2021. szeptember 28., Vencel

Mindenki ügye

#előválasztás #ellenzék #miniszterelnök-jelölt

Mégsem lesz hét induló: az egyik kormányfőjelölt visszalép az előválasztástól

Barna Benedek 2021.08.31. 18:05

A Le Az Adók 75%-ával Párt jelöltje úgy nyilatkozott, hogy gondot okozna neki a megfelelő számú aláírás összegyűjtése.

 

Augusztus 19-én vette nyilvántartásba az Országos Előválasztási Bizottság (OEB) az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztásának hetedik indulóját, Ecsenyi Áront, a Le Az Adók 75%-ával Párt (LA75) vezetőjét. Most azonban a pártelnök az ATV híradójában bejelentette, hogy visszalép a miniszterelnök-jelölti előválasztástól.

 

A pártelnök az ATV-nek a döntést azzal magyarázta, hogy alacsony volt az aktivistahálózatuk szervezettsége, ezért gondot okozott a 20 ezer ajánlás összegyűjtése. Egyébként pedig úgy látja, hogy sosem akarták igazán, hogy részt vegyenek az előválasztáson.

ecsenyi-azonnali
Ecsenyi Áron (Fotó: Vitárius Bence / Azonnali)

 

Ecsenyi Áront egyébként nem sokkal a nyilvántartásba vétele után az OEB felszólította, hogy hagyjon fel az ajánlásgyűjtés címén alkalmazott szabálytalan és törvénytelen gyakorlattal. Ugyanis az interneten kért hozzájárulásokat ahhoz, hogy mások nevében aláírhassa a gyűjtőívét, az előválasztást lebonyolító Civil Választási Bizottság azonban csak eredeti aláírásokat fogadott el.

 

Az LA75 pártelnöke visszalépése kapcsán az Azonnalinak úgy nyilatkozott, hogy optimistán tekint jelenlegi helyzetére és a jövőre: szerinte indulásával sikerült tematizálniuk a közbeszédet, és úgy látja, a jövőben új törésvonal lesz a politikában az adókhoz való hozzáállás, ami a gondoskodó állam-szabad piac tengelyen írható majd le. A visszalépését nem tekint vereségnek, mivel szerinte "ahhoz kellett volna egy felmérés", ami azt mutatja, nem támogatják a programját. Úgy vélte, az egyedüli levonható tanulság annyi, hogy először a szervezetépítésre kell fektetnie a hangsúlyt ahhoz, hogy legyen elég aktivistájuk a jövőben.

 

Arra a kérdésre, hogy visszalépett jelöltként a neki aláíró szavazókat mely miniszterelnök-jelölt támogatására biztatja, azt mondta: csak abban az esetben hajlandó támogatni bármelyik jelöltet, ha az kijelenti, hogy eltörli a jelenlegi állami nyugdíjrendszert, hogy helyette magánnyugdíjpénztárak legyenek, illetve ha a CSOK-támogatásokat és babaváró hiteleket is kivezetné. 

 

Ecsenyi visszalépésével hat ellenzéki kormányfőjelölt marad:  

 

– Dobrev Klára (DK)

– Fekete-Győr András (Momentum)

– Jakab Péter (Jobbik)

– Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd-LMP)

– Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa)

– Pálinkás József (Új Világ Néppárt)

jeloltek
Kép forrása: elovalasztas2021.hu

 

A nyilvántartásba vett miniszterelnök-jelölteknek augusztus 23. és szeptember 6. között 20 ezer aláírást kell gyűjteniük az előválasztás előtt. A kormányfőjelöltet két fordulóban választják majd: az első szeptember 18-26. között lesz (a képviselőjelöltek előválasztásával együtt), a második pedig október 4-10. között. A második körbe már csak az első fordulóban legtöbb szavazatot kapó három jelölt jut tovább. Szavazni ehet majd online és személyesen egyaránt (a személyes szavazáshoz Egerben is szavazósátrat állítanak majd fel).

(Indexfotó: pexels.com)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló