Borongósan, esősen indul a hét
Hétfőn borongós időre, többfelé esőre kell számítani a térségben. A légmozgás nem lesz jelentős. A hőmérséklet kora reggel 4, délután pedig 6 fok körül alakul.
Kedden sokfelé indul párásan, ködösen a nap, és helyenként a köd, illetve az annak megemelkedésével kialakuló rétegfelhőzet napközben is tartósan megmaradhat. Az ország nagy részén azonban több órára kisüt a nap, csak a délután második felében kezd nyugat felől növekedni a fátyolfelhőzet. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb a ködös tájakon fordulhat elő szitálás, hajnalban, reggel a fagyos részeken ónos szitálás. Napközben a Dunántúl nyugati, északnyugati felén többfelé megélénkül a déli-délnyugati szél. Kora reggel -5 és +2, napközben 5 és 10 fok között alakul a hőmérséklet, de a tartósan ködös tájakon 5 fok alatt maradhatnak a maximumok.
Szerdán megnövekszik a felhőzet, sokfelé beborul az ég. Délelőtt helyenként alakul ki kisebb eső, északon néhol havas eső, hó, majd délután, este dél, délnyugat felől egyre többfelé ered el az eső. A déli, délkeleti szél többfelé élénk, északnyugaton erős lehet. A csúcshőmérséklet északon, északkeleten 1 és 4, máshol 5 és 11 fok között alakulhat.
idokep.hu
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!