2024. március 28., Gedeon Johanna

Eger ügye

Hivatalos: az egri Fidesz megszavazta az Érsekkert átnevezését, ami Szmrecsányi Lajos Érsekkert lett

Egri Ügyek 2019.11.30. 00:00

Az egri Fideszt különösebben nem érdekelte, hogy sokan nem szeretnék az átnevezést. Nem azokat képviselték, akik őket megválasztották.

 

Mire eljutottunk odáig, hogy az egri képviselő-testület voksolt az egri Érsekkert átnevezéséről, a portálunk által indult felmérésen már több mint 3800-an szavaztak, és csupán a két százalék szerette volna, ha új nevet kap a park. A szavazást portálunk azután indította, hogy kiderült, az egri Fidesz-frakció felkarolta dr. Ternyák Csaba érsek javaslatát, miszerint legyen az új név: Szmrecsányi Lajos-kert (Érsekkert). Végül, mire eljutottunk a szavazás napjáig, az átnevezés új változata ez lett: Szmrecsányi Lajos Érsekkert.

 

A szavazás szerda délutáni állását elküldtük az összes egri önkormányzati képviselőnek és a polgármesternek is, hogy lássák, az egriek egy jelentős részének mi a véleménye az egészről. A levélben egy sort sem írtunk arra utalva, hogy mi mit ajánlunk neki vagy mi lenne a kötelességük, rájuk bíztuk, hogy kit képviselnek: a központi utasítást vagy az egrieket. (A teljes levél IDE KATTINTVA olvasható.)

 

Csütörtökön az egri közgyűlés tárgyalta az átnevezést. (A döntés-előkészítés hátteréről, Szmrecsányiról és az egész ügyről ajánljuk korábbi cikkünket, ezt ITT találja meg.) Az ülés előtt fideszes körökből olyan információkat is hallottunk, hogy nem mindenki állt az ügy mellé, a frakción belül is voltak ellenzői az átnevezésnek. De ezek a véleménykülönbségek nyilvánosan már nem jelentkeztek, megszavazták az előterjesztést.

 

 

Összegezve: vaknak kell lenni ahhoz vagy szándékosan szemellenzőt kell viselni ahhoz, hogy a közösségi oldalakon milyen véleményeket nyilvánítottak az egriek, és hogy a portálunk által indított szavazáson csaknem 3800-an arra voksoltak, hogy szeretnék, ha Érsekkert maradna az Érsekkert. Erre a Fidesz minden más javaslatot lesöpört az asztalról, és megszavazta, hogy mostantól Szmrecsányi Lajos Érsekkert lesz a parkból. Az ellenzéki képviselők közül többen próbáltak más alternatívát javasolni: állítsanak szobrot az érseknek a parkban, nevezzenek el róla egy sétányt, de mindez nem érdekelte a Fideszt.

 

A részletek arról, hogy az egri Fidesz mivel érvelt, az ellenzék milyen kompromisszumos javaslatokkal próbálkozott, és hogy lapunk főszerkesztőjére miért akadt ki nyilvánosan a polgármester, ITT OLVASHATÓ.

 

Ez pedig a véleményünk a Fidesz mai akciójáról:

 

Az egri Fidesz és Habis ma megüzente: egri választó, a pofád befogod! Ha fideszes vagy? Akkor is

Ellenvéleménynek itt, kérem szépen, helye nincs. Van egy nagy bűnünk, nem is kicsi, hogy utána járjunk és leleplezzük az egri Fidesz csúnyaságait. És hát, ebből van bőven, elég csak az utóbbi évek legnagyobb egri korrupciós botrányára gondolnunk, amikor is az egri székhelyű Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány kasszájából eltűnt 1,1 milliárd forint.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló