Bár ezek a színes madarak gyakori vendégek voltak a 20. században, mára több helyen teljesen eltűntek.

A szalakóta egy erőteljes testalkatú, csóka méretű, alapvetően kék és barna színezetű, feltűnő megjelenésű madár. Magyarországon elsősorban a füves élőhelyek, az egykori fás legelők és erdőspuszta-maradványok, valamint a homoki fehérnyarasok szolgálnak élőhelyéül. A szalakóta eredetileg idősebb fák természetes vagy harkályok által vésett üregeiben költött - tudtuk meg Enyedi Róberttől, a Bükki Nemzeti Park munkatársától. A madár a 20. század közepéig gyakran megjelent az országban, ezután azonban folyamatosan csökkent az állománya, a Dúnántúlról például el is tűnt.

Fotó: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság/Facebook

„Aktív természetvédelmi tevékenységekre van szükség ahhoz, hogy megállítsuk az állománycsökkenést és elősegítsük a faj térhódítását. Ilyen például a mesterséges D-odúk kihelyezése is, amelyeket szívesen foglalnak el költőhelyül a faj egyedei. Többek között ezzel a tevékenységgel az elmúlt két évtizedben jelentős sikereket értünk el a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén is" - mondta Enyedi Róbert. Ezeket a természetvédelmi és fajvédelmi célú erőfeszítéseket kívánja elősegíteni és folytatni a 2014-ben indult „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” elnevezésű Life+ program, amelynek keretén belül fokozott figyelmet fordítanak a madarak nyomonkövetésére is.

Magyarországon április 13-án, a Baksi-pusztánál láttak először szalakótát, amely elég korainak számít. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területére általában április végén, május elején szoktak megérkezni a madarak. Ez most is így történt. Az Igazgatóság kollégái közül először Seres Nándor pillantott meg két madarat április 29-én Négyes és Borsodivánka között. Másnap Borbáth Péter észlelt újabb két példányt Jásziványnál, Kiss Dóra és Enyedi Róbert szintén két szalakótát látott Mezőnagymihálynál. Sasvári János pedig május 2-án pillantott meg egy példányt Dormánd közelében.