Skip to main content
2026. február 16., Hétfő, Julianna, Lilla névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Eger ügye

Megjósoltuk, így lett: az egri Fidesz dilettáns sorosozással söpörte le az ellenzék javaslatát

Egerben is eljutott odáig a Fidesz, hogy érdemi vita helyett már az ellenvéleményt sem fogadják el, és közben ostobaságokkal tömik az emberek fejét.

Csütörtökön egy szánalmas közjátékkal indult az egri közgyűlés érdemi része. Történt ugyanis, hogy még korábban az egri ellenzéki csoport kezdeményezte, hogy Eger képviselő-testülete is határozatban vállalja, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő cégeknél nem alkalmazzák az akár évi 400 túlóra, továbbá átlagban heti 48 óra ledolgozását is lehetővé tevő, rabszolgatörvényként elhíresült jogszabály-módosítást a Munka törvénykönyvében.

A DK, az LMP és az MSZP egy-egy képviselője és a független Császár Zoltán által alkotott, Egységben a Városért nevű ellenzéki frakció javaslata azt kezdeményezte, hogy Eger közgyűlése határozatban utasítsa a 100 %-os önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok vezető tisztségviselőit, továbbá az önkormányzati fenntartású intézmények, a Polgármesteri Hivatal vezetőit, hogy a hatályos törvény szerinti rendkívüli munkaidőn felül ne kössenek túlmunka elrendelésére irányuló megállapodást.

Vagyis az évenként 250 óra, kollektív szerződés esetén az évi 300 óra rendkívüli munkaidőt ne lépjék túl „önként vállalt túlmunka” megnevezéssel sem, illetve 12 hónapnál hosszabb munkaidőkeret ne alkalmazzanak.

Vita nélkül söpörték le

 

A témában az ellenzékiek által benyújtott előterjesztés elvileg a 19. napirendi pont lett volna, de csak volna, ugyanis az egri Fidesz már azt is leszavazta, hogy egyáltalán szavazhassanak a témában. Az indoklásuk meg maga volt a téboly. De mielőtt rátérnénk erre, visszakanyarodnánk egy korábbi információnkra, miszerint az egri Fideszt is a pártközpontból utasították arra, mit kell mondaniuk (és kvázi hazudniuk), ha előkerül a rabszolgatörvény témája.

Tulajdonképpen arra kaptak sorvezetőt, hogy a rabszolgatörvénnyel kapcsolatban milyen sületlenségeket hazudjanak. Az erről szóló levelet a Fidesz pártközpontjából küldték el nemrég minden fideszes választókerületnek, így az egrinek is. 

Az egri Fidesz-frakció 

A Fidesz a levélben részletesen tájékoztat arról, mit mondjanak a politikusok, milyen legyen az egységes kommunikáció, amikor helyben is előkerül a rabszolgatörvény témája. Naná, hogy erről is a sorosozás kell hogy eszébe jusson a képviselőknek, de a migránsokat is bedobják és balhézó ellenzékről is beszélnek.

A központból kiadott utasítás szerint ezt kell mondani:

„Az ellenzéki előterjesztést azért utasítjuk el, mert ez csak egy ürügy ahhoz, hogy politikai balhét csináljanak, mindez már rég nem a Munka törvénykönyvéről szól. A mostani ellenzéki akciók Soros György európai parlamenti választási kampányának része. Azért támadnak minket, mert a magyarok nemet mondtak a bevándorlásra, és hazánk a Soros-terv útjában áll.”

Ezzel magyarázkodhatnak majd arról, hogy miért szavazta meg a Fidesz a munka törvénykönyvének módosítását:

„A Munkatörvénykönyv módosításának is az a célja, hogy aki többet akar dolgozni, és így többet akar keresni, az elől lebontsuk a bürokratikus akadályokat. A kormány ezért támogatta, hogy a dolgozók önként vállalt munkavégzésre kapjanak lehetőséget, és így többet kereshessenek, de ehhez mindig a dolgozó beleegyezése szükséges.”

Na és hát Soros itt is bejön a képbe, illetve a migránsok, ha előkerülne a közelgő EP-választás:

„Az EP-választáson a magyarok dönthetnek: az ellenzék közös listája egy bevándorláspárti Soros-lista lesz. Ezzel szemben a Fidesz–KDNP listája olyan jelölteket tartalmaz, akik számára Magyarország az első és akik nemet mondanak a bevándorlásra.”

Nem fogja kitalálni, mit mondtak?

Az egri Fidesz annyira gyáva volt, hogy a napirendi pontok előtt módosító indítvánnyal éltek, Turcsányi Dániel alpolgármester lett az ügyeletes bohóc. A kormánypárti politikus azt javasolta, hogy vegyék le a napirendek közül az ellenzék javaslatát. És lám, az egri Fidesz-pártkatonák meg is szavazták a javaslatát, amelyről nem is lehetett vitatkozni, tehát az ellenzék nem mondhatta el még a véleményét sem.

Turcsányi Dánielnek és az egri Fidesznek ugyanazok voltak az érvei, amelyekről már előre beszámoltunk, és amelyeket a pártközpontból diktáltak nekik. Az alpolgármester beszélt arról, hogy szerinte csak politikai színjáték az ellenzék akciója, és különben is, el kéne fogadni, hogy tavaly a Fidesz kétharmadot kapott. Majd jött az Európai Parlamenti választásokkal és lám, előkerült a menekültkérdés és elhangzott a bűvös szó: SOROS. Igen, Soros áll a háttérben.

Turcsányi Dániel (jobbról a harmadik) büszkén ült vissza, miután felolvasta a központi üzenetet

Az alpolgármester azért azt is kiemelte, ő megkérdezte az önkormányzati tulajdonú cégek vezetőit is, akik biztosították arról, hogy nem alkalmazzák a jogszabály adta lehetőségeket a túlmunkával kapcsolatban. Turcsányi úr aztán elmondta: szerinte jól kigondolt politikai praktika az ellenzék javaslata, „mindannyiunk előtt világos, hogy az EP-kampány előkészülete zajlik, mindenki számára nyilvánvaló, hogy Soros áll a háttérben”, és ez az egész nem arról szól, hogy a munkavállalókat meg kell védeni, mert nekik az új jogszabályokkal semmilyen joguk nem csorbul.

Szeretnénk hangsúlyozni: az egri Fidesz is eljutott oda, hogy már nincs önálló gondolatuk, nincs más választásuk, fel kell olvasni a központilag diktált sületlenségeket akkor is, ha ők ezt maguktól nem tennék. És a gyávaságukat mindennél jobban mutatja, hogy még vitát sem engedtek a kérdésben, a hozzászólásokat letiltották.

Nyilvánvaló, nem az egrieket képviselik

A közgyűlésen bent ülő munkatársunk gyors reagálásra kérte az ellenzéki képviselőket. Komlósi Csaba, az ellenzéki frakció vezetője szerint Turcsányi alpolgármester és a közgyűlés Fidesz-frakciója döntésével ismét egyértelműen bizonyította, hogy elsődlegesen a Fidesz-kormány helyi csápjaként viselkedik és nem az egri polgárok, munkavállalók érdekeit képviseli.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!