2024. október 4., Ferenc

Eger ügye

Másfél milliárd forintot vehet el Egertől az iparűzési adó megfelezése, de tiltakozásul nem kapcsolják le a díszkivilágítást

Molnár Richárd 2019.11.30. 00:00

Mirkóczki Ádám polgármester nem csatlakozott az önkormányzatok közös akciójához, így nem sötétülnek el az ünnepi fények egy estére.

 

Az Egri Ügyek is beszámolt róla, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten bejelentette: 2021-ben megfelezik az egyéni, illetve kis- és középvállalkozások által az önkormányzatoknak fizetett iparűzési adó mértékét. Az eredeti ötlet Parragh Lászlótól, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől származott, aki a koronavírus okozta gazdasági válság nyomán akarta megsegíteni a vállalkozásokat úgy, hogy az árbevételük után fizetett (maximálisan 2 százalékos) iparűzési adó (ipa) fizetését két évre teljesen felfüggesztik. Már akkor megkongatta a vészharangot az önkormányzatok jelentős része, köztük fideszesek is. Egerben Mirkóczi Ádám polgármestere egyenesen kijelentette, hogy csődbe viheti a várost az intézkedést.

 

Azonban az ipa megfelezése így is méretes lyukat üt a már így is ezer sebből vérző egri költségvetésen, hiszen ez a legfontosabb önálló bevétele az önkormányzatnak. Ráadásul a helyi adók esetleges emelését már megtiltotta a kormány, előzőleg pedig elvonta a városoktól a gépjárműadót, valamint megfosztotta őket a parkolási díjbevételektől is. Ráadásul az ipa-bevételek már eleve drasztikusan csökkentek 2020-ban, mivel a vállalkozások a válság miatt eleve kevesebb árbevételhez jutnak (a vendéglátásban és az idegenforgalom sokan nulla bevételhez). Tehát az igazán bajban lévő vállalkozókon nem is segít az ipa megfelezése, csak azokon, akiknek a válság közepette is jelentős forgalmuk van.

 

"Nem örülünk ennek a döntésnek, hiszen a már elszenvedett veszteségeinken túl, ami bőven meghaladja az egymilliárd forintot, további jelentős adóbevétel kiesést fog okozni. Ugyanakkor fontos lenne ismernünk a kompenzációra vonatkozó lehetőségeket, hiszen a tényleges veszteségeket csak azok tükrében lehet megítélni." - közölte megkeresésünkre Mirkóczki Ádám, aki ezzel arra a "kiskapura" utalt, amit Orbán is bejelentett az ipa elvonása kapcsán. Vagyis azt, hogy a 25 ezer fősnél nagyobb települések ugyan nem kapnak automatikusan ellentételezést az állami költségvetésből az adókisesés miatt (a kisebbek igen), de egyedileg megvizsgálják majd a helyzetüket és így döntenek a kompenzációról.

 

Mirkóczki Ádám 

 

"Tekintettel arra, hogy nem láttunk még jogszabály szöveget, csak a sajtóban megjelent információkra tudunk hagyatkozni. A jelenleg rendelkezésre álló információink alapján, az iparűzési adó megfelezésére vonatkozó kedvezmény 2021-ben nagyságrendileg egy 1-1,5 milliárd forintos veszteséget fog jelenteni Eger esetében. Jelenleg, mintegy 7200 adóalany fizet iparűzési adót városunkban és ennek 99 százaléka bele fog esni a kedvezményezetti körbe." - tette hozzá az egri polgármester.

 

Az adóelvonás miatt az ellenzéki és független önkormányzatokat tömörítő Szabad Városok mozgalom bejelentette: tiltakozásukat azzal nyomatékosítják, hogy december 23-án 19 órától egy estére lekapcsolják településeiken a díszkivilágításokat. "Ezzel fel kívánjuk hívni a településeinken élő polgárok figyelmét az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatások fontosságára. Nyomatékosítani kívánjuk követelésünket, hogy a kormány vonja vissza az iparűzési adó megfelezéséről szóló, az önkormányzatok kivégzését jelentő döntését" - olvasható a többek között Karácsony Gergely főpolgármester, az ellenzéki vezetésű kerületek, valamint Érd, Pécs, Szombathely, Szeged, Dunaújváros, Hódmezővásárhely, Tatabánya és Siófok polgármestere által aláírt közleményben.

 

 

Eger azonban nem csatlakozott a kezdeményezéshez, ahogy az elmúlt egy évben lényegében a Szabad Városok egyetlen akciójához, nyílt leveléhez vagy petíciójához sem. Az Egri Ügyeknek adott korábbi interjújában Mirkóczki azzal magyarázta a távolmaradását a mozgalomtól, hogy Eger érdekében nem kíván részt venni az országos politizálásban. Ezúttal is megkérdeztük, miért nem csatlakozott a tiltakozáshoz.

 

"A díszkivilágítással kapcsolatban én úgy gondolom, hogy karácsony előestéjén már nem illik egy politikai üzenetként „sötétbe” borítani a várost. Az egrieknek így is el kellett szenvedniük rengeteg veszteséget, le kellett mondani számos kikapcsolódási lehetőségről, elmaradt a megszokott és nagyon várt Eger Advent programsorozat is. Ha mással nem, legalább az ünnepi fényekkel segítsük a békés karácsonyra hangolódást és ne használjuk fel politikai üzengetésre. Ez utóbbira van számos mód és fórum, de az ünnep számomra nem erre való." - írta válaszában Eger polgármestere.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló