Skip to main content
2026. április 16., Csütörtök, Csongor névnap

2026. márc. 19. Csütörtök, 12:59 | Csarnó Ákos | Eger ügye

Ismét kadétokat avattak a Wignerben

Ünnepélyes keretek között tartották meg a kilencedikes diákok kadétavató ünnepségét szerda este az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégiumban. A rendezvény az intézmény egyik kiemelt hagyománya, amely immár több mint egy évtizede erősíti a közösséghez tartozás érzését és a honvédelmi nevelés szerepét a diákok életében.

A 2013 óta minden évben megrendezett befogadó ünnepségen a kilencedikes tanulók jelképesen is a Wigner közösségének részévé válnak. Az esemény csúcspontjaként a diákok átvehették a „Wigner Kadét” felvarrót, amely nemcsak egy jelvény, hanem a fegyelem, az elkötelezettség és az összetartozás szimbóluma is.

Az intézmény már 15 éve aktív szereplője a honvédelmi nevelésnek, és ennek megfelelően a kadétavatót is a katonai hagyományokat idéző, ünnepélyes formában szervezik meg. A programon rendszeresen részt vesznek a kadétképzésben együttműködő szervezetek képviselői, valamint a Magyar Honvédség delegáltjai is, ezzel is erősítve a fiatalok és a honvédelmi pálya közötti kapcsolatot.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!