2024. június 16., Jusztin

Eger ügye

Díjakkal ismerték el a hátrányos helyzetű egri családok felzárkózását segítő munkát

2019.11.30. 00:00

A járvány idején felmerülő problémák kezelésében az önkormányzatot több városi intézmény és civil szervezet is segítette.

 

November 25-én, több mint száz fő részvételével tartották a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) "Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok" elnevezésű programjának zárókonferenciáját. A döntőbe jutott települések képviselői bemutatták a koronavírus-járvány elleni küzdelmet elősegítő jó gyakorlatukat, ezt követően döntöttek a díjak odaítéléséről négy altémában. A program honlapja szerint összesen 10 önkormányzat 11 pályázata részesült elismerésben.

 

Eger polgármesteri hivatala arról tájékoztatta portálunkat, hogy a város önkormányzata "Felzárkózást támogató innovatív közösségi alapú kríziskezelés" címmel küldött be pályázatot a "Társadalmi felzárkózási jó gyakorlatok – a szegénység elleni küzdelem jó gyakorlata" témakörben. A pályázat azt mutatta be, hogyan segítették Szala városrészben élő hátrányos helyzetű gyermekeket és családjaikat a digitális oktatás idején. A felzárkóztatásban az önkormányázat együttműködött a Szaláért tevők csoportjával, gyermekjóléti intézményekkel, az Eszterházy Károly Egyetemmel, az Egri Roma Szakkollégiummal, a rendőrséggel és civil szervezetekkel.

 

A több körös pályázati eljárás során, a helyszíni ellenőrzések lebonyolítását követően az online döntőben a kategória első helyezését érték el. A nap folyamán a döntőt követő nézők is leadhatták szavazatukat a nekik legjobban tetsző gyakorlatra, és a voksok alapján a közönségdíjat az egri felzárkózási gyakorlat elnyerte.

 

A témaköre első helyzettjeként az egri önkormányzat 1,7 millió forintot nyert, továbba a TÖOSZ "változásmenedzsment" tudásprogramjában való részvételt 3 főnek, a közönségdíj pedig egy 100.000 forint értékű projektor. Az elnyert összeget az önkormányzat a jó gyakorlat céljaival egyező célokra, azaz a felzárkóztatásra használhatja fel.

 

 

Kétszáz élelmiszercsomagot osztanak ki rászoruló egri családoknak

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló