Már megint leszakadt egy szép darab az egri buszmegálló tetejéről, lehet újra felújítani – FOTÓK

De legalább ismernek egy jó kis céget, amely helyrehozhatja a károkat. Csak azt nem mondják majd el, mennyiért.
Még tavaly nyáron több cikkben is foglalkoztunk az egri központi buszpályaudvar felújításával, amely ugyan nem tűnt olyan nagy munkának, de sikerült alaposan elhúzni és látványosan nem csinálni sok mindent. A Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. által megrendelt és kifizetett beruházás nem lett kész az iskolakezdésre, volt is nagy felháborodás.
Már akkor is furcsa volt, hogy pont az egyik legnagyobb kihívással nem sikerült foglalkozni, azzal, hogy a buszmegálló felső része már túl alacsony a modern, magasított buszoknak. Rögtön a felújítás után le is szakadt egy jókora rész, miután annak egy autóbusz nekiment.
Nem lett magasabb
Több olvasónk is jelezte, hogy a napokban (információink szerint pénteken) ismét leszakadt egy rész az egyes beálló környékéről. Az incidens után így nézett ki a helyszín:
Mondanunk sem kell, hogy az ilyen esetek balesetveszélyesek, és az már csak a kisebb bosszúság, hogy végül a buszban is kár keletkezett, amely nem is indult el a menetrendszerinti útjára.
Nem kérdés, a buszmegállóval kezdeni kell valamit, bár már nem lenne aktuális az ügy, ha a Fidesz és a korábbi fideszes városvezetés betartotta volna az egyik leginkább hangoztatott ígéretét, miszerint kikerül a városközpontból a központi buszmegálló, hiszen lesz szép intermodális csomópont. Nos, intermodális csomópont nem lett, helyette egy egyre romló állagú központi buszmegállónk van, ahová már alig férnek be a buszok is.
Titok, hogy mennyi volt az annyi
És itt idéznénk fel az egyik tavalyi sztorinkat az akkori felújítás kapcsán, amikor arról számoltunk be, hogy kikértük az akkori felújítási munkával megbízott vállalkozó és a megrendelő, a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. között kötött szerződést, amelyből egyebek közt kiderülhetett volna, mennyit költöttek erre az egészre. Nos, a szerződést megkaptuk, de a KMKK egyszerűen kitakarta az összeget. Mint ahogy akkor is jeleztük: kisatírozták, hogy egy állami cég a KÖZ PÉNZÉBŐL mennyit költ egy beruházásra. Ezt arra hivatkozva tették meg, hogy – állításuk szerint – ha ott maradna az összeg, akkor a megbízott gazdasági társaság érdekei sérülhetnének.
Hangsúlyozzuk ismét: egy közpénzből finanszírozott beruházásról van szó, amely minden részletét kutya kötelessége lenne ismertetni a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-nek. Ezt nem csak mi gondoljuk így és nem csak etikai alapon, hanem hatályos, erre vonatkozó jogszabályok is erre köteleznék őket.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!