2024. április 19., Emma

Eger ügye

#eger #közvilágítás #közgyűlés #gördeszka

Szavazott az egri közgyűlés: gördeszkaparkra pályázik a város, a közvilágítást korszerűsítik

Barna Benedek 2021.12.16. 17:08

Az idei utolsó egri közgyűlésre ültek össze csütörtökön a képviselők, ezúttal jó néhány előterjesztés került eléjük.

 

Berecz Kálmán kápolnai polgármesternek az Evat igazgatóságából való visszahívása mellett a heol.hu beszámolója alapján többek között döntöttek a Dobó István Vármúzeum alapító okiratának módosítotásáról is, hogy a fiatalok társadalmi integrációjának segítségével bővüljön az intézmény hivatalos tevékenységi köre. 

 

Tárgyalták továbbá a HEMO épület bérbeadási pályázatát is (ezt egy korábbi alkalommal az előterjesztő Farkas Attila alpolgármester vette le napirendről). Az épületet néhány éve újították fel több mint százmillió forintból, az akkori tervek szerint az lett volna a funkciója, hogy az egri ifjúságot szolgálja. A most megszavazott előterjesztés értelmében közművelődési közfeladatok ellátása és nonprofit szolgáltatóház fenntartása céljából írnak ki pályázatot a működtetésére.

 

Igen a gördeszkapark-pályázatra és a közvilágítás megújítására

 

A napirendi pontok között szerepelt a lajosvárosi gördeszka- és bringapark kialakítására benyújtandó pályázat is. Ahogy azt korábban megírtuk, az Egri Városi Sportiskola pályázna, és ha nyernének, az önkormányzat biztosítaná a szükséges önrészt. 

 

A közgyűlésen kérdésre Kovács Géza, a sportiskola vezetője elmondta:

a terv egy olyan pálya kialakítása, ami egyben családbarát is, tehát lesznek olyan elemek, amiket a kezdők és az egészen pici gyerekek is bátran tudnak használni. Fokozatosan lennének lehelyezve a nehezebb, nagyobb elemek, amit már a rutinosabb, profibb felhasználók is élvezhetnek.

A két pálya tervezett költsége 80 millió forint, az önrész 40 millió forint lenne, amit a 2022-es költségvetésből biztosítana a város. Komlósi Csaba, a körzet képviselője azt mondta, örül a beruházásnak. Kérdésére elmondták, hogy a két pálya teljesen különálló lesz. A képviselők megszavazták a pályázat támogatását. 

Napirendre került a közvilágítási rendszer korszerűsítése is, az erről szóló előterjesztést szintén megszavazták.

"Több megkeresés is érkezett cégektől. Ebben nekünk az a jó, hogy ők korszerűsítenek és nekünk ez nem kerül pénzbe, nekik pedig az ebből származó nyereség miatt éri meg" – ismertette Mirkóczki Ádám polgármester. A városvezető azt is elmondta: az a szándékuk, hogy a most kivilágítatlan utcákban is épüljön ki a közvilágítás. A polgármester elmondta hogy ez a szándék megvan. A szavazás előtt a képviselők a közvilágítás több hiányosságára (megvilágítatlan részekre), valamint a karbantartás fontosságára is felhívták a figyelmet. 

 

Lakásokká alakítják a volt rendelőket

 

Megszavazák továbbá azt is, hogy a Berze Nagy János utca 1. szám alatti, volt két gyermekorvosi rendelőt lakóingatlanná alakítsák és az Evat Zrt. kezelésébe adják. Az Egri Kertvárosi Óvoda kapta a bérlőkijelölési jogot a döntés értelmében, amivel kapcsolatban az előterjesztő Sós Tamás elmondta: a cél a pedagógushiány orvoslása, fiatal kezdő óvodapedagógusoknak nyújtanának ilyen módon kedvezményes lakhatási lehetőséget.

 

"Javaslom,  legyen ez egy program, s ez annak első eleme. A város más részein is kialakíthatnánk, tűzoltóknak, ápolóknak és mentősöknek hasonló lakhatási lehetőséget. Az ingatlanhoz a tisztasági festéshez szükséges festéket megvásárolnám képviselői díjamból. Úgy gondolom, a kisebb  munkálatokban a lajosvárosi közösség is segítene" – részletezte.

 

Nem szavazták meg a fideszes javaslatot

 

Juhász Ádám (Fidesz-KDNP) az Egri Borműhely és az önkormányzat együttműködését kezdeményezte, a város részéről összesen 50 millió forintos költségel számolva (a javaslatról ebben a cikkkünkben írtunk részletesen). Mirkóczki Ádám polgármester azt mondta, látni kellene azt, hogy ekkora összeget tud-e a város tartalékból biztosítani, másrészt azt is, hogy a borvidékek mikor kapnak központi támogatást. "Én jelenleg a költségvetésünk terhére a rendezvények támogatását látom jónak. Azt javaslom, hogy január vagy február környékén hozzuk vissza ezt a javaslatot" – fogalmazott a polgármester. A városvezető azt is egyértelművé tette: nem támogatja a borospoharak ötletét (utalt rá, hogy a boroskönyv jó néhány példánya is az önkormányzaton maradt), inkább a rendezvényeket preferálja.

 

A polgármester és több képviselő is az előterjesztés módosítását javasolta, ezeket azonban elutasították. Így végül az eredeti előterjesztést sem szavazta meg a közgyűlés.

 

(Indexfotó: pikrepo.com)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló