Hallod, de jó neked, milyen jó neked, milyen jól beszélsz angolul, de jó nektek!!! De jó neked, szerencsés vagy! Milyen ügyesen csináltátok, gyerekek már biztos perfektek!!!

Nekem, nekünk nem szerencsénk volt, hanem vért izzadva dolgoztunk. Sokan irogattak, már a kezdeti szakasztól, hogy hogyan lehetne kijutni külföldre?! Hümmögve hallgattam, mert a Brexit, ami az Egyesült Királyság számára nem hozta el a királyságot, csak az áremelkedést, a gazdasági visszaesést, munkaerőhiányt, adóemelést és a sorban állást a reptereken , meg az anomáliákat a külföldi, uniós vagyonnal kapcsolatban...szóval ez az össznépi balfaszkodás, lezárta a határokat a külföldi munkaerő előtt. Alapjaiban, egy együgyű, iskolázatlan brit helyébe képzelve magam, értettem az alapgondolatot, hogy ne jöjjön be több külföldi, mert engem ez zavar. Ok...elhiszem, ha együgyű és iskolázatlan vagyok, mert már nem a középkorban élünk és olyan gazdasági összekapcsolódások vannak, hogy a nemzeti piac már csak egy álom és minden mindennel összefügg, tessék besétálni a boltba, ha csak magyar terméket akar venni, akkor jó szórakozást, na itt is ez a helyzet. A világpiac miatt, hiába zárták ki a sok európai embert (kivéve azok jöhetnek, akiknek magas a fizetése, értsd orvos, IT, mérnök...), hirtelen kiderült, hogy a rosszul fizető állásokra nincs utánpótlás, sok lengyel a lengyel gazdasági fellendülés miatt (éppen most vették meg lengyelek az egyik legnagyobb brit áruszállító céget...hoppácska...) hazamentek, nekem szinte az összes lengyel ismerősöm ment haza, sokkal jobban élnek otthon és már a katolikus Lengyelország bigott képe is hasadozik, nem olyan szigorú a politikai képlet.

A sors fintora, hogy mióta ezt a butaságot kitalálták és orra estek, hogy, jaaaaaaaaaaa, már nem az a nagyhatalom vagyunk és nem mi diktálunk, állnak órákat hüppögve a határon és soha annyi bevándorló nem érkezett , mint a történelemben. Egyrészt az ukrán menekültek, milliós tömegei, másrészt afrikai munkások tömege, akik az európai munkaerőt helyettesítik, például az egészségügyben, mert egyszerűen nincs elég személyzet a nem jól fizető állásokra. 

Mindenkit "biztatok" innen is a buta, nemzetieskedő pártok és gitt egyletek támogatására, akik a világgazdasági trendekkel szembe menve okoskodnak, mint a duzzogó kicsit kövér kisfiú az osztályban, aki verekedik , aztán csodálkozik, nem hívják sportolni meg buliba a pajtásai.

Irogattak nekem, ismeretlen és ismerős emberek, hogyan induljanak el külföldre? Magam is beszéltem, kértem tanácsot, sok embertől korábban, Kanári szigetekről, Berlinből, Londonból, mindenkit végighallgattam, így kötöttünk ki itt. Önök szerint, hány ember indult el, azok közül, akikkel én beszéltem, akik tanácsot kértek? Igen a válasz a nullát közelíti. Nem akartam hazudni senkinek. Elmondtam, hogy kurva kemény lesz, hogy a fejem szétesett, hogy láncdohányos lettem (már nem cigizem, megnyugodtam), hogy hasmenésem volt, reszkettem, nem tudtam aludni, folyamatosan pánikban voltam, sírtam a suliban a gyerekeim miatt, akik engem néztek és látták, apa sajnos nem olyan nagy és hatalmas mint gondolták, gyerekek megérzik az ilyet.

Mindenki kereste a kifogást, hogy a ház olyan szép...most készült el, hogy a gyerekeket nem akarja stressznek kitenni, hogy bizonytalan, nem beszél rendesen nyelvet...ésatöbbi. Mindenkit megértek, nem kell szégyenkezni, mert mindenkiben ezek a reflexek sejlenek fel, ne szégyenkezzen, ám ha változást akarunk, ki kell rúgni a budi  ajtaját. Tanulni, gyűjteni és üvöltve ugrani, aztán majd lesz valami, én ezt javaslom!

A házam elmet, kocsink enyészet, a szép biokertem már egy füves rét, csirkéim emléke is tova. Tanári karrierem megsirattam, mikor üvöltöztek velem itt, hogy miért nem mászok fel a tetőre hóviharban és én ott álltam vörös fejjel, hogy üssek vagy fussak, arra gondoltam, hogy velem így, 12 év alatt nem beszéltek  az iskolában, nem szoktam ezt, ezt is meg kellett tanulnom, hogy nem én vagyok a királyfi. Lehet nyelni, vagy ütni, de erre is lépni kell, kellett. Elő is fordult mind a kettő. A gyerekek zokogtak, szüleimmel telefonon tartottuk a kapcsolatot, baráti köröm elmosódott egy időre, évekig nem láttam fontos embereket. Oda lett a művész karrierem, senki nem akart képet, kiállítás szóba se kerülhetett, arra nem volt erőm munka után, hogy megegyem a vacsorám...Padlón voltam. Mikor ezt elmondom valakinek, megijed. De lehet e nagyobb tapintatlanság attól, hogy hazudunk felebarátunknak. Tiszteljük meg egymást az őszinte beszéddel és akkor minden jobb lesz.

Párom boldogtalan volt, nem volt elég pénzünk, Neki munkája, otthon sorvadozott 4 beszélt nyelvvel és 2 diplomával, semmire nem kellett itt. Sokat sírt, hervadozott.

Rottyon voltunk, mint egyszeri karcagi benzinkutas a Balaton Sound után egy hétig.

Tegnap hazajöttem. Beálltam a teherautóval a ház elé, kiszálltam, kifizettem az embert aki nekem dolgozott, Rita kérdezte, miért fizetek 20 fontot egy órára, mikor 15 is bőven elég lenne. Mondtam Neki, mert emlékszem, milyen volt, amikor lenn voltam, és azt akarom, hogy ez az ember , hazafele vehessen egy jó finom sört és egy vacsorát, mert megdolgozott érte, mert emlékszem, honnan jöttem. Rita repesve mesélte, hogy lementek kosarazni Andorral egy parkba és fantasztikusan sikerült, hogy 6 gyerek beállt dobálni velük és senkit nem érdekelt, hogy Andor speciális kisfiú. Hogy jó volt a melója (jelenleg kertész, ifjúsági referens, tanár egy suliban, speciális gyerekek pártolója, erdei iskola vezető, ez így együtt, öt, hat nap egy héten.), reggel lefutotta az adagot, éppen egy 30 kilométeres erdei futásra edz. A gyerekek a parkolóban a barátaikkal , jeges vizet öntöttek egymás fejére, valami idióta Insta kihívás. Néztem a lengyel , afrikai, magyar gyökerű skót gyerekeket és valahol olyan boldogságot éreztem, hogy , ezt csak az értheti, aki ilyen hegyre felmászott. 

Kiállításom van a városban, dolgozom a Népszavának és az Egri ügyeknek, írok és rajzolok Nekik. Most voltam Berlinben graffitizni egy hónapja, hétvégén az egyik legmenőbb skót graffitissel, Recklessel fújtam meg egy francia sráccal, aki onnan származik , ahol én laktam Párizsban. Két napja pedig, egy magyar hölgynek dolgoztam, fát vágtunk ki, aki kiderült egri,  Gárdonyiba járt, ismerte Valkai Emilt és csak néztük egymást és a kollégáim, akik csehek, nem hitték el. Most rendeltek képet az Usából, pár napja éttermet fújtam, adtak 2 órára annyi pénzt, amit máshol 3 nap alatt keresek meg...Most ahogy írom a sorokat, a gyerekek esznek, Lida siet, mert megy egy lovardába dolgozni, már 15 éves, önkéntes, speciális gyerekekkel. Andor indul a sport klubba, ping pongozik, kosarazik, focizik, úszik és tánc klubba jár, otthon egy orvos azzal riogatott, hogy járni se fog , meg beszélni sem...Kétnyelvű gyerek, folyékonyan beszéli az angolt és a magyart és a suliban a jó középmezőnyben van olvasásból, matekból, egy normál iskolában. Ilka lányom kelta ház makettet készít, valami 96 százalékos volt a bizonyítványa.

Ma megyünk skót és magyar tánc házba , múlt szombaton reggae partin voltunk, ami délután volt, hogy gyerekbarát legyen. 

Erősen fáj az egyik ujjam, meghúztam hónapokkal ezelőtt, a térdem fáj, belerúgtam egy utánfutóba. Nincs időm semmire, rohanás az élet, néha a hajam tépem, hogy egy sört nem tudok meginni a városban, aztán rájövök, nem is hiányzik. Én, aki a partik királya voltam anno.

Fáj a csuklóm a sok munkától. Volt egy csúnya autóbalesetem, totálkárra ment a kocsi,  2 hónapja, novemberben megtámadott egy gang az utcán, 15 emberrel verekedtem 5 percig, a rendőrök mentettek meg. Múlt héten egy indiai srácba kötöttek bele a buszon, majdnem verekedés lett, mert felálltam én is, a végén mind a ketten sértetlenül távoztunk, de nagyon para volt. A gyerekektől néha megőrülök, mert kamaszok és veszekednek velünk, nem hallgatnak az istennek sem. Mikor látom, hogy kenceficékre, meg a legújabb sport cipőre megy el a pénz , a párnát rágom, de Rita mondja, ne szóljak, amilyen kamasz én voltam, ahhoz senki nem ér fel, ekkor befogom, mert igaza van. Ők kenceficét vesznek én meg anno sprayket, meg sört, meg hagyjuk is...fesztivál királyság.

És ezek a dolgok, azért történnek meg a sok jó és a sok kellemetlen, mert üvöltve belerohantam a sűrűbe, nagy lendületet vettem és a sok kolonc, karrier, ház, kocsi, meg kiállítások, lemaradtak az ugrással, de lett más, és már nem is hiányoznak. És megint találkozom a fontos emberekkel és a Szüleimmel is sokat.

Mindenkit bíztatok az ugrásra, bármilyen témakörben, mert a Járt utat járatlanért ne hagyj el, egy baromság.

Aztán lehet, nem sikerül az ugrás, ilyen is sok van, de derüljön ki, mi lehetett volna a sztori vége, na a képernyő előtt búsuljunk.

Jövő héten folytatom a történetet, kellemes vasárnapot mindenkinek!

Sior korábbi munkái itt érhetők el az Egri Ügyeken, de ha az újabbakra is kíváncsiak vagytok, akkor az instagramon vagy a facebook felületén is felkereshetitek.