2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

#mirkóczki ádám #városháza #mirkócki zita #parkolóház #farkas attila #városgondozás #evat #elkerülő út

Egri közéleti csatatér: nyomorultozásba, értetlenkedésbe és szomorúságba süllyedt a közbeszéd a városi vezetők között

Csarnó Ákos 2023.01.21. 09:48

 

Mióta az EVAT Zrt. vezérigazgatója Szűcs tamás és az EVAT Igazgatóságának elnöke File Sándor közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a polgármesteri késlekedés miatt január 11-től nem működteti tovább az EVAT a Katona téri parkolóházat, hihetetlenül felpörgött a nyilatkozatháború a képviselők, a polgármester, az alpolgármesterek és egyes városi cégek vezetői között. Ebben a városi adok-kapokban egyre jobban látszik, hogy a mostanra árkokká mélyült repedések oldalán kik állnak.

 

A parkolóház, távhőszolgáltatás, lekóklerezett dolgozók és a Városgondozás Kft. körüli problémák után – háttérben a feloszlatott egri Fidesz szervezettel – most a főispán, Ignácz Balázs kevert egyet a lapokon, azzal, hogy a hónapok óta az egri közbeszéd egyik legfontosabb, a sokakat érintő elkerülő út ügyében visszakozásra szólította fel az egri Közgyűlést. Ez a lépés újabb megszólalásokra, bírálatokra és ellencsapásokra késztette a szembenálló feleket. Kinek-kinek vérmérsékletétől függően.

 

Mirkóczki Ádám a közösségi oldalán tette közzé véleményét arról, hogy a főispán milyen döntésre késztette a Közgyűlést. Szerinte az elkerülő út két biztosa Keresztes Zoltán (Momentum) és Oroján Sándor (Fidesz-KDNP) „nagyon csúnyán átverték” a belső nyomvonal ellen tiltakozókat és ezért a két „nyomorult” még fizetést is kap. Szerinte az említettek a cirkuszon kívül semmit nem csináltak, pénzt nyúltak le ezért a semmiért, és értelmetlenül felhecceltek hiszékeny és reménykedő egrieket.

 

 

Korábban a polgármester a helyi népszavazáshoz ragaszkodott az elkerülő út ügyében, azóta a kérdéseket a civilek benyújtották a helyi választási bizottsághoz.

 

Farkas Attila alpolgármester a Városgondozás Kft. vezetője mellett állt ki és több kérdést tett fel az EVAT-nak. Tájékoztatása szerint Juhász Géza leváltása ügyében a cég felügyelőbizottságához fordult több kérdéssel.

 

A szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben többek között ezek szerepelnek:

Az EVAT Zrt. milyen okból képtelen végrehajtani az ügyvezetővel kapcsolatban hozott korábbi közgyűlési döntést?

Kérte, hogy vizsgálják meg a cégcsoportnál történt-e bármilyen szabálytalanság, esetleges törvénytelenség a leváltással kapcsolatban.

Tájékoztatta-e őket az EVAT Zrt. arról, hogy több alkalommal sikertelenül kísérelték meg a közgyűlési döntés végrehajtását?

Milyen okból halogatta a cég az ügyvezetői pályázat kiírását?

Az ügyvezetői feladatok ellátáshoz szükséges kritériumrendszert elégségesnek és megfelelőnek tartják-e?

Történt-e a cégvezető, Balázs Ernő kinevezésével kapcsolatban történt-e visszaélés?

 

Mirkóczki Zita (MSZP) szomorúságának adott hangot a polgármester miatt. Úgy fogalmazott a közösségi oldalán, hogy 3 évvel ezelőtt a csapatunk és a küzdelmünk élére Mirkóczki Ádámot választottuk, mert hittük, hogy ő ugyan azokat az alapvetéseket vallja, mint mi magunk is. Mostanra szomorúan de be kell látnom, talán soha nem tévedtem és tévedtünk még ekkorát.

Mirkóczki Ádám polgármester ma délelőtt közösségi oldalán, melyre több ezer egri hiteles és közérdekű információs felületként tekint, olyan minősíthetetlen stílusú, sértő, személyeskedő és az alapvető emberi értékeket, más emberek alapvető emberi jogait sárba tipró bejegyzést tett közzé, amivel végleg érdemtelenné nyilvánította magát nem hogy egy város, de önmagán kívül akár egyetlen másik ember képviseletére is.

 

Egyben nyomatékosan felszólította a polgármestert, hogy kérjen bocsánatot az általa "nyomorultaknak" titulált képviselőktől, majd számvetés után a jövő heti Közgyűlésen jelentse be lemondását.  

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló