2024. március 28., Gedeon Johanna

Környék ügye

#heves megye #nav #kompolt #balázs zoltán

Újra lecsapott a NAV a lottómágus kompolti polgármester hivatalára

Kovács Dávid 2022.07.12. 13:07

Balázs Zoltán szerint a választások előtt beindult egy feljelentési hullám, amely az általa vezetett települést is elérte. Az adónyomozók egy napig vizsgálódtak Kompolton.

 

Múlt héten házkutatást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kompolti önkormányzatnál, írja meg nem nevezett forrásaira hivatkozva a 24.hu. A portál értesülései szerint kilenc nyomozó egy napon át kérdezte ki a dolgozókat és vizsgálta át az egyik uniós projekt dokumentációját, számos iratot le is foglaltak a helyi polgármesteri hivatalban.

 

A házkutatás tényét Kompolt jegyzője, Magdáné Földi Sarolta elismerte, részleteket azonban nem árult el az ügyben, a település polgármestere, Balázs Zoltán pedig cáfolta, hogy őt is kihallgatták volna, szerinte a vizsgálat csupán abból adódott, hogy az országban az áprilisi választások előtt beindult egy feljelentési hullám, amely Kompoltot is elérte.

Van egy EFOP-pályázatunk, ebben az ügyben lettünk feljelentve. Az történt, hogy a NAV kijött, áttekintette az iratokat, és egyes iratokat el is vitt további áttekintésre

– nyilatkozta Balázs Zoltán, aki korábban azzal magyarázta feltűnő gazdagodását, hogy sorozatosan szerencséje van a lottón.

 

"A skandináv lottón háromszor volt hatosom, az ötös lottón kétszer négyesem, és sikerült már a Joker-telitalálat is. Tavaly több tízmillió forintot nyertem" – mondta a polgármester, aki elmondása szerint "megérzés alapján" játszik. Balázs Zoltán negyvenedik születésnapi buliján készült az a fotó is, amely máig rendre felbukkan a sajtóban: ezen a településvezető egy meztelen nőn tálalt tortát készül éppen felvágni, miközben a kép bal alsó sarkában egy nyolc év körüli kislány is felbukkan.

 

A 24.hu megkeresésére a NAV azt írta, hogy a folyamatban lévő nyomozás miatt nem adhatnak bővebb tájékoztatást.

 

Nem először vizsgálódik a polgármester közelében a NAV

 

Tavaly novemberben az Egri Ügyek is beszámolt róla, hogy a romák oktatására és élethelyzetének javításra elnyert 200 millió forintnyi uniós támogatás ügyében nyomozást rendelt el a NAV. A helyi civilek azért fordultak az adóhatósághoz, mert szerintük a pályázaton elszámolt programokat csak papíron tarthatták meg, a romáknak szánt pénzeket pedig Balázs Zoltán inkább saját magára költötte.

A gyanú szerint - mint oly sok más helyen - sokkal kevesebb dolog épül meg, mint amit a projekt leírásában vállaltak, másrészt az oktatásokból, programokból nem nagyon lesz semmi, inkább csak aláíratják a résztvevők listáját a "jelenlevőkkel"

– kommentálta az ügyet Hadházy Ákos, miután az Észak-Magyarországi Bűnügyi Igazgatóság költségvetési csalás bűntette miatt, ismeretlen tettes ellen, vizsgálódni kezdett. A képviselő megjegyezte: kérdéses, hogy végül lesz-e vádemelés az ügyben, mivel Balázs Zoltán ezer szállal kötődik a Fideszhez.

 

Almagyar-dombi álom

 

Tavaly szeptemberben a mi hazánkos Pápai Ákos egy sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy tudomása szerint a falu közpénzzel tömött nővadásza személyes célokra használja azt a kisbuszt, amelyhez egy pályázat útján jutott hozzá a település azért, hogy segítsék a szegregátumokban élőket.

 

A politikus arra is ráírányította a figyelmet, hogy a kompolti önkormányzat kisbuszát gyakran lehetett látni az egri Almagyar-domb tetején. "A kompolti önkormányzat által bérelt 9 személyes buszt használja magáncélra, amely rendszeresen parkolt Egerben Balázs Zoltán Almagyar-dombi Zöldfa utcai otthona közelében az esti órákban" – mondta Pápai Ákos a helyszínen.

 

Balázs Zoltán akkor a városi tévé megkeresésére úgy nyilatkozott: költségmegtakarításképpen saját maga látja el a sofőri feladatokat, a kisbusszal ő szállítja képzésekre, orvosi vizsgálatokra és rendezvényekre a település lakosságát, a lottónyereményekkel magyarázott vagyonával kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, nincs oka magyarázkodásra, nem él luxuséletet.

 

Az Egri Ügyek korábbi videós anyagát itt lehet megnézni:

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló