2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#budapest #pedagógussztrájk #kossuth tér

Ki fog itt tanítani? – Csaknem tízezren tüntettek a tanárokért a Kossuth téren

Székely Zoárd 2022.03.19. 18:30

Hatalmas érdeklődés övezte a „nagy kockásinges találkozónak" hívott eseményt.

Közel tízezer ember gyűlt össze szombat délután Budapesten a Kossuth téren, hogy a tanárokért tüntessenek.

 

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, március 16-tól országszerte határozatlan idejű sztrájkot indítottak a pedagógusok. Bár az intézményekben biztosítanak gyermekfelügyeletet, a szakszervezetek arra kérték a szülőket, hogy szerdán, csütörtökön és pénteken ne vigyék iskolába a diákokat. Szerdán is több ezer diák állt ki a tanárok mellett a Kossuth téren.

 

pedagógussztrájk zoárd
Fotó: Székely Zoárd

 

Folyamatosan érkeztek a tüntetők a Parlament elé, a színpadról végtelenítve szól a Pál utcai fiúk főcímdala, a „Mi vagyunk a Grund!".

„A 2014-es első tiltakozások óta érdemi változás a mai napig nem történt, csak az ígéretek száma nőtt"

– mondta Nagy Erzsébet, a PDSZ korábbi elnöke.

 

Elmondása szerint 20 ezer pedagógus nem vette fel a munkát szerdán, és ennél is többen lettek volna, de több intézményben az igazgatók tanítás nélküli munkanapot rendeltek el.

 

Nagy szerint jövő héttől az eddigiek szerint kell folynia a sztrájknak, de ha nem kapnak érdemi választ, új kreatív megoldásokhoz nyúlnak, amiket előre nem akarnak elmondani, nehogy rendeletben lehetetlenítse el őket a kormány.

 

pedagógussztrájk zoárd2
Fotó: Székely Zoárd

„Új sztrájktörvényt akarunk"

– ezt már Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke jelentette be. A tömeg közben folyamatosan skandálta, hogy „a sztrájk alapjog!".

 

Taskovics István, a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezete (TBDSZ) elnöke, a Szakszervezetek Akciószövetsége tagja arról beszélt, hogy a tanárok bére a garantált bérminimumtól is elmarad, miközben a parlamenti képviselők több mint egymilliós fizetést visznek haza. A FreeSZFE tagjai videón üzentek a tüntetés résztvevőinek.

 

„A pedagógusok nem sztrájkolni, hanem tanítani akarnak, hiszen aki ma a pályán van, az hivatástudatból van ott"

– mondta Naszályi Gábor, az EKSZ elnöke.

„Most itt ti, holnap mi! Elég volt az arroganciából! Elég volt a jogtiprásból! Elég volt a kiszolgáltatottságból!"

– hangsúlyozta Székely Tamás, a VDSZ elnöke és a MASZSZ alelnöke.

 

pedagógussztrájk zoárd3
Fotó: Székely Zoárd

Schermann Fruzsina, az ADOM Diákmozgalom elnöke szerint az állam nem akarja tudomásul venni, hogy a tanárok méltó körülmények között akarnak dolgozni. 

„A tanárfogyást kellene megállítani, nem Brüsszel! Állítsátok vissza a tanárokat megbecsülő, szabad oktatást"

– üzente a kormánynak.

„Én csak egy tanár vagyok a tévéből, és nem tudom, milyen az, amikor a válladra borulnak, amikor apa-anya veszekszik, de te megnyugtatod őket. De egy dolgot tudok: ti vagytok a magyar értelmiség utolsó védőbástyája. Ti vagytok az őrzők, a gyerekeink, a jövőnk őrzői! Nem hagyom, hogy ezeket az embereket bántsák!"

– harsogta Nagy Ervin

 

 

(via Ugytudjuk.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló