Csőtörésre ébredt az egri Töviskes tér, húsz centi magasan állt a víz a lépcsőházakban

Óránként 300 köbméter víz folyhatott el. Ideiglenesen több lakó is víz nélkül maradt.
Szombat reggelre csőtörés miatt víz öntötte el az egri Töviskes tér egy jelentős részét, több épület is elázott. Mire a lakók felkeltek, már javában dőlt a víz – tudtuk meg egy a helyszínen tartózkodó férfitól.
A csőtörést követő állapotokról először az Eger és környéke fotókon Facebook-csoportunkba kaptunk egy képet, ezután vettük fel a kapcsolatot a fotó készítőjével, aki a helyszínen tartózkodó férjéhez irányított minket.

Ahogy az ott élő férfi elmondta, a helyszínre már megérkezett a segítség, egyelőre még keresik és vizsgálják a probléma okát, a beszélgetésünk idején még a szakemberek sem tudták megmondani, pontosan hol és hogyan tört el a vezeték.
A víz a Töviskes tér 1. és 4. között mindent - garázsokat, tárolókat is - elöntött. Húsz centi magasan állt bent a lépcsőház alagsorában. Mire értesíteni szerettem volna az illetékeseket, már itt voltak
– informált minket a Töviskes téri lakó.
Mint megtudtuk: a víz már nem ömlik, előtte azonban óránként 300 köbméter folyhatott el. Közben az Egri Ügyek egyik olvasója vízhiányra panaszkodott, a csőtörés miatt a lakók ugyanis víz nélkül maradtak. Információink szerint a helyszínre két lajtos kocsi is érkezett.
FRISSÍTÉS (13:17): A Heves Megyei Vízmű Zrt. készenlétvezetője, Imre Tamás negyed kettő körül arról tájékoztatta az Egri Ügyeket, hogy a csőtörést elhárították. "Az ivóvízszolgáltatás 13:00 kor helyreállt" – közölték a portálunkkal.
FRISSÍTÉS2 (14:57): A megyei vízműhöz újabb kérdésekkel fordultunk, így megtudtuk, hogy már péntek este tudtak a Töviskes téri szivárgásról, meg is jelentek a helyszínen, ám a szabálytalanul parkoló autók miatt nem tudtak nekilátni a probléma orvoslásának. "Helyszínre vonultunk, de a tűzcsap védőtávolságát nem betartva autók parkoltak közvetlen a tűzcsap mellett" – írták válaszukban. Az erről szóló cikkünket itt olvashatja.