2024. március 28., Gedeon Johanna

Riasztó

#visznek #kékfény #riasztó

Métereken át vonszolta a kocsi kilincsébe kapaszkodó nőt egy autós Viszneken

Nagy Donát 2022.08.25. 08:36

Az utas egy vita után ki akart szállni az autóból, a sofőr azonban kipörgő kerékig nyomta a gázt.

Egy büntetett előéletű 28 éves férfi még 2021. március 16-án délután Halmajugráról tartott Visznekre egy személygépkocsival, mellette pedig élettársa ült utasként. A falu belterületére érve heves szóváltás alakult ki kettejük között az utastérben, végül a nő felszólította a a sofőrt, hogy álljon meg, mert ki akar szállni a járműből.

 

A férfi erre vészfékezéssel leblokkolt ugyan az út közepén, de a kerekeket kipörgetve gyorsan el is indult akkor, amikor a párja még fogta a nyitott jobb első ajtót.

A meggondolatlan manőverrel az úton métereken át magával vonszolta a szerencsétlen nőt, majd az autó az árokban kötött ki. 

A nő könnyű sérüléseket szenvedett.

 

Az Egri Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja az indulatos elkövetőt, akire próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és határozott idejű járművezetéstől eltiltást kért, valamint bűnössége esetén a 200 ezer forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.

 

Címlapképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló