Ismét I Bike - Bringás felvonulás a Föld Napján

Korábban Egerben Critical Mass néven futott a rendezvény, mely már az I bike Eger kerékpáros felvonulás nevet viseli. Felhívja a figyelmet a közösségi közlekedés e sokak által kedvelt formájára. A szervezők kellemes, családias hangulatot teremtve haladnak végig a város utcáin, április 22-én, 17.00 órától, hozzájuk csatlakozva bárki növelheti a “kritikus tömeget”. Az idén is megfelelő biztosítás mellett sorra kerülő felvonuláson a város észak-déli irányában, eddig nem érintett szakaszokat is az útvonalba építettek.
Az I bike Eger felvonuláson azért gyűlnek és tekernek együtt a kerékpárosok, hogy egy élhetőbb, környezet- és kerékpárbarát városban élhessenek. A békés kerékpáros felvonulás célja, hogy a városi kerékpáros közlekedést népszerűsítsék a lakosság körében, valamint a városvezetők figyelmét felhívják a biztonságos városi kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtésére. Fontosnak tartják, hogy ésszerűen használjuk a közlekedési eszközeinket: rövidtávon, a városi közlekedésben a motorizált eszközöket fel kell, hogy váltsa a gyors, olcsó, egészséges, csendes, kis helyigényű és környezetbarát kerékpár. Ezen cél elérése érdekében a városi közlekedésben is változtatásra van szükség, a kerékpáros úthálózat kiépítésére, kerékpársávok felfestésére, praktikus kerékpártárolók elhelyezésére.
A fentieken túl a szervezők célja, hogy a kerékpárosok számára egyfajta tavasznyitó eseményt hozzanak létre. A sport, a mozgás öröme, az egészséges életmód elősegítése, jelentőségének fontossága egyre kiemeltebb a mai felgyorsult világban. Sokak számára ez az összejövetel jelenti a kerékpáros szezon kezdetét, melyet most hatósági keretek között és támogatással tehetnek meg.
Az I bike Eger elődje, a Critical Mass. A kifejezés jelentése és a mozgalom rövid története
A mára már világszerte ismert és népszerű Critical Mass kerékpáros mozgalom San Francisco utcáin született 1992 szeptemberében azért, hogy a jelentős autóforgalommal szemben a nem motorizált közlekedési eszközt használók, a kerékpárosok „kritikus tömeget” alkotva hívják fel a figyelmet e városi közlekedési forma létjogosultságára, illetve hátrányos helyzetére. Az Amerikából elterjedt angol nyelvű szó eredeti jelentése kritikus tömeg, ami ebben az esetben arra utal, hogy a nagy autóforgalom miatt a nem motorizált közlekedők gyakran csak bizonyos tömeg esetén kísérelhetik meg a keresztirányú átkelést. A Critical Mass fogalmat közlekedési helyzetre Ted White, az 1992-ben készült Return of the Scorcher című dokumentumfilmjében használta először. A filmnek egyik Kínában felvett jelenetéből ered a kifejezés, ahol a biciklisek megpróbálnak átkelni egy lámpa nélküli kereszteződésben, de ez csak akkor sikerül nekik, amikor annyian összegyűlnek, hogy nagy számukkal megállásra tudják késztetni az autósokat.
A Critical Mass-t a világ több száz városa mellett Budapesten már több éve rendezik meg egyre nagyobb sikerrel, amelyhez az utóbbi években több magyar város is csatlakozott. A békés felvonulások célja pedig, hogy élhetőbb, környezetbarát városok jöjjenek létre világszerte.
Tervezett program
Bringás reggeli:
07.00 - 09.00: - A kerékpárral munkába igyekvőknek és a járókelő érdeklődőknek péksütemény és tejosztás
Felvonulás:
16.00: - Gyülekezés a Dobó téren, a Városháza előtt
- Élő koncertet ad az Akusztik Duó
- Kerékpáros átvizsgálást és tanácsadást tart a Heves vármegyei
Balesetmegelőzési Bizottság
Különböző elsősegély feladatokkal és információkkal, játékokkal készül a Vöröskereszt megyei szervezete
17.00: Indulás: Eger, Dobó tér, Szökőkút előtti terület
Kb. 17.45: Pihenő, felzárkóztatás: Liszt Ferenc tér
Kb. 18.30: Pihenő, felzárkóztatás: Cifrakapu tér - patakpart
Kb. 19.00: Érkezés a Dobó térre
A kerékpáros felvonulást a város utcáin rendőri felvezetéssel, a közterület felügyelet és a polgárőrség emberei az utcák lezárásával biztosítja, a felvonulókat pedig profi kerékpárosok kísérik!
Tervezett útvonal:
Dobó tér - Bajcsy-Zsilinszky utca - Kossuth Lajos utca - Egészségház utca - Érsekkert kerékpárút – Mocsáry Lajos utca – Sas út – Kistályai út – Kőlyuk út (K2) – Faiskola u. – Liszt Ferenc tér (Felzárkóztatás) Vajda János utca - Fadrusz utca - Brassói utca - Nagyváradi utca - Faiskola utca - Külsősor utca - Mátyás király út (Kerékpárút) - Sas út (Kerékpárút) - Állomás tér (Kerékpárút) - Deák ferenc út (Kerékpárút) – Hatvani kapu tér – Törvényház u. – Vörösmarty út – Cifrakapu tér – Felzárkóztatás a patakparton - “Patakátkelés” - Janklovics Dezső utca - Balassi Bálint utca - Knézich Károly utca. – Tűzoltó tér (Kerékpárút) - Zalár utca - Dobó tér
A felvonulást rossz idő esetén is megtartjuk!
A kedd délutáni autós forgalomban fennakadásokra lehet számítani. A felvonulás egy-egy kereszteződésben kb. öt percig tartja fel az autós forgalmat. Az autóban ülők türelmét kérjük és köszönjük.
A felvonulás előtt a rendőrség balesetmegelőző előadást tart, valamint a Egerbike térítésmentes gyorsszervízt üzemeltet a résztvevők számára.
Az I bike Eger szervezői:
Farkas Tamás és Csomós Patrik magánszemélyek, Egri Rendőrkapitányság, Heves vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság, Agria Speciális Mentők, Agria Polgárőr Egyesület, Felsővárosi Polgárőrség, Eger MJV Közterület Felügyelet, Egerbike.hu Kerékpárüzlet, Vöröskereszt
tOVÁBBI INFORMÁCIÓK IDE KATTINTVA ÉRHETŐK EL.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!