2021. szeptember 17., Zsófia

Eger ügye

#eger #bitskey aladár uszoda #szavazás #közgyűlés #napelempark

Eger eláll a napelempark-építéstől, az arra kapott pénzt más projektekre költené az önkormányzat

Barna Benedek 2021.08.10. 17:18

Erről döntöttek a keddi rendkívüli közgyűlésen.

 

Kedd délutánra rendkívüli közgyűlést tatottak Egerben, amelyet Mirkóczki Ádám azzal az indoklással hívott össze, hogy a tárgyalni kívánt előterjesztésekkel nem kellene várni a következő rendes közgyűlésig, szükséges már most megvitatni azokat.

 

 A Fidesz-frakió részéről Oroján Sándor, Orosz Lászlóné és Juhász Ádám nem vett részt, ahogy dr. Pápai Ákos (Mi Hazánk sem), de a jelenlévőkkel határozatképes volt a közgyűlés, a napirendi pontokat elfogadták.

 

Először egy korábbi, az előző városvezetés által elindított TOP-os projekt sorsáról döntöttek a képviselők. A polgármester előterjesztette, hogy álljanak el az egri napelempark építésétől, amit egyrészt azzal indokolt, hogy egy minisztérium sem tudta garantálni a száz százalékos finanszírozást, a városnak pedig nem lenne pénze a projektre. Másrészt elmondta azt is, hogy a tervezett elkerülő út jelen állás szerint ketté fogja vágni azt a területet, ahová eredetileg a napelemparkot építeni akarták. Azonban a pénzt, amit a napelemparkra kapott a város (amiből lejön a tervekre már elköltött összeg), át lehet menteni más, azintén a Településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló egri projektekhez – ehhez viszont előbb el kell állni a projekttől.

 

Többen felvetették: az előterjesztésbe bele kellene venni, hogy TOP-os projektekre költik a pénzt, Mirkóczki Ádám azonban erre azt mondta, hogy nem is lehetne másra költeni, így ezt felesleges beleírni. Arról pedig, hogy mely projektekre csoportosítsák át, külön dönt majd a közgyűlés.

 

Az előterjesztést végül 11 igen, 0 nem és a fideszes képviselők tartózkodása mellett fogadták el.

 

A második napirendi pont esetében szintén minél hamarabbi döntésre volt szükség: az előterjesztés az volt, hogy a Modern Városok Program (MVP) keretében Egerben megvalósuló Nemzeti Vízilabda- és Úszóközpontra szánt pénzből segítse az önkormányzat a Bitskey Aladár Uszoda jelentősen leromlott állapotú tetőszerkezetének fejújítását 86,8 millió forinttal. (Az Egri Vízilabda Klub TAO-pályázatot nyújtott be a falújításra, az ehhez a szükséges 30 százalékos önerőt jelenti az önkormányzat támogatása.)

 

A képviselők egyhangúlag, 14 igennel támogatták ezt a második előterjesztést.

 

(Indexfotó: Szinok Gábor)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló