Skip to main content
2025. december 13., Szombat, Luca, Otília névnap

2025. nov. 13. Csütörtök, 18:47 | Csarnó Ákos | Mindenki ügye

Mást mondanak az amerikaiak és mást Szijjártó a szankciómentességről

Szijjártó Péter szerint a magyar kormány és Washington között létrejött megállapodás alapján Magyarország mindaddig mentesül az orosz olaj- és gázvásárlásra vonatkozó amerikai szankciók alól, amíg Orbán Viktor és Donald Trump hivatalban vannak. A külügyminiszter Szófiában arról beszélt: a múlt héten a két vezető „kézfogással nyugtázta” a megállapodást, az írásos rögzítés pedig csupán formaság.

Ezzel szemben Marco Rubio amerikai külügyminiszter nemrég úgy fogalmazott: a magyar mentesség mindössze egy évig érvényes. Tájékoztatása szerint az olaj- és gázvezetékek esetében csak átmeneti felmentésről van szó. „Az elnök döntése több elemből áll. A már épülő, orosz tervezésű atomerőmű befejezését engedélyezzük, mert azt szeretnénk, ha Magyarország energiabiztonsága javulna” – mondta.

Szijjártó ezzel szemben az MTI-nek azt hangsúlyozta: „a miniszterelnök és Donald Trump elnök megállapodtak abban, hogy Magyarország mentesítést kap az Oroszországból származó kőolaj és földgáz beszerzésére vonatkozó amerikai szankciók alól. Ez a lényeg.” Hozzátette, hogy a kézfogással megerősített megállapodás mindaddig érvényben marad, amíg Trump az Egyesült Államok elnöke, Orbán pedig Magyarország miniszterelnöke.

A külügyminiszter szerint az írásos megerősítés csak „bürokratikus technika”, amely nem változtat a megállapodás tartalmán.

indexkép: ROBERTO SCHMIDT/Getty Images via AFP

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!