2024. március 28., Gedeon Johanna

Eger ügye

Tönkreteszik a Csokonai-Mindszenty utcát és lakóit a száguldozó autósok

EÜ/Domán Dániel 2019.11.30. 00:00

Rengeteg személy- és teherautó kerüli el a Hajdúhegy kertvárosi részén az egri dugókat, amivel veszélyeztetik az itt lakók életét.

 

Egy csatornafedél melletti betonrész besüppedésére figyelhettek fel a környéken járók szombat reggel a Csokonai Mihály utca végében. Az autósok által közkedvelt elkerülőúton emiatt is érdemes nem pusztán rutinból, inkább nagy körültekintéssel vezetni, hiszen csak egy kis tábla figyelmeztet az úthibára a szűkös kanyarban, így könnyen beleszaladhatunk.

 

 

Egerben a Csokonai Mihály utcát és a Mindszenty Gedeon utcát jó pár éve rendkívüli tehernek teszik ki az autósok. A két, egymásba érő úton ugyanis egyetlen zebra van, ezen kívül semmi más nem lassítja a forgalmat. Így több ezer személyautó, kisteherautó, sőt, kamionok is naponta előszeretettel használják arra, hogy ne araszoljanak a reggeli, illetve a délutáni dugókban, illetve elkerüljék a jelzőlámpákat a 25-ös főúton.

 

Az ezekben az utcákban élők elmondása szerint az élet elviselhetetlenné vált, hiszen egy kertvárosi részről van szó, a két út pedig alapvetően szűk, ráadásul a beláthatatlan kereszteződések, a gyalogosok, a biciklisek és a javarészt 30 km/órás sebességre korlátozó táblák nem sok autóst érdekelnek, a sofőrök (tisztelet a kivételnek) általában a megengedett sebesség többszörösével száguldoznak. Így nem csoda, hogy az említett utakon – amelyek alapból nincsenek jó állapotban – egyre többször fordul elő, hogy beszakad az aszfalt, emiatt számos kátyú és más úthiba tátong rajtuk.

 

A probléma forrása 2017-re tehető, amikor a Baktai út felújítása zajlott, emiatt a Csokonaira és a Mindszentyre terelték át a forgalmat. Szerencsére azóta baleset nem történt, de több olvasónk is jelezte, hogy a helyzet olyan, mintha egy falusi lakóövezetet egy autópálya szelne ketté. A zajszennyezéstől az út mellett lakók csak éjszaka nyithatják ki az ablakot, az idősebbek pedig nem mernek átmenni az úttesten, hiszen zebra hiányában az autósok nagy sebességgel közlekednek.

 


Megkérdeztük Berecz Mátyás egri alpolgármestert, a körzet megválasztott képviselőjét arról, hogy terveznek-e intézkedéseket. Elmondása szerint az alkalmi rendőri jelenlét és traffipax nem fogja megszüntetni a problémát, így ennek megoldására a jövőben átfogó tervet készítenek közlekedési szakemberekkel és a hatóságokkal közösen. A cél először is a forgalomcsillapítás és egy élhető városrész kialakítása, hiszen a Hajdúhegy egy kertvárosi lakóövezet, az északi részén találhatóak csak társasházak, mégis rendkívüli forgalmat bonyolítanak le az érintett utcák.

 

Berecz Mátyás szeptemberben lakossági fórumot tervez a körzetben élőkkel, addig fel szeretné tárni azokat a problémákat, amelyek az elmúlt években alakultak ki. A közelben temető, óvoda és középiskola is található, sokan gyalogolnak és bicikliznek, ennek ellenére rengetegen szabálytalanul előznek a kereszteződésekben is, illetve sokan parkolnak zöldfelületeken.


A Hajdúhegy városrész problémáival az Egri Ügyek is többet fog foglalkozni a későbbiekben. Legközelebb egy videóriportban járunk utána a lehetséges megoldásoknak, megszólaltatva szakembereket és a környéken élőket is.

 

Szabálytalanul parkolókat kerülgetnek az egriek a megnövekedett Maklári úti forgalomban - FOTÓ

Nem a legjobb most arra közlekedni. Augusztus elején lezárták Egerben a Kertész utca egy részét a Nemzeti Vízilabda és Úszóközpont parkólóház részének építkezései miatt. Az útlezárás miatt legnagyobb forgalom a Maklári útra terelődik át, ahol azonban a viszonylag szűk szakaszon szabálytalanul parkoló autók nehezítik a közlekedést - ezt jól mutatja az alábbi pillanatkép is, amelyet egy olvasónk küldött nekünk hétvégén -, miközben a 30-as sebességkorlátozó táblákat nem igazán veszik figyelembe.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló