Skip to main content
2025. március 27., Csütörtök, Hajnalka névnap

2025. febr. 16. Vasárnap, 10:05 | Csarnó Ákos | Vélemény
Címkék: sior

Sior: levelek haza - 9.

Eger egyik legismertebb korábbi lakója, Fekete Valér - Sior - és családja már régóta Skóciában élnek, mintegy 2500 kilométerre városunktól. Kitelepülésük, az ottani életük kezdeteitől a mai napig összegyűlt történeteit most megosztja olvasóinkkal egy igencsak hosszú net-novella folyamban.

Dicstelen leszereplésem után, meglehetősen elbátortalanodva néztem a falakat, mit tehettem, lepattantam mindenhonnan, mint a tökmag, a pénzünk fogyott. Ha jól számoltam, még két hónapi összeg volt a számlán, mivel 4 hónapnyi albérletet már kifizettünk, ezzel nem volt gond egy darabig, de az a dátum is vészesen közelgett , amikor havi majd félmillió forintot ki kell köhögnöm valahonnan, s remény sem volt rá, hogy ezt abszolváljuk.

Azért azt el kell mondanom, hogy nem csak sírás rívás volt ez az első pár hónap, de felhős volt a homlokom. Elkezdtük bejárni a környéket és meglepve fedeztem fel, milyen csodálatos helyre kerültünk. Rögtön egy nagy meglepetés ért, mert a házunktól nem messze lévő kastély előtt táblát fedeztünk fel. A tábla Charles barátunk családnevét viselte, miszerint ez a család építtette az objektumot. Tréfából lefényképeztem és elküldtem neki, mellesleg az egyetemen volt korábban Egerben angol tanár, lektor. Egy perc múlva írt vissza, hogy az anyukája mellett áll éppen Írországban, és anyuka elsírta magát, mert ez az Ő családjuk, az egyik családi ágról van szó, erre nehéz mit mondani, kicsi a világ! Amúgy Charles fura fickó, egyszer Fodzsa barátom aki Írországban túrázott, látott egy lángosos kiírást, nagyon megörült, de főleg akkor, mikor az évek óta nem látott ikonikus arcot meglátta a sorban, Ő is lángosért várakozott, hát volt röhögés...!!!

A kastély, ami mellettünk terül el Gilmertonban, azonnal megmutatta, mennyire máshogy élnek ezek az emberek, Itt él a történelmi uralkodó osztály, 800...500 éves várakban élnek ugyanazon családok, nem gumicsizmás parasztok lettek milliárdosok pár éve alatt, hanem generációk sora tartotta markában itt a hatalmat. Ezen kastély mellett is, olyan anyagi szintet láthattunk, amit nem ismerhettem otthon. Fácántenyésztés, lovarda, teniszpálya, erdők,  mezők, vadászatok, hatalmas üvegház, 70 éves sportkocsi a garázsban és sorolhatnám. Mivel Skóciában az a szabály, hogy mindenhol lehet közlekedni az embereknek, ezért itt is halad át egy út a birtokon, amit bárki használhat, innen tekintgettünk szerteszét.

Megtaláltam a város egyik legnagyobb legális graffiti falát tőlünk 3 kilométerre, meg a Rosslyn kápolnát, ami a Da Vinci kód című regényből lehet ismerős, na ez 5 kilométerre van. Van a külvárosunkban egy templom, egy szerencsejáték fogadóiroda, egy halsütöde, egy bezárt bank, két arab bolt, egy Domino pizzéria, egy optikus, könyvtár, közösségi ház, elvadult kerttel, pár üzlet, két fodrász.

Minden héten , a friss halat kis teherkocsiból árulják a halászok, néha skót szoknyás emberek is feltűnnek itt ott, van skót juhászkutya, Lassie azt jelenti skótul, kislány... na ezt is megtudtuk! 

A településünk egy egykori bányászfalu, már bezárták a bányát, évtizedekkel előtte, de ma is van egy bányász klub a településen (ami olyan mint Felnémet Egerben, egy külvároska), ahova én be sem léphetek.

A sarki, ötszáz éves csehóban, le is szúrtak valakit, érkezésünk után 4. nap, így nem igyekeztem bejutni az ódon falak közé, kiderült bicskás népek élnek erre, bicskás és bunyós. Mivel ez egy munkásosztály által lakott település, az embereknek megvan a stílusa. A gazdagok farmokon, kastélyokban élnek vagy külön városrészekben, pompában. A középosztály is külön városrészeket lak, jobbára jobb iskolák köré tömörülnek, mert itt körzetesítés van, mindenki igyekszik oda költözni, ahol jó az oktatás, és ez kontraproduktív is lehet, szelektálja a lakosságot, hiszen a jó sulik mellett drága a lakhatás, magyarán ki van zárva a jónép a mézes bödönből, ha lehet így fogalmazni. A munkások, alkalmazottak, külön élnek, és a területeken, foltokban vannak a gettók, tanácsi lakások. Nem hagyja a város, hogy egy rész legatyásodjon, ezért a nyomorultakat szétszórják mindenfelé, nem tudnak tömbösödni, ezért inkább gázos házak vannak, vagy utcák, mint városrészek, de nyilván ebben is van átfedés.

Azonnal szemet szúrt a drog és az alkohol jelenléte. Itt van a legmagasabb halálozási ráta Európában a drog miatt, Valium, heroin és minden járvány van. Az iskola mellett füvet szívó szülők, annyira nem érik el az ingerküszöböt, hogy a rendőr ki sem száll a kocsiból erre. 

69

A mi területünk nem túl jól szituált volt, de nem vagyunk sznobok, örültem, hogy van lakás és van hol aludnunk. A lakókörnyezet lakói tipikusan egyen arcok. Minden második ember szürke melegítőben jár, sportcipő, a nők plasztikázottak, közönségesen kihívó göncökben. Harsányak, a korabeli munkások leszármazottai, sok a kövér. Ha bemegy az ember a belvárosba, szinte más fajú embereket lát, más a stílus, viselkedés, testfelépítés! Nekem, mint külföldinek, mint minden érdekesség, ez is szemet szúrt, érdeklődve fordultam az új életem felé, ismerkedtem a világgal.

A városkép, az éghajlat, a színek, minden más mint otthon. A városok sokkal öregesebbek, patinásabbak, most a belvárosról szólok. A szürke, barna dominál, nem is igen látni színesre festett falat. A falakat homokkőből rakták, a tető pala, az is feketés, szürke. Edinburgh belvárosa, olyan mint egy mese, egy hatalmas erőd uralja a hegytetőt. A külvárosok 12 egy tucat házak milliói, olyan mint a Kádár kocka otthon, tömegre, csak más a stílus. A város mellett levő hídtól, egy órányi vezetésre él, ennek a pici lakosságú, de nagy terjedelmű ország lakosságának a 80%a!

A felföld szinte lakatlan, a 200 lakosú falvak már központok, bolttal, benzinkúttal! Szívtam magamba az infókat, olvastam, sétáltam, bicajoztam. Miután meglett a kocsink, már elkezdtük felfedezni a közelebbi településeket, Dalkeith, Bonnyrigg, nemzeti parkok, hegységek. Igaz még rettegtem vezetni, de egyre jobban ment és kezdtem érezni a ritmust, mivel annyira udvarias mindenki, hogy nem dudálnak, ha valaki bénázik. Az a mondás, városban nem szabad előzni, vidéken meg nem szoktunk...

Lehet kutyaszorítóban voltunk, de elhatároztuk , nem csüggedünk és használjuk az időnket és lehetőségeinket.

A gyerekeket minden reggel vittük a suliba, már eltelt 2 hónap, de semmi jelét nem adták, hogy bármit is értenének, a tanárok bíztattak, ne aggódjunk és az udvaron kergetőző 54féle nemzetiséget látva hajlottam rá, hogy higgyek nekik. Már nem volt sírás minden reggel, ennek is örültünk.

Egy nagyon kedves család keresett meg minket, hogy elmehetnénk vendégségbe, az Úr valami templomi ember volt, négy gyerekkel. Nem is értettük, hogy mit akarnak, kiderült semmit. Itt ilyen rendes emberek élnek, akik igyekeztek a beilleszkedésünk segíteni, istenfélő emberek, ám nem traktáltak minket semmivel, csak megvendégeltek, komfortosabbá téve az első idők gyomorgörcsös vekengéseit. Meglepetéseim sorra jöttek.

Valamennyi munka azért hébe hóba bejött, lépcsőházakat takarítottunk, a város másik végén. Bicajjal mentem át a városon, és olyan nyomorúságosan kerestem, hogy láttam, itt én valamit nagyon elnéztem, ez nem Eldorádó, hanem a pokol. Néha megjelentem Kekénél, aki egy elektronikai boltot és szervizt üzemeltetett. Kinn cigiztünk a bolt előtt, mert a lépcsőház takarítás a környéken zajlott az Easter Roadon. Keke biztatott, nagy hangon röhögött. Felajánlottam Neki, hogy festek egy graffitit a boltjára a redőnyre. Nagyon megörült, mivel úgysem volt semmi dolgom, már másnap ezzel töltöttem isten szép napját. Festés közben , a szomszéd boltból egy hölgy jött ki, egy úrral. Kérdezte, ha ad 20 fontot, festenék e egy banánt és két cseresznyét szintén a redőnyökre. bólintottam természetesen, pár perc alatt fel is raktam a kért flóra elemeket. Mikor kijöttek Keke meg a spanjai a boltból, vidáman újságoltam nekik, hogy kaptam pénzt a zöldség gyümölcs bolt eladótól.

- Milyen zöldéges he?

- Hát a hgycs, most ment el, gondoltam zöldséges...miért?

- Te ennyire hülye vagy haver? Ez egy illegális szado mazó klub mellettünk, azt hitted a nő az eladó???? Azt hitted a tag meg a nő édesapja??!!

Annyira röhög mindenki, hogy rám is átragad, van aki leül, annyira fullad.

Másnap, engedélyt kérek a lakásunkkal szembeni autószerelőtől, neki is festek egy hatalmas falfestményt.

Lehet vonatunk a szakadék felé robog, de az utasok pezsgőt bontottak, remek a hangulat!

Közben kiderült, az egyetemről , egy volt barátunk is itt él, hívott telefonon, Keke felett lakik albiban, erre már nehéz mit mondani, csak közhelyeket tudnék puffogtatni, azt meg minek.

Sior korábbi munkái itt érhetők el az Egri Ügyeken, de ha az újabbakra is kíváncsiak vagytok, akkor az instagramon vagy a facebook felületén is felkereshetitek.