2022. augusztus 17., Jácint

Riasztó

#rendőrség #gyilkosság #aszód #orfk

Aszódi kettős gyilkosság: öt rendőr kapott fegyelmit a mulasztások miatt

Kovács Dávid 2022.06.27. 14:57

Az ORFK korábban azt közölte: az elsődleges intézkedések megfeleltek a szabályoknak.

 

Lezárult az a tényfeltáró vizsgálat, amelyet Balogh János országos rendőrfőkapitány rendelt el az aszódi kettős gyilkossággal kapcsolatos rendőri mulasztások miatt – közölte az ORFK sajtóosztálya a 24.hu-val.

Az állományilletékes parancsnokok öt rendőrrel szemben indítottak fegyelmi eljárásokat, amelyekben különböző mértékű – jelentős tárgyi súlyú ­– fenyítéseket szabtak ki. A vizsgálat megállapította, hogy a bizonyított szakmai mulasztások nem voltak befolyással a bűncselekmény végkifejletére, a gyermekek halálára

– írták a portálnak küldött válaszukban. (Az utolsó mondattal az ORFK bizonyára arra utal, hogy a lányok már nem éltek, amikor a rendőrök először megjelentek a lakásnál.)

 

Ahogy az Egri Ügyek is beszámolt róla, egy férfi baltával gyilkolta meg két Heves megyében élő, tizenéves lányát Aszódon, akik láthatáson voltak nála. Az apa ezután kocsiba ült, majd Adács közelében egy arra haladó mozdony elé lépve öngyilkosságot kísérelt meg. A helyszínről mentőhelikopter vitte életveszélyes állapotban kórházba.

 

Később kiderült, a 14 és 16 éves lányok anyja 2019 óta négyszer tett feljelentést – legtöbbször könnyű testi sértés miatt – volt párja ellen, három ügyben el is marasztalták a férfit, a vámosgyörki nő kétszer távoltartási végzést is kért, ám azt először nem látta megalapozottnak a hatóság.

Bűnügyi helyszínelők az aszódi társasházban, ahol a két holttestet megtalálták (Fotó: Mihádák Zoltán / MTI)

Mint írtuk, a gyilkosság után a közösségi médiában sokan az anyát támadták, amiért elengedte lányait az apjukhoz, a nőnek azonban nem volt más választása, hiszen ha az anya nem biztosítja vagy akadályozza a bíróság által megítélt láthatást, sok százezres pénzbüntetésre, vagy akár letöltendő börtönbüntetésre is számíthat. Ráadásul hamarosan az is kiderült, hogy az anya már kereste a lányait, de a rendőrök nem látták indokoltnak, hogy feltörjék a férfi lakását.

Az elsődleges intézkedések a bejelentést követően megtörténtek. Az akkor ismert adatok alapján nem merült fel olyan körülmény, amely indokolta volna a lakásba történő erőszakos bejutást. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a sértettek ekkor már nem voltak életben. (…) A jelenlegi ismereteink szerint az elsődleges intézkedések megfeleltek a szabályoknak

közölte korábban az ORFK Kommunikációs Szolgálata.

 

Az ORFK a mostani válaszában arról ír: a hasonló esetek megelőzése érdekében a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes megosztotta a feltárt szakmai hiányosságokból levonható tapasztalatokat a különböző szolgálati ágaknál dolgozó szakemberekkel.

 

Az értesülés kapcsán a Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány megjegyzi:

A rendőrség végre megpróbálja a súlyának megfelelően kezelni a családon belüli erőszakot, és feltárta az eset kapcsán a szakmai hiányosságokat. Azonban a fegyelmik önmagukban nem eredményeznek hatékonyabb védelmet és nem oldják meg az erőszak-megelőzés és áldozatvédelem rendszerszintű problémáit.

Hozzáteszik: úgy gondolják, a mulasztások megelőzhetőek lennének megfelelő szakmai protokollok alkalmazásával és speciális képzésekkel, ezek kidolgozásához pedig segítséget nyújthatnának az áldozatsegítő civil szervezetek is.

 

Mint írtuk, a férfi hosszú ideig nem volt kihallgatásra alkalmas állapotban, múlt hétfőn azonban kiengedték a kórházból, majd letartóztatták. Előre megfontoltan, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, védekezésre képtelen állapotukat kihasználva elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.

 

A bíróság a letartóztatás helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.

 

 

 

(Indexkép: pillanatfelvétel az RTL Híradó egy korábbi riportjából)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló