Skip to main content
2025. február 12., Szerda, Lídia, Lívia névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Eger ügye

Borok, gasztronómiai különlegességek, veteránautók – Erről szólt az idei Egri Bikavér Ünnep (VIDEÓ)

A járvány miatt rendhagyó módon ugyan, de megtartották a borünnepet az Érsekkertben.

Idén a koronavírus miatt a szokásos, júliusi időpont helyett augusztus 20. és 23. között várta az érdeklődőket az Egri Bor Ünnep a hevesi megyeszékhelyen. Az idén huszonnegyedik alkalommal megtartott rendezvény szervezőinek ezúttal a járványhelyzethez és az érvényes korlátozásokhoz is igazodniuk kellett.

Mivel az 500 főnél nagyobb zenei rendezvények tiltottak, így a nagyobb színpadon nem lehettek koncertek az Érsekkertben, azonban a Zenepavilonál létszámkorlátozás mellett felléphettek a zenekarok. Egy sor biztonsági intézkedést is bevezettek: fertőtlenítőpontokat állítottak fel, és igyekeztek a higiéniai és viselkedési szabályok betartásának fontosságára minél szélesebb körben felhívni a figyelmet.

21 borászat nedűi mellett a kitelepült éttermek kínálta gasztronómiai különlegességeket is meg lehetett ízlelni, emellett idén sem maradt el a Hoffer traktor beindítása, sem a szintén a rendezvényhez tartpzó veteránjármű-felvonulás sem.

A szőlő- és bortermelők mellett díjazták a legjobb bikavéreket is: klasszikus kategóriában a Stumpf Pincészet 2016-os évjáratú borát, míg Superior és Grand Superior kategóriában a Kőporos Borászat 2015-ös egri bikavérét.

További részletek a TV Eger riportjában: 

Ünnep, hőség, nem túl sok politikus és egy alkalmatlankodó táncos - VIDEÓ a Dobó térről