Skip to main content
2025. március 27., Csütörtök, Hajnalka névnap

2021. nov. 25. Csütörtök, 13:15 | Barna Benedek | Eger ügye

Elhunyt Dancz Pál, az Egervin nyugalmazott vezérigazgatója

Eger díszpolgára 99 évet élt.

Meghalt Dancz Pál, az Egervin nyugalmazott vezérigazgatója, akinek több évtizedes munkásságát idén díszpolgári címmel ismerte el az önkormányzat. A csütörtökön ülésező közgyűlés egy perces néma főhajtással emlékezett rá – számolt be az egerhirek.hu.

Dancz Pál 1922-ben született Egerben. Nagyapja, apja is borral foglalkozott, szinte beleszületett a szakmába. 1949- ben jogi tanulmányait félbeszakítva egy felkérésre kezdte meg Egerben egy állami borgazdaság megszervezését, létrehozását.

Az akkor romokban heverő szőlőkultúrát feltámasztva új, korszerű alapokra helyezve kezdett hozzá az Eger környéki dombokon a rekonstrukcióhoz, többek között az Eged-hegy újra telepítéséhez, mely a bikavértermelés legjobb helye volt korábban is. 1953-ban elsőként az országban Egerszóláton telepítettek széles-soros szőlőket. Ez alapja lett a későbbi korszerű magasművelés megvalósításának az egész országban.

dancz
Kép forrása: TV Eger / YouuTube

Ebben az évben kezdték meg az Árnyékszalában lévő, kiváló borérlelő pincék megvásárlását, azok egybenyitását, így létrejött Európa egyik legjellegzetesebb „pincevárosa”. A szőlőfeldolgozó üzem mellett először vidéken, Egerben kezdődött meg a borpalackozás 1958-ban. Az 1977-ben megalakult Eger- Mátra Vidéki Borgazdasági Kombinát keretein belül egyszere folyt a kutatás, a termelés, a szőlőfeldolgozás, a palackozás. Mindig vallotta, nincs lehetőség az előre haladásra a szőlőtermelő gazdaságok nélkül. Erre épült a „Bikavér program” a hetvenes években, amikor kétezer hektár kékszőlő telepítése valósult meg. 1984-ben a kombinát megkapta az önálló külkereskedelmi jogot is. Az egri minőségi borok ismertté váltak Japántól az Egyesült Államokig.

Dancz Pál jelentősen hozzájárult az egri szőlő- és borkultúra megújításához, az évszázados hagyományok továbbviteléhez, az egri szőlőskertek felvirágzásához. 1945-től több évtizedes munkásságával, kiemelkedő tevékenységével, maradandó alkotásával emelte Eger város rangját, hírnevét, nemzetközi tekintélyét.

Dancz Pál 99 évet élt.