2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

#pajtók gábor #elkerülő út #egri kertvárosért civil társaság

Pajtók egri lakosokat egzecíroztat, szerinte az elkerülő út ügyében nincsenek is civilek, akiktől választ kapott ismét

Csarnó Ákos 2022.12.02. 08:53

 

Korábban írtunk arról, hogy egri civilek, pontosabban az Egri Kertvárosért Civil Társaság nyílt levelet fogalmazott és küldött meg Pajtók Gábor országgyűlési képviselőnek az egri elkerülő út ügyében. Az országgyűlési képviselő sem volt rest válaszolni, de kibújt belőle a Fidesz politikusa, ugyanis a civileket egyenesen semmibe vevő választ írt:

„A stílus maga az ember” A nyílt levél nem alkalmas tisztességes párbeszéd folytatására a választópolgárok el tudtak és el tudnak érni, a személyes találkozásra időpontot tudnak egyeztetni munkatársaimmal. Nem kívánok ezért, különösen advent idején a levélben foglalt valótlanságokra és rosszhiszemű állításokra, feltételezésekre reflektálni. Mindemellett kénytelen vagyok a Habis Lászlót ért méltatlan és valótlan állításokat visszautasítani. A levélíró, mint választópolgár – a közhiteles bírósági nyilvántartás szerint – egy nem létező civil szervezet képviseletében jár el jogellenesen. Kész vagyok a levélíróval, egy munkatársaimmal egyeztetett időpontban, személyesen találkozni.

Tisztelettel,

Dr. Pajtók Gábor
országgyűlési képviselő”

 

Az Egri Kertvárosért Civil Társaság nem hagyta szó nélkül a semmibevételüket, Kovács F. László, a társaság képviselője egy újabb levélben oktatta jogra az amúgy ügyvéd Pajtókot:

Tisztelt dr. Pajtók Gábor Úr!

 

A naturalista-ateista gondolkodó, Georges-Louis Leclerc de Buffon kezdő idézete helyett, miszerint "a stílus maga az ember", hadd válaszoljak így Adventben a Szentírás szavaival:

 

"Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok ezzel egymásnak..." (I. Péter 4,10)

 

Elsőként elnézést szeretnék kérni, ha úgy érzi, hogy nyílt levelemmel megbántottam Önt, vagy Habis urat. Nagyon nehéz úgy képviselnem több ezer, jogosan felindult és felháborodott egri polgárt, hogy ez lélekben ne hasson rám. Ezek a polgárok nem szeretnének elkerülő utat sem az ablakuk alá, sem a kertjük végébe. Mi nem az elkerülő út megépülését szeretnénk megakadályozni, csupán azt kérjük, hogy a NIF által felajánlott külső nyomvonalat építsék meg. A külső nyomvonal sok milliárd forinttal kevesebbe kerül, mint a belső. A belső nyomvonal egyébként sem felel meg az egri polgárok jelentős részének.

 

Ha már a reagálásában említette adventet, Advent az elcsendesülés és a lelki béke időszaka. Végtelenül sajnálom, hogy ez az ügy nem tűrhet halasztást, mert a tervzsűri a közeljövőben ül össze, hogy döntsön a nyomvonalról. A jó ügy érdeke Adventben is munkálkodást kíván.

 

Biztosíthatom arról, hogy az Egri Kertvárosért Civil Társaságot jogszerűen képviselem. Társaságunkat több magánszemély alapította, 2022. május 29-én, szabályos társasági szerződéssel. Mint azt bizonyára Ön is tudja, a vonatkozó törvények értelmében (2011. évi CLXXV. törvény 5/A. §) a civil társaság alapítása nem igényel bírósági, hatósági eljárást, bejegyzést vagy regisztrációt, ezért nincs a közhiteles bírósági nyilvántartásban sem. Az alakuló közgyűlésen az alapító tagok engem bíztak meg a képviselettel. Tehát létező társaság, jogszerű képviselet, és 2640 összegyűjtött aláírás a belső elkerülő út ellen, és a külső elkerülő út mellett.

 

Köszönettel veszem, és élni szeretnék a felajánlásával, és szeretném ha egy nyilvános fórumon is közelíteni lehetne az érintett aláírók és az Ön álláspontját az elkerülő útról. Ehhez hivatalosan újra megpróbálom felvenni Önnel a kapcsolatot, és az időpont egyeztetése után megtarthatjuk a fórumot az érintettek jelenlétében.

Kovács F. László, képviselő
Egri Kertvárosért Civil Társaság

Most tehát az a kérdés, hogy az országgyűlési képviselő elfogadja-e a nyílt fórum lehetőségét és tudnak-e a felek közös nevezőre jutni.

 

Az egri elkerülő útról ide kattintva olvashatnak oldalunk követői.

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló