2024. március 28., Gedeon Johanna

Vélemény

Végre kiderült, a nagyon is létező KDNP-nek van egri szervezete is

Kondor András 2019.11.30. 00:00

És mindezt Habis László, Eger most leváltott polgármestere tudatta velünk.

 

Mint tudjuk, a Kereszténydemokrata Néppárt egy élő, önálló szervezet, amely csak azért szövetkezik a Fidesszel, hogy Orbán Viktorék is valahogy be tudjanak jutni a Parlamentbe. A keresztény értékeket rendre érvényesítik is, sokszor a Fidesz fejére koppintanak, hogy ejnye és bejnye, tessék már elolvasni minimum a Tízparancsolatot és az ott látottak alapján viselkedni. Csak semmi lopás, csak semmi hazugság, paráználkodás, na és mások vagyonát pedig ne tessék már ennyire megkívánni!

 

A kissé ironikus bevezető után pedig jöjjön a lényeg: pénteken egy, a portálunknak elküldött közleményből megtudtuk, hogy a Kereszténydemokrata Néppártnak nem csak létezik, hanem éppen megújul az egri szervezete, új tisztségviselőket is választottak. Hogy kiket, azt nem tudjuk, nem derült ki közleményből, csak az, hogy a szervezet elnöke Rozmán Éva lett.

 

A pár soros szöveget Habis László írta alá, aki a KDNP megyei elnöke, így neki tulajdoníthatjuk az alábbi gondolatokat is:

 

"Az önkormányzati választás eredményeit értékelve továbbra is meggyőződésünk, hogy minden egri polgárral és szervezettel együtt kívánunk működni, akik elfogadják a keresztény és egri értékeket. Egernek jó együttműködésre és békére van szüksége ahhoz, hogy tovább fejlődhessen és élhető város legyen".

 

Az előtérben Habis László, a háttérben az elhomályosuló keresztényi értékek 

 

Ez annyira szép és keresztényi, hogy el sem hisszük azokat a Városházáról érkező információkat, miszerint egy, Eger volt polgármesteréhez nagyon hasonlító személy a háttérben azon munkálkodik, hogy az önkormányzatnál dolgozó korábbi munkatársai közül egyeseket rávegyen: hagyják ott Mirkóczkiékat. Mivel Habis László békét és együttműködést akar, biztos nem ő volt az sem, aki az előző héten kiadott egy olyan sajtóközleményt, amelyben már-már követhetetlen csapongással őrjöngi a nagyvilágba vádaskodásait.

 

De a fentebb idézett sorokat egy normálisabb világban úgy is értelmezhetnénk, hogy Habisék nem működnek együtt többé a Fidesszel, hiszen ez az a párt, amely az általuk egyébként is kevés elfogadott értékek között hangoztatják ugyan a kereszténységet, de a kormányzásuk sok-sok eleme még csak köszönőviszonyban sincs a keresztényi értékekkel. De nem erről van szó, inkább arról, hogy Habis László a magáról szinte semmilyen életjelet nem adó egri KDNP tisztújításáról szóló közleményét is arra használja fel, hogy a bukása utáni kommunikációban is félrevezesse az egrieket. Ugyanis Habis László sok mindent akar, de együttműködni azokkal, akik miatt már nem városvezető, na azt nem. Legalábbis a jelek eddig erre utalnak.

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló