2024. május 20., Bernát Felícia

Eger ügye

#eger #támogatás #szala

1,7 millió forintból támogathatták az egri Szalában élőket: így használták fel

Barna Benedek 2021.08.07. 08:50

A közösség erősítésére és a helyiek életkörülményeinek javítására fordították a pályázati forrásokat.

 

Ahogy azt az Egri Ügyek is megírta, tavaly októberben a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének "Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok" nevű pályázatán Eger a társadalmi felzárkóztatás témakörében első helyezést ért el és 1,7 millió forintot nyert. A város önkormányzatának pályázata azt mutatta be, hogyan segítették Szala városrészben élő hátrányos helyzetű gyermekeket és családjaikat a digitális oktatás idején – és az elnyert összeggel is az ott élőket támogatták.

 

Az EgerInfo most Farkas Attila alpolgármester tájékoztatása nyomán számolt be arról, hogyan használták fel a pályázati forrást. Az alpolgármester elmondta: a pénz felhasználásáról az itt élők, valamint a Szalaért Tevők Csoportjával (SZATECS) egyeztetve közösen döntöttek. 

 

Az összegből elsőként 143 darab, irtószerrel feltöltött patkányetető dobozt vásároltak a városrészben elszaporodott rágcsálók ellen.

 

 

Emellett júniusban 20 fő részvételével motivációs élményutat szerveztek a miskolci Factory Arénába, ahol a gyermekek rengeteg sporteszközt és szolgáltatást kipróbálhattak. Szintén a pályázati forrásból a SZATECS által kialakított szakmai csapatnak (a SZATECS munkatársai, tapasztalati szakértők, korrepetálók) egy kötetlen csapatépítő tréninget szerveztek a Felsőtárkányi-tóhoz, amely lehetőséget adott a résztvevőknek arra is, hogy személyesen át tudják beszélni az elmúlt időszak tapasztalatait, a jövőbeli elképzeléseket és lehetőségeket.

 

Farkas Attila elmondta: az eddig kialakult jógyakorlatot követve az elsődleges céljuk a közösség megerősítése és a Szalában élő családok életkörülményeinek javítása volt. A gyermekek számára a szabadidő hasznos eltöltésére kézműves eszközöket, fejlesztő játékokat szereztünk be, amelyeket a korrepetálásban résztvevők tudnak használni a foglalkoztatásokon. Ezen kívül a sportolási lehetőség fejlesztéséhez komplett bokszfelszerelést vásároltunk. Ezeknek az eszközöknek az adása a héten történt meg, a szalai nyári tábor indulásához időzítve.

2-scaled
Kép forrása: egerinfo.hu

Ezeken túl előrefizetős fogyasztásmérők kialakítása is folyamatban van, illetve több ház esetében a villamoshálózatot is ki kell építeni, hogy a villanyórák működni tudjanak.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló