Egriügyek
Jövő héttől már nem az államé lesz az M3-as autópálya üzemeltetési joga, ugyanis kiszervezték azt
| Nagy Donát
A kormány által korábban kiírt koncessziós eljárás eredményeképpen 1237 km gyorsforgalmi útszakasz üzemeltetési feladatát adja át az állam szeptember 1-től – írja a Magyar Közút.
A Magyar Közút kezében mindössze 291 kilométernyi gyorsforgalmi út marad.
Jövő héttől ezek a cégek látják el a magyarországi autópálya-szakaszok 80 ...
Egri oktató: Már másodéves egyetemistákat is megkeresnek azzal, hogy tanítsanak
| Nagy Donát
Egyre több szülő szembesül az évek óta mélyülő pedagógushiánnyal, írja a Népszava a Szülői Hang Közösséghez érkezett visszajelzések alapján.
Miklós György, a közösség egyik alapítója szerint az ...
Métereken át vonszolta a kocsi kilincsébe kapaszkodó nőt egy autós Viszneken
| Nagy Donát
Egy büntetett előéletű 28 éves férfi még 2021. március 16-án délután Halmajugráról tartott Visznekre egy személygépkocsival, mellette pedig élettársa ült utasként. A falu belterületére érve heves s...
Péntektől 687 forint a benzin, 794 forint a gázolaj piaci ára
| Nagy Donát
Tovább emelkedik az üzemanyagok piaci ára, péntektől újabb jelentős drágulás várható – írja a Holtankoljak.hu.
A benzin literje bruttó 8 forinttal lesz drágább, a dízelé 22 forinttal. Az új piac...
Átszökött egy kutya a szomszédba Domoszlón, légpuskával lőtték nyakon (VIDEÓVAL)
| Nagy Donát
Légpuskával lőttek nyakon egy kutyát Domoszlón, adta hírül az AgriaTV. Az állat gazdái az udvaron beszélgettek, amikor egy lövést, majd nyüszítést hallottak a szomszéd kertből. Kiderült, hogy a szo...