2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

#egerplusz #eger #aldi #nyitás #kereskedelem

Néhány héten belül megnyithat az ország egyik legnagyobb Aldija Egerben

Kovács Dávid 2022.03.25. 11:20

Napokon belül sor kerülhet az áruház műszaki átadására.

 

Nagyjából egy hónap múlva megnyithat Eger első Aldi áruháza – sejteti legfrissebb bejegyzésében az Egri Napok blog. "Hivatalos dátum egyelőre nincsen, az április végi időpont csak pletykaként kering az egri közbeszédben, az viszont biztos, hogy soha ilyen közel még nem álltunk a tényleges nyitáshoz" – írják.

 

A helyszínen dolgozó Wrecker Kft. keddi Facebook-bejegyzéséből az is kiderül, hogy már javában dolgoznak a Mátyás király út 138. szám alatt, illetve napokon belül sor kerülhet az áruház műszaki átadására. Mint írják, ebben az időszakban dolgoznak a legtöbben az építkezésen, szinte minden szakma egyszerre van jelen a nyitásra készülő áruházban, az itt dolgozók száma akár a 80-100 főt is elérheti.

 

➡️ Pár nap és megkezdődik a műszaki átadás eddigi legnagyobb és egyben az ország legnagyobb 📍Eger Aldi...

Közzétette: Wrecker Kft. – 2022. március 22., kedd

 

A blog a posztban arra is rávilágít, hogy az Adli elég nagy áruházat szán Egernek: a legnagyobb budapesti Aldi árúsítótere kb. 1300 négyzetmétert foglal el a Lurdy Házban, ezzel szemben a hamarosan nyíló városi létesítményben az egriek mintegy 1421 négyzetméteren válogathatnak a termékek között.

 

Az ország legnagyobb Aldija címet azonban még így sem nyerhetjük el, 1500 négyzetméterével ugyanis Szeged Aldija még mindig a városunk, megyeszékhelyünk előtt áll – legalábbis az eladóterek tekintetében, a blog a teljes alapterületre nem talált adatokat.

 

Ahogy korábban az Egri Ügyek is írta, a város új Aldijának teljes alapterülete több mint kétezer négyzetméter lesz – ez körülbelül 300 négyzetméterrel kisebb mint a Mátyás király út 144. alatti Lidl alapterülete. Az új áruházhoz várhatóan 150 parkolóhely tartozik majd. 

 

(Indexkép: Wrecker Kft. / Facebook)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló