2024. április 18., Andrea Lima

Eger ügye

#egerplusz #eger #magyarország #verseny #diákolimpia

Először rendezi hazánk a lányok matematikai diákolimpiáját, Eger ad otthont az eseménynek

Barna Benedek 2022.03.13. 12:20

Az Eszterházy a verseny egyik fő szervezője.

 

2012-ben rendezték meg először az Európai Leány Matematikai Diákolimpiát (European Girls’ Mathematical Olympiad, EGMO). Magyarország a kezdetektől részt vesz az eseményen, amely nevével ellentétben már nem kizárólag Európából fogad versenyzőket (minden országból a legvikálóbban teljesító 4 diákot), és hazánk eddig mindig ott volt a legjobb 12 ország között, legjobb eredményünk egy összesített 4. helyezés. Az EGMO-t idén először szervezi Magyarország – számolt be a Qubit.

A lányok 11. matematikai diákolimpiáját 2022. április 6-12. között tartják, Egerben,

az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, a Bolyai János Matematikai Társulat és A Gondolkodás Öröme Alapítvány szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával.

 

160 diákot várnak Egerbe

 

Mint a Qubit írta, a versenyt azzal a céllal rendezik meg az 1959 óta megtartott Nemzetközi Matematikai Diákolimpia mellett, hogy igyekezzenek önmegmérettetésre ösztönözni a matematika iránt érdeklődő és abban tehetséges középiskolás lányokat – ettől pedig azt remélik, hogy közülük többen fordulnak majd matematikai, természettudományos és műszaki területek felé az egyetemeken.

 

Az évek során megnőtt a bekapcsolódó országok és így a résztvevők száma.

Egerben összesen több mint 300-an fognak megjelenni személyesen, ebből 160 diák, 80 kísérőtanár, közel 30 európai kontinensen lévő országból, és várhatóan 9 távolabbi országból jönnek személyesen – köztül az Egyesült Államokból, Indiából és Mexikóból.

A járvány miatt hibrid formában bonyolítják le versenyt, azaz egyes államokból (8 európai és 11 külső országból, például Kanadából, Japánból, Szaúd-Arábiából vagy Egyiptomból) online fognak részt venni versenyzők.

 

 

A versenyzők két egymást követő napon két írásbeli dolgozatot írnak majd: 3-3 feladatot kell megoldaniuk 4 és fél óra alatt. A versenyen kívül pedig különféle programokat is szerveznek nekik, idén Eger mellett Szilvásváradon és Budapesten. A lányok természetesen felfedezhetik az 1552-es ostrom színhelyét, az egri várat, valamint a Líceum épületében található csillagvizsgálót is.

 

Két magyar csapat lesz

 

Az egri egyetem honlapjának beszámolója szerint az eseményt behrangozó sajtótájékoztatón Dr. Juhász Tibor, az Eszterházy tudományos rektorhelyettese arról szólt: nagy megtiszteltetés az intézménynek, hogy egy ilyen nagyszabású rendezvény házigazdája lehet, annál is inkább, hiszen az egyetem elkötelezett a matematikai, természettudományos, műszaki, informatikai szakok népszerűsítésében és a nemzetközi kapcsolatok elmélyítésében.

5060aaa4fa7167c35acd667b5ce3cce31f737d5c
Kabos Eszter szervező, Dr. Juhász Tibor egri rektorhelyettes és Molnár-Sáska Gábor, A Gondolkodás Öröme Alapítvány kuratóriumi tagja (Kép forrása: uni-eszterhazy.hu 

Kabos Eszter, a szervező csapat tagja, korábbi EGMO-versenyző elárulta: a megmérettetés óriási lehetőség a pályaválasztás előtt álló 16-18 éves lányoknak, kivált, hogy a jó helyezés szinte belépőt jelent a legkiválóbb egyetemekre.

 

Molnár-Sáska Gábor, A Gondolkodás Öröme Alapítvány kuratóriumi tagja elárulta: rendező országként hazánk két csapatot is nevezhet a versenyre, azaz 8 lány képviseli majd Magyarországot. 

 

(Indexkép forrása: visiteger.com)

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló