2024. április 19., Emma

Eger ügye

#eger #kori #korcsolya #jégkorcsolya

Hétfőtől újra korcsolyázhatunk Egerben!

Nagy Donát 2021.11.30. 07:23

Tavaly a pandémia miatt nem állították fel a pályát, most viszont újra elővehetjük majd a korinkat.

Ahogyan azt korábban is megszokhattuk, a korcsolyapálya az Érsekkertben, a körcsarnok mellett fog felépülni. Az Eger Hírek utánajárt a részleteknek, amelyekről az Eger Városi Sportiskola vezetője, Kovács Géza tájékoztatott.

Eszerint december 6-án, hétfőn tervezik megnyitni a pályát, persze ez a hőmérsékleten is múlik.

A lap szerint az idei korcsolyapálya komfortosabb lesz a korábbiaknál, mivel jobb minőségben tudják majd kialakítani a jeget, amit egy remek géppel tudnak karbantartani, valamint a korábbiakhoz képest jobb minőségű palánkokat szerelnek fel. Emellett csendesebb lesz a pálya, komfortosabb öltözőket alakítanak ki, és

ezúttal is lehetőség lesz korcsolyabérlésre.

skating-3817358_1280
Illusztráció, fotók: Pixabay

 

Az U8-as és U10-es korosztályú jégkorongozó gyerekeket versenyeztetni is szeretnék.


Azt írják, hogy a Végvári vitézek terén megszokott – az adventi vásárt kísérő – pici, gyerekeknek szánt jégpálya azonban ebben a szezonban nem épül fel.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló