Megérkezett az idei első hó
Pár éve valami ilyesmi folyt minden fennhangon gúnyolódó altrightos mitugrász szájából: a kultúrmarxitsa-liberó-nyámnyila-PC-mániás egyetemeken mindenki nagyon egyedi és különleges hópihe, aki nem bírja elviselni, ha valaki nem fogadja el őt annak, aminek vallja magát, nem használja megfelelő személyes névmást, és bárhogy is megpróbál betörni a „safe space”-ébe.
Nem kérdés persze, hogy az amerikai egyetemeken megjelenő identitáspolitikának vannak szórakoztatóan túlzó, néha pedig ijesztő vadhajtásai, azonban
mégis meglepő jelenségnek tűnik, hogy mára a kormánypárti, jobboldali szólásszabadság-betyárok a safe space legnagyobb bajnokai, akik egy legófigurától is berezelnek.
Az elmúlt napokban két ügy is jól megvilágította ezt: először Dúró Dóra (Mi Hazánk) darált le egy mesekönyvet, mert az nem ép testű, árja, heteroszexuális hercegekről és hercegnőkről szól, hanem megjelenik benne az ún. való világ, ahol léteznek a daliás hercegtől és a szűzies hercegnőtől elütő karakterek is.
Ez az egész koreográfia azonban kiszámítható, hiszen a könyvnek épp az a célja, hogy a következő generációban minél kevesebb Duró Dóra legyen, aki mindentől rettegni akar; Duró Dórának pedig az a célja, hogy minél nagyobb hűhót csapjon hasonló dolgok körül. Persze ettől még igaz, hogy ő is egyfajta nemzeti, konzervatív safe space-re vágyik, ahol nem kell gondolkodni tőlünk eltérő emberekről, mivel nem léteznek.
De a rettegésversenyt mégsem a Mi Hazánk politikusa, hanem a Vasárnap.hu újságírója nyerte, aki egy Lego-készletben talált színesbőrű bábu miatt írt cikket.
Valójában még mindig nem tudom eldönteni, hogy egy nagyon jól sikerült paródiáról, vagy komoly alkotásról van-e szó. Az cikkíró problémája ugyanis tényleg annyi, hogy egy nemzetközi piacra szállító cég nemzetközi piacra szánt termékében két bábu közül az egyik nem fehér bőrű. Ebből ő rögtön arra következtet, hogy ez egy politikai üzenet, politikailag korrekt érzékenyítés, amiből ő nem kér, és hogy „a lehető legtöbb platformon próbálják beadni nekünk a túlzásba vitt toleranciát”, és „a másfél éveseknek szóló játékot követi az óvodai érzékenyítés, a mesekönyv, majd a nemváltó influenszer Youtube-videója”.
Tényleg értetlenül állok a dolog előtt. Vajon felmerült-e a cikk írójában, hogy ugyanezzel a szettel Amerikában fekete gyerekek is játszanak? Vajon mi lehet „túlzásba vitt tolerancia” abban, hogy regisztráljuk a tényt: más bőrszínű emberek léteznek, és ők is dolgoznak építőipari munkásként? Vajon mi ennek az alternatívája? Milyen lenne az a Lego-készlet, és az arra analóg világ, ahol a cikk írója nem érezné úgy, hogy gyereke politikai érzékenyítés áldozata lett? Olyan, amiben csak fehér emberek dolgoznak építkezéseken szerte a világon? És miért nem azt a készletet vette meg, amiben nincsenek színesbőrű emberek? (Persze, jegyezheti meg rögtön jobboldali honfitársunk, ez drágább is!)
Úgy tűnik tehát, hogy egyre nagyobb az igény a jobboldali safe space-re, ami egyébként nem újdonság arrafelé, régebben Lebensraumnak hívták, és ugyanúgy az volt a lényege, hogy lehetőleg csak egyfajta ember éljen benne,
és ne kelljen mindenféle másfajta emberekkel foglalkoznia. Az is egyértelműnek látszik viszont ezzel összefüggésben, hogy meseátiratok és Lego-készletek terén egyelőre nincs kiszolgálva a jobboldali közönség, a legfiatalabbakat még mindig nehezen tudják megszólítani, hiszen a globalista világcég előbb mutat neki néger bábut, minthogy nem is tudom én, egy hungarikumot áruló boltot vezető bajuszos telivér magyar férfiembert ábrázoló Lego-szett kerülne kezébe, főleg hogy ilyen nem létezik.
Magyarán szólva szükség lenne rá, hogy valaki meghirdesse a Meseország a mélymagyaroké pályázatot, emellett pedig létre kéne hozni a Nemzeti Lego Vállalatot, hogy végre kormánypárti polgártársaink is zavartalanul legózhatnának csak és kizárólag hófehér bábukkal, amelyek éppen mondjuk lovasíjászkodnak és heteroszexuális párkapcsolatot létesítenek egymással, és közben nagyon fáj nekik Trianon.
Via ugytudjuk.hu
