2021. október 27., Szabina

Mindenki ügye

Elsősegély-vizsga nélkül is kiadják a jogosítványokat egy kormányrendelet szerint

2019.11.30. 00:00

De csak egy ideig.

 

A Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg az a kormányrendelet, amely a járványügyi helyzetre való tekintettel az elsősegélynyújtási ismeretekről szóló igazolás nélkül is kiadhatóvá teszi a jogosítványt, ha egyébként minden más vizsgafeltétel teljesült - írja az Index.

 

Az Orbán Viktor által aláírt rendelet (219/2020. V. 21.) szerint ez a szabály legalább 15 napig érvényes, ezután addig marad érvényben, ameddig a veszélyhelyzet fennáll. Eddig a jogosítvány kiadásának feltétele volt, hogy a Magyar Vöröskeresztnél vizsgát kellett tenni elsősegélynyújtási ismeretekből vagy be kellett mutatni a mentességről szóló igazolást. A járványhelyzetben azonban leálltak a felkészítő tanfolyamok és a vizsgák is, amelyeken az egyik alapfeladat a befúvásos lélegeztetés bemutatása volt ambu babán. Ezt érthető okokból a járványhelyzetben senki nem vállalta.

 

 

A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete a Facebookon azt írja: az elsősegélynyújtó vizsgáztatás június 2-től újra elindul. Az ügyfélszolgálatuk már május 25-én 10 órától működik ismét, ettől az időponttól kezdve minden munkanapon 9 órától 16 óráig fogadják az elsősegélynyújtó vizsgára jelentkezők hívásait. 

 

Az egyelőre kérdéses, milyen módon tudják biztosítani júniustól, hogy a befúvásos lélegeztetés gyakorlásához, majd pedig a vizsgán való bemutatásához  használt műanyagbabákat megfelelően fertőtlenítsék. Ezt a műveletet ugyanis mindenkinek be kell mutatnia, aki vizsgázik.

 

Már a járvány előtti időszakban is ez volt az elsősegély tanfolyamok legnagyobb körültekintést igénylő része,  gondoljunk csak a folyamatos fertőtlenítési procedúrákra - mondta az Indexnek  Pető Attila, a  Kreszprofesszor néven is ismert közlekedési szaktanár és szakoktató. Természetesen léteznek fertőtlenítők, és lélegeztető maszkok, de a járvány kellős közepén, egy ismeretlen hatásmechanizmusú, nagy fertőzőképességgel rendelkező kórokozó kiszámítható jelenlétében érdemes lenne átgondolni, hogy ennek a vizsgáztatási formának milyen következményei lehetnek, tette hozzá a szakember.

 

Pető szerint jó lenne, ha a nemzetközi újraélesztési gyakorlatot nézve, és a hazai szakemberek jó részének véleményét megkérdezve lassan eljutnánk odáig, hogy vajon van-e értelme a befúvásos lélegeztetés gyakorlatát a továbbiakban is vizsgakövetelményként fenntartani. Pető szerint a járvány időszakában elegendő lenne a szívkompresszió, és minden más gyakorlati feladat bemutatása. 

 

Elektronikussá válik a jogosítvány

2023 elejétől a sofőröknek nem kell majd maguknál tartani a jogsit és a forgalmit. Az Egri Ügyek is megírta, hogy egy parlamentnek beadott törvénymódosítás értelmében az ellenőrzéseken a rendőrök az informatikai rendszerben kérdezhetik majd le a vezetői engedélyeket és a forgalmikat. Az MTI beszámolója szerint kedden az Országgyűlés más javaslatokkal együtt ezt a módosítást is jóváhagyta.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló