2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

Mirkóczki: szégyen, hogy 13 év alatt az egrieknek nem jutott bérlakás, csak térkő és munkásszálló

2019.11.30. 00:00

Az Egységben a Városért Egyesület polgármesterjelöltje bírálta a félmilliárd forintból létrehozott munkásszállót, ami szerinte nem az egriek érdekét szolgálja.

 

A Kistályai úton álló volt Szent Lőrinc kollégium épületében létrejövő munkásszálló nem az önkormányzat és Habis László büszkesége kellene, hogy legyen, hanem éppen ellenkezőleg: a szégyene - mondta az Egységben a Városért Egyesület és az egri ellenzéki pártok közös polgármesterjelöltje, Mirkóczki Ádám szerdai sajtótájékoztatóján.

 

Az egri önkormányzat korábbi közleménye szerint megközelítően félmilliárd forintból alakít ki munkásszállót a Kistályai úton kormányzati támogatással az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő (EVAT) Zrt. A beruházásnak köszönhetően 1440 négyzetméteren 111 férőhelyet hoznak létre.

 

Mirkóczki a munkásszállónál úgy fogalmazott: az építkezés azért szégyenletes, mert míg Habis László 13 éves polgármesteri regnálása alatt "térkövezésre és munkásszállóra jutott pénz bőven, addig bérlakásra a fiataloknak szinte semennyi".

 

- Ez Habis László elmúlt 13 évének valódi szégyene, és mi ezzel fogunk leszámolni október 13. után, amennyiben Eger város lakossága megadja nekünk a bizalmat a város és a lakosság szolgálatára - tette hozzá az egri polgármesterjelölt.

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló