2024. október 13., Kálmán Ede

Eger ügye

#mirkóczki ádám #egységben a városért egyesület #frakció

Frakciótársai kizárták Mirkóczki Ádámot az Egert vezető Egységben a Városért Egyesület elnökségéből

2021.05.25. 21:35

Ez az egyesület fogta össze az ellenzéket az önkormányzati választásokra. A lépés váratlan, de nem előzmények nélküli.

Portálunk információi szerint kedd esti ülésén az Egységben a Városért Egyesület (EVE) közgyűlése kizárta az elnökségi tagok közül Mirkóczki Ádámot, Eger polgármesterét. A kizárás mellett heten szavaztak, hárman ellene és volt egy tartózkodás is.

Az ülésről származó információink szerint a kizárásra egyebek közt azért is került sor, mert az EVE közgyűlésének többsége szerint Mirkóczki Ádám a közelmúltban tett nyilatkozataival, miszerint ő már nem tekinti magát az ellenzék részének, szembe ment mindazzal, amiért létrejött az önkormányzati választások előtt az ellenzéki pártok egri erőinek összefogása. A portálunknak kiadott hivatalos megfogalmazás így szól. "A jelenlévő tagok többsége úgy ítélte meg, hogy az elmúlt hónapokban tett nyilatkozatai – mármint Mirkóczki Ádámé – a Szerk. – nincsenek összhangban az egyesület céljaival és értékrendjével. Konstruktív együttműködésére, az egyesület tagjaként, a továbbiakban is számítunk". 

frak_EVE
Nem valószínű, hogy készül a közeljövőben még egy ilyen csoportkép

 

A lépés részben meglepő, hiszen az ellenzéki párt központjaiból inkább arra biztatták az egri politikusokat, hogy a jövőre esedékes választások miatt ne teregessék ki a szennyest, ha lehet, de a frakció több tagja és Mirkóczki Ádám között az utóbbi időszakban már látható volt a feszültség. Elsőként Komlósi Csaba és Keresztes Zoltán önkormányzati képviselő lépett ki a várost irányító frakcióból. Ezt követően Mirkóczki Ádám többször is furcsa kijelentésekkel kezdett távolodni az egyesülettől, majd a polgármester a kommunikációjában – az országos és a helyi sajtóban egyaránt – egyre hangsúlyosabban próbálta magát eltolni az ellenzéki pártoktól.

 

Ezt követően lassan új fokozatra kapcsolt a harakiri, volt itt minden: burkolt és nyílt üzengetések, egymásnak feszülés Facebook-üzenőfalakon, mézesmázba burkolt kritizálás a TV Egerben, majd aztán előállt Berecz Mátyás is – Mirkóczki volt alpolgármestere, önkormányzati képviselő –, aki az előző héten a 24.hu-nak nyilatkozott egyebek közt arról, hogy a polgármester vezetési stílusa finoman szólva is hagy számukra kívánni valót maga után. Berecz szerint az elmúlt egy évben megszűnt minden szakmai egyeztetés, sőt, lényegében kommunikáció sincs a polgármester és frakciója között, állítja: a járványügyi veszélyhelyzet lehetőséget adott a polgármesternek, hogy kiterjessze autoriter hajlamait, a közgyűlést és a frakciót Mirkóczki Ádám mellőzi, úgy irányít, hogy eldobott minden demokratikus elemet.

 

Berecz Mátyáshoz csatlakozott Mirkóczki Ádám másik egykori alpolgármestere, Mirkóczki Zita is, aki szintén bírálta a városvezetőt. Portálunknak kedden nyilatkozva elmondta: „Személyes véleményem, hogy minket, az Egységben a Városért Egyesület színeiben induló ellenzéki jelölteket – beleértve a polgármestert is – azért választottak meg az egriek 2019-ben, mert egy demokratikusabb, az itt élők véleményét jobban figyelembe vevő önkormányzatot szerettek volna, mint a korábbi volt. Úgyis fogalmazhatnék, hogy pont arra a fideszes mentalitásra mondtak nemet a megválasztásunkkal, ami az utóbbi időben lépten-nyomon visszaköszön a jelenlegi működésben. Ezekről a kezdetektől voltak, vannak belső vitáink, és bizonyos mértékig ezt természetesnek is tartottam, hiszen különböző értékrendekkel és tapasztalatokkal érkeztünk a közgyűlésbe. Határozott véleményem, hogy egy önkormányzat nem tekintheti provokációnak, ha a lakosai egy adott kérdésben elmondják a véleményüket. Sőt, ösztönöznie kellene, hogy minél jobban bevonja az itt élőket a róluk szóló döntések előkészítésébe. Kétségtelen, hogy nekem a kezdetektől nem férnek bele az egyszemélyi döntések, az ebből fakadó vezetési stílus, és az is, hogy elsőként adtam hangot az ellenvéleményemnek, és ennek meg is lett az eredménye, ahogy az mindenki előtt ismert”.

 

„Naponta találkozom azzal a csalódással, amit a városvezetés egyes megnyilatkozásai és intézkedései kiváltanak. A veszélyhelyzet és az, hogy lényegében több mint egy éve nincsenek közgyűlések, bizottsági ülések, nem segített ezeknek a feszültségeknek a feloldásában. Úgy érzem, hogy a polgármester legutóbbi időben tett nyilatkozatai és lépései tovább erodálják az együttműködést” – jegyezte meg Mirkóczki Zita.

 

Hogy mindez mit jelent majd Eger működése szempontjából? Egy darabig semmit, mert a veszélyhelyzet érvényben tartása miatt nem működik a közgyűlés Egerben sem, döntéseivel a polgármester egyedül felel a város irányításáért. Információink szerint az Egységben a Városért Egyesület frakciójában ülő képviselők közül azok, akik Mirkóczki Ádám kizárása mellett szavaztak, a továbbiakban is a konstruktív együttműködésre törekednek majd. Hogy az ennyire puskaporos levegőben erre mennyire lesz majd lehetőség, az néhány hónap múlva kiderül.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló