2024. április 19., Emma

Eger ügye

#eger #demokratikus koalíció #fegyver

Hivatalos: eljárást indítottak az egri DK-s rendezvényen fegyverrel fenyegetőző férfi ellen

Szabadi Szabolcs 2021.06.05. 13:58

Mint ahogy két társa, illetve egy 77 éves férfi ellen is.

Ahogy arról beszámoltunk, kisebb balhé kerekedett a DK egri pártrendezvényén péntek délután. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje látogatott Egerbe, amikor megjelent három, az arcát eltakaró férfi "EL", "KÚR", "TUK"-feliratú táblákkal a nyakukban, majd egy hangszórón elkezdték játszani Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét.

 

194661265_790411954991290_4493839455568018965_n

 

Aztán egyszer a Gyucsánynéék ellen demonstrálók közül az egyik férfi előkapott egy gázpisztolyt és ráfogta a vele szóváltásba keveredett öreg bácsira, ráadásul a feje irányába. A rendőrség végül elvitte a három férfit. 

 

FF

 

A rendőrség szombat délutáni tájékoztatása szerint az Egri Rendőrkapitányság rendőrei előállítottak három személyt a városi rendőrkapitányságra. A 25 éves felsőtárkányi férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűncselekmény gyanúja, míg másik két társa ellen szabálysértés elkövetése miatt indult eljárás.

 

A nyomozók szombat délelőtt előállítottak egy 77 éves egri férfit, aki a rendelkezésre álló adatok szerint azzal gyanúsítható, hogy a rendezvényt megzavaró személyeknél lévő hangfalba belerúgott, ezzel sérülést okozva az egyik szabályszegőnek. Ellene nyilvános rendezvényen garázdaság bűncselekmény elkövetése miatt indult eljárás.

 

A nagy vihart kavaró ügyben azóta megszólalt az egri polgármester is, Mirkóczki Ádám arra kérte az egri képviselőket, hogy közösen lépjenek fel "ezen jelenség" és a három rendzavaró ellen. "Ilyen emberek semmilyen közösségbe, semmilyen rendezvényre nem valók, mert ezek az emberek a közösségi együttélés elemi szabályait sem ismerik! Az ilyeneknek nincs helye Egerben, nincs helye békés egriek között. A mi felelősségünk, hogy most tegyünk is ellenük", közölte a polgármester. 

 

Oroján Sándor, az egri Fidesz frakcióvezetője is kommentálta az esetet, a helyi politikus szerint semmi nem indokolhatja azt, hogy valaki gázpisztolyt rántson elő egy ilyen rendezvényen.

 

És hogy kikről is van szó és mi a véleményünk az esetről, arról ITT OLVASHAT bővebben.
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló