2024. április 19., Emma

Eger ügye

Magyarország második legnagyobb futókörét tervezik kiépíteni az egri Érsekkertben

2019.11.30. 00:00

Erről beszélt Mirkóczki Ádám egri polgármester.

 

Eger önkormányzata egy másfél kilométer hosszú és közel másfél méter széles, kivilágított, rekortán futópályáját szeretne kialakítani az Érsekkertben - számolt be riportjában az Eger TV.

 

Jelenleg a nyomvonal felmérését végzik, amint a tervek elkészülnek akkor akár 2 hét alatt meg is valósíthatják a futók által várva várt pályát. A cél, hogy ne kelljen zöldfelületeket károsítani a megvalósítás során. 

 

Mirkóczki Ádám egri polgármester elmondta, a budapesti Margitsziget futópályája után az ország második legnagyobb futóköre lenne az érsekkerti. – Azt kértem, hogy minél hamarabb készüljenek el a kiviteli tervek, szeretném látni a költségvetést. Nagyjából júliusban írnak ki pályázatot futókörre a sportszövetség részéről, ez mintegy 30 százalékos önerőt feltételez. Becslések szerint 80-100 millió forint között lehet majd a futókör költsége - tette hozzá a polgármester.

 

 

Rekortán borítású futópályát építenek az Érsekkertbe, több mint 1 kilométer hosszú lesz

A munkálatokat még idén elkezdenék. A város legnagyobb parkjába tervezett futópálya előkészületei már elkezdődtek, a tervek szerint egy nagyjából 1 kilométeres pályán körözhetnek majd a kocogni vágyók. Fotó: Szinok Gábor Az egri önkormányzat portálunkkal azt közölte, hogy jelenleg előkészítés alatt áll a beruházás, de szeretnék, ha már idén elindulnának az érdemi munkák.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló