Továbbra is mozgásban van a világ legnagyobb jéghegye, az A23a és az Antaktrisz felől délre tart. Andrew Meijers, a Brit Antarktiszkutató-központ oceanográfusa a CNN-nek elmondta, hogy a gigantikus jéghegy egy tenger alatti hegy körül csapdába esett és hónapokig csak ”csapdáva esve” forgott.
Az A23a mostanra viszont kiszabadult és a Dél-Georgia sziget felé sodródik. „Jelenleg az áramlat egyik kanyarulatában van, és nem mozog közvetlenül a sziget felé” – mondta Meijers. „De az áramlatokról szerzett ismereteink alapján valószínű, hogy hamarosan ismét a sziget felé halad.”
„A jéghegyek önmagukban is veszélyesek. Rendkívül boldog lennék, ha egyszerűen elkerülne minket” – mondta Simon Wallace tengeri kapitány a BBC-nek a dél-georgiai kormány Pharos nevű hajójáról. „Egész éjjel reflektorokat használunk, hogy észrevegyük a jeget – bárhonnan felbukkanhat” – tette hozzá Wallace.
A jéghegy továbbra is a világ legnagyobbja a hónap elején frissített amerikai Nemzeti Jégközpont mérései szerint.
Az A23a jéghegy területe augusztusban 3 672 négyzetkilométer volt – több mint kétszer akkora, mint London. A jéghegyet a tudósok szorosan nyomon követik, mióta 1986-ban leszakadt a Filchner-Ronne jégselfről.
Több mint 30 évig az Antarktisz Weddell-tengerének fenekén rekedt, valószínűleg addig, amíg éppen annyira össze nem zsugorodott, hogy elveszítse a tapadását az aljzaton.
Ezután az óceáni áramlatok elsodorták, mígnem ismét elakadt egy úgynevezett Taylor-oszlopban – ez az óceáni áramlatok által egy tenger alatti hegyet érve létrejövő forgó vízörvény neve.
Decemberben a jéghegy kiszabadult. A tudósok kezdetben azt jósolták, hogy az óceáni áramlatok mentén tovább sodródik majd melegebb vizek felé.
A kutatók arra számítottak, hogy a jéghegy feldarabolódik és végül elolvad, amikor eléri a távoli Dél-Georgia szigetet.
Egyelőre azonban – legalábbis a műholdképek szerint – a jéghegy megőrizte szerkezetét, és még nem esett kisebb darabokra, mint ahogy korábbi „megajéghegyek” esetében történt – mondta Meijers.
Most az a kérdés, hogy a jéghegy követi-e az áramlatot és az Atlanti-óceán nyílt vize felé tart, vagy fennakad-e a kontinentális talapzaton, ahol egy ideig ismét elakadhat.
„Ha ez bekövetkezik, az súlyosan akadályozhatja a szigeten fészkelő vadon élő állatok – főként fókák és pingvinek – táplálkozási területeihez való hozzáférést” – mondta Meijers.
Dél-Georgia és a Déli-Sandwich-szigetek gazdag biodiverzitással rendelkeznek, és itt található a világ egyik legnagyobb tengeri védett területe.
A tudósok szerint ez a jéghegy valószínűleg a jégself természetes növekedési ciklusának részeként szakadt le, és nem a fosszilis tüzelőanyagok által vezérelt klímaválság miatt. Azonban a globális felmelegedés aggasztó változásokat okoz az Antarktiszon, amelyek potenciálisan pusztító következményekkel járhatnak a globális tengerszint emelkedésére.
Indexkép: euronews