2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#egri közgyűlés

Szennyező borászatok büntetése, emelkedő parkolódíjak, műkincsek keresése a Városházán

Csarnó Ákos 2022.10.28. 09:06

Semmi különös, csak megint Közgyűlést tartott Eger önkormányzata.

Az ülésen húsznál is több napirendi pontról és több sürgősségi indítványról döntöttek.

Mirkóczki Ádám polgármester az ülés kezdete előtt bejelentette, hogy megalakult „A Városért” képviselőcsoport, aminek vezetője Komlósi Csaba lett, tagja pedig Mirkóczki Zita (MSZP) és Keresztes Zoltán (Momentum).

 

Furcsa helyzet kerekedett a Volán támogatásával kapcsolatos vitában. Több képviselő is azt kifogásolta, hogy a polgármester úgy terjesztette a Közgyűlés elé az „ingyenes” (valójában 1000 ft/éves díjazású) buszközlekedés tervét, hogy eltitkolta annak költségeit, amik egy hivatalos dokumentum szerint 1.3 milliárd forintot tesznek ki. Erről az ellentmondásról későbbi írásunkban foglalkozunk.

 

A testület úgy döntött, hogy Eger új testvérvárosi kapcsolatot köt a koszóvói Peja városával. A kapcsolat célja az, hogy az oktatás mellett mind a turizmus, a kultúra, a gasztronómia is szerepet kapjon és vállaljon egymás országainak megismerésében, akár fesztiválok megrendezésével, cserediák programokkal.

Noha több hónapja ismert a rezsiválság, most sem sikerült érdemi döntéseket hozni a város takarékossági kérdéseiben. Más települések már korábban döntöttek konkrét takarékossági programokról, Eger Közgyűlése még nem, holott ez szükséges lenne a kormány által megkövetelt menedzsment-tervhez és ahhoz, hogy a támogatási pénzek egyáltalán megérkezzenek a kormánytól - fogalmazott Mirkócuzki Ádám.

Módosították Orosz Lászlóné Ibolya (Fidesz) javaslatára a város alapokmányát is. Így minden képviselő saját belépőkártyát kap, hogy könnyebben beléphessen a polgármesteri hivatalba. Itt volt egy komolyabb összecsapás Mirkóczki Ádám és Mirkóczki Zita között. Utóbbi úgy fogalmazott

-        A polgármester irodájáig négy-öt kártyacsipogtatón keresztül lehet eljutni, mintha valami műkincset rejtegetne.

-        Szégyelld már magad és ülj le! – vágott közbe a polgármester.

A polgármester hozzászólásainak lehetőségét is csökkentették (szétválasztották a polgármester ülésvezetői és képviselői minőségében megtehető felszólalásait). Még ehhez a napirendi ponthoz tartozóan a hulladékgazdálkodással kapcsolatos ügyeket a testületi többség saját hatáskörbe rendelte a polgármester egyszemélyi döntései helyett. Döntés született arról is, hogy képviselői irodaként lehetne használni a társadalmi alpolgármester irodáját.

 

Az Eger-patak szennyezésének ügyében Komlósi Csaba (A Városért) szigorúbb büntetések bevezetését kérte. Mirkóczki Ádám polgármester válaszában elmondta, teljesen egyetért azzal, hogy fel kell lépni a sorozatos szennyezések ellen, de a borászok nem árulják el, hogy ki a felelős. Felvetette, hogy minden olyan pincészet, amelyik a szennyezés forrása környékén található egységesen kapjon büntetést, és akkor kiderül honnan származik a patakba ömlő szennyvíz. Farkas Attila alpolgármester javasolta, hogy a következő ülésre dolgozzanak ki szankciókat minden olyan pincészetre vonatkozóan, amelyik a szennyezés forrása környékén található

 

Energiaközösség létrehozásáról is döntött a testület. Az energiaközösség elsődleges célja az önkormányzati közszolgáltatók és intézmények energiafogyasztási igényének ellátása saját termelésű energiával, a közösségi közlekedés elektromobilitásra való áttérése során az elektromos autóbuszok hajtásához szükséges energia közösségen belüli megtermelése, a közvilágítás elektromos energia igényének biztosítása saját erőművekben megtermelt energiával, villamosenergia tárolási rendszer megvalósítása, a fogyasztási termelési rugalmatlanságok kiküszöbölése. Távlati cél az energiaszegénységben élő családok megsegítése az energiaközösség által megtermelt energiával. Ez egy nonprofit gazdasági társaság, mely alapítója az önkormányzat, az EVAT Zrt., az önkormányzati tulajdonú cégek, a Heves Megyei Vízmű Zrt. és az önkormányzat fenntartásában álló intézmények, vagyis többek között a színházak, a Dobó István Vármúzeum, az óvodák vagy a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár.

 

Jellemzően e napirendnél is egymásnak estek a felek. Előjött a korábbi napelempark ügye. A Fidesz azt bizonygatta, hogy nekik papírjuk van arról, hogy ők akarták a napelemparkot, a polgármester pedig azzal érvelt, hogy a napelempark 800 milliós lyukat ütött volna a költségvetésen.

 

Testületi döntés született arról, hogy a Gárdonyi Géza Színház nem kapta meg a dologi kiadásokra kért 23 millió forint plusz támogatást, mert az intézmény vezetése fedezet nélkül vállalt kötelezettségeket. Mirkóczki Zita azt kérdezte, hogy Blaskó Balázs, a színház igazgatója miért rendelkezik olyan pénzek felett, amire nincs fedezet?

Ezt addig fogja csinálni, míg hagyjuk neki. Olyan, mint egy rossz gyerek, aki addig rosszalkodik még a sarokba nem állítják.

Mirkóczki Zita javaslatára megszavazták, hogy a lakhatási támogatási minimum összegét emeljék meg 3500 forintra, maximálisan adható támogatási összeget a minimálbér 6 százalékára, így a maximálisan adható havi támogatási összeg november 1-jétől 10000 forintról 12000 forintra emelkedik.

 

Juhász Tamást, az önkormányzat gazdasági irodavezetőjét visszahívták az Egri Városfejlesztési Kft. éléről, helyére Nagy István (volt Mszp-s képviselőt és polgármester jelöltet) helyezték.

 

A Szkander bég téren Rada Agim szobrászművész által készített Szkander bég mellszobor kap helyet. 2022-ben Albánia és Magyarország diplomáciai kapcsolatának 100. évfordulóját ünnepli, ennek alkalmából Albánia konzuli képviselete Budapest mellett Egerben is egy közterületi szobor állításával szeretne megemlékezni.

 

Az Életfa Környezetvédő Szövetség 3 évvel ezelőtt kezdte el ÉLET=FA közösségi faültetési programját. Az önkormányzat hozzájárulását kérték ahhoz, hogy a program keretében 5 ezer erdészeti csemetét ültethessenek. Gondozásukat vállalják. Emellett a lajosvárosi Lidl áruház körforgalmi csomópontjánál kis erdőt terveznek kialakítani.

 

A bekiabálásoktól, közbeszólásoktól, tiszteletlenségektől terhes vitában, ami a (polgármester által korábban benyújtott, majd visszavont aztán újra benyújtotta Komlósi Csaba képviselő) parkolási tarifák emeléséről szólt Keresztes Zoltán képviselő szájából hangzott el az, hogy

Nincs más önkormányzat, amelyik ezt a színvonalat megengedi magának. Legközelebb ne is tartsunk ülést, menjünk át egy szórakozóhelyre vitatkozni.

Immáron a Komlósi Csaba képviselő által benyújtott, változatlan tartalmú indítványhoz a polgármester módosító indítványt tett egy, az egrieknek csak 50 ft-os emelést tartalmazó drágításra, de azt a testület elutasította, míg a Komlósi-féle rendelet módosítást elfogadta. Az új tarifákról itt olvashat.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló