számára szimpatikus, hasonló megoldást el tudna képzelni, bár az biztos nem 15 millió forintba kerül. Keresztes szorgalmazná, hogy minél több embert bevonjanak a látványtervek társadalmasításába, amelyet egyelőre egy képviselő sem látott. Nem tartja elfogadhatónak viszont, hogy csak városi kasszából finanszírozzák a javaslatok megvalósítását.

 

Mirkóczki Zita (MSZP) videójában már véleményezte Juhász Ádám javaslatait. Első olvasásra meglepődött és szerinte az az örök kérdés megint, hogy a város költségvetése ezt megengedheti-e. Szerinte fontosabb dolgokra is lehetne költeni a pénzt, mint például játszóterek vagy járdák felújítására. Megemlítette, hogy a saját, városi rendezvényeinkre is költhetnénk az összeget, hiszen korán sem állt rendelkezésre ennyi, az önkormányzat tavaly is csak 20 millió forintból tudott támogatni több rendezvényt is. Viszonyításképpen tavaly a város négymillió forinttal tudta támogatni a Bikavér Ünnepet, most pedig 10 milliót adna olyan rendezvényekre, amelyek nem is Egerben lennének. Mirkóczki Zita közben jelezte számunkra, hogy a bizottsága csak elvi hozzájárulást adott a szoborinstallációhoz, a rendezvényekre és a poharakra szánt összeget pedig egyáltalán nem támogatja, de kíváncsi, hogy a többi képviselő, főleg a polgármester mit szól majd ehhez.

 

A polgármester és a többi képviselő véleményét remélhetőleg a közgyűlésen hallhatjuk, azonban mi az olvasóink ötleteire is kíváncsiak lennénk, hogy ha lenne „felesleges” 50 000 000 forintjuk, akkor mire költenének. A feltétele természetesen az, hogy a közjavakat a leginkább szolgálja, azaz Eger érdeke mindenek előtt. Kommentekben várjuk a javaslatokat!

 

(indexkép: maradokapenzemnel.blog.hu)

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló