De jó nektek hallod! Tök menő, hogy elmentetek, de jó nektek! Olyan időben mentetek el, nem vagytok itt, ebben a szarban, hallod! Olyan jó nektek, gyerekek már biztos jól beszélnek, biztos jól, hallod...!

Olyan mint otthon a Kádár kocka, minden település végül is ugyanúgy néz ki, hellyel közzel. Vannak a régi, tradicionális településmagok, tündi bündi falak, kis patak, vár a lankán, birkák, borostyán, kőfal, üvegház. És vannak az új építésű lakótelepek, amelyek körülbelül valami 6 féle házat takarnak, milliós számban. Minden településen, ugyanazokat az utcákat látod, tucatjával, tucat házak, tucat ételek, életek, tucat műfű, tucat garázsfelhajtó, tucat giccses szarok, nippek, törpék a garázsajtó mellett. Tucat kertek, kőzúzalékkal felszórva, pár fa, a kertek nagyon kicsik, csak vidéken vannak nagyobb birtokok, benn a városban, egy átlagos háznak, jó, ha szobányi méretű udvara van, benne egy nyugágy, négy szék, kőlapok, rajta valami idétlen Ikea művészet, egy kis fészer, benne, minden házban kerti szerszámok, mellette egy bicaj, gördeszka. Házanként egy kutya, vagy egy macska. Emelt ágyás, amiben 3 póréhagyma kókadozik, esetleg komposztáló.

Az emberek olyan sokszor, annyira tucatnak tűnnek, hogy Mr. Bean alakja értelmet nyer. Panelekben beszélnek az emberek, szokásaik rabjai, de itt nekünk ez jobban látszik, mert mi belecsöppentünk a dolgokba, s nem itt születtünk. Egy Magyarországra költöző amerikai is nyilván máshogy lát minket, és természetesen az én életem is valahogy tucat lehetett a Halottak napjával, Karácsonnyal, ballagással, Szózattal, Szilvásvárad kisvasúttal. 

Az itteni skótok, akiket megismertünk nagy részben, ugyanolyan 12 egy tucat emberek, mint minden kultúrában, azonban nekünk ez a felismerés jutott, ezen bambulunk. Sok skót házban nincs asztal, az ételt rendelik és a tévé előtt eszik meg. Minden házban, minden szobában van monitor. A skótok a külcsín rabjai, mutatjuk mi van, de a statisztikákból tudjuk, hogy hihetetlen nagy adósság hegyeket görgetnek maguk előtt, abból utaznak, esznek, exponálnak, kivagyiskodnak. Mi a feleségemmel, mind a ketten dolgozunk, de kb minimálbéren vagyunk, talán kicsit feljebb. Nem akarok dicsekedni, de vannak tartalékaink, ezért nagyon furcsa, hogy a nálunk dimenziókkal jobb lapokkal bíró helyiek (örökség, helyismeret, kapcsolatok, skót anyanyelv bírása...)átlagban több tízezer fontos adóssággal élnek, plusz a lakáshitel. A szomszédunk például, vett egy kocsit. Azért nem fogadott el egy állást, innen 30 kilométerre, mert akkor sokszor kellene használnia a kocsit és így az, nem tartaná az értékét, és így, 2 év múlva, nem lehetne jó áron cserélni. A mi kocsink úgy nézett ki , mint valami szénaszállító (három héttel ezelőttig, amikor is totálkárra törtem sajnos...de ez másik sztori), de bejártunk vele ungot berket. Használjuk, mert csak egy tárgy. 

A skótok többsége nem jár ki az itteni tengerhez, hanem a déli országokba utazik, Teneriffe a nagy favorit, ott ünnepeltetik magukat. A helyiek többsége, soha nem megy ki a természetbe, nem is értik, minek oda kimenni. Egy pasi mesélte, utoljára, 20 éve volt északon! Az itteni észak, 4 óra kocsiútra van, aki látta, nem feledi, olyan mint a mese...de az ittenieknek vidékies.

A skótok isznak. Azonban, nem úgy mint otthon, hogy kb a társadalom 20 százaléka csont piás, de ez szégyen...Nem. Itt már pénteken reggel, mindenki arról beszél a munkahelyen, hogy de jó lesz este inni, alig várják az első koktélt. A szombat estét nagyon megküldik sokan, teljesen elfogadott látvány, hogy a felelős pozíciót betöltő hölgy, pizzán ülve gajdol, halál részegen, vagy esetleg jól szituált úriember az arcán mászik. Dolgozz keményen, de játsz is keményen, ez erre a mondás. Abban az országban élünk, ahol a Johnnie Walker alsópolcos ital, voltam olyan rum bárban a hétvégén, ahol végignéztem 150 féle üveget és egyik sem volt ismerős, de ugyanez megesett velem whiskey bárban is, ahol 300 ital közül, még az üvegje sem volt ismerős egyiknek sem. Minden nagyobb településen vannak főzdék, egy ország rotyog a gin és whiskey gőzben. Jómagam itt ismerkedtem meg a minőségi italokkal, egészen elképesztő kalandozásokba lehet belemenni, már ha van pénze az embernek.

Skóciában az emberek nem főznek többségében, rendelik az ételt. Főleg ezért nem tudnak félre tenni, mert ha mi is minden nap rendelnénk, mi is szerényebben élnénk. A lányom, mikor első főző órájára ment be a giminbe, meghökkent azon, hogy amikor a tanár megkérdezte, ki az aki már bármit csinált az életben a konyhában, négy gyerek jelentkezett. Ezek egyike sem volt született skót. A lányom, 13 éves és képes megfőzni egy 3 fogásos vacsorát, ha ketten dolgoznak a 15 évessel, bármelyik felnőtt megirigyelhetné a produktumot, desszertestől, levesestől.

Kollégáim igen vegyes képet mutattak. Általában lengyelekkel dolgoztam, az az egy magyar ember, akit alkohol gondjai miatt elbocsátottak, volt az egyetlen magyar kollégám, akivel együtt töltöttem egy évet. Ennek köszönhetően, egyre jobban ment az angol. Volt valami 6 lengyel kolléga, de volt holland, skótok is. A skótok, többségükben katonák voltak korábban, nem egy közülük Afganisztán után jött el melózni a tető pucoló céghez. Afganisztánban bombákat kerestek, hihetetlen sztorikkal traktáltak. 

Ami nagyon megtetszett végülis a munkás létben az, hogy a napnak van eleje, és van vége. Fú a szél, ver az eső, de nem kell viselkedni nagyon, lehet kajabálni, nem kell jópofizni, nincs papírmunka, intellektuális sznoboskodás. Megrendítő volt látni, hogy milyen gyorsan rájöttem, a tanári munka nem az életem volt, csak egy életszakasz és valódi boldogságot adott, mikor rájöttem, ezt el lehet engedni, hogy nincs több ostoba vizsgáztatás, nincs fogadóóra, nem kell akkor is udvariasan bűbájoskodni, mikor legszívesebben az íróasztalt dobnám át az ablakon, és nem kell mások által kitalált etikett mellett élni. Innen visszanézve, én már biztso nem taníthatnék otthon, mert az úgynevezett életvitelem (ellenzéki karikatúra, véleményem kimondása, graffitizés, néha engedd el a hajam bulizás), már lehet nem lenne kedves a helyi hivatalnak. 

A munkások között azonban nem számított, ki miben van. Nagyon egyszerű kivívni a tiszteletet, jól dolgozol és jó fej vagy, vagy tróger vagy és lusta. Én kijelenthetem, szakmám dísze lettem, mert olyan kunsztokat mutattam be a tetőn, amit nálam 30 évvel fiatalabbak sem. Mellém csapott a villám, fújta el a létrámat szél, estem bele üvegházba magasról, csak köptem egyet, elszívtunk egy cigit és mentünk tovább. És én büszke voltam, mert tudtam, nagyon kevés kollégám lett volna képes ezt megcsinálni, és tudtam, ez az igazi iskola, a dzsungel, nem pedig egy buta meeting , valami vidéki üdülőben a diákönkormányzat kapcsán.

Az ember önbizalma a terhelés alatt nő meg.  Van egy graffitis barátom, aki mindig azt írja a graffitik alé, no pressure, no diamond! (nincs nyomás, nincs gyémánt) Én már ehhez tartom magam.

Átalakult a testem. Felszedtem 15 kiló izmot, a hasam megint kockás lett, mint 20 évvel ezelőtt. Erős lettem és jó volt látni, mikor a kollégáim azt mondják, ha ez nem megy, akkor hívd a Valért, majd megoldja, és én megoldottam.

Egyik nap, egy lengyel fiatalember jött el a céghez, próba napra. Jól eldumáltunk, de bevallotta, hogy Ő még nem vezetett a szigeten, ahol a másik oldalon közlekedünk és a kormány is "rossz" oldalon van. Felajánlottam neki, hogy elviszem egy kis tréningre, mert féltem, nehogy baja legyen. Lida lányom is eljött velünk, de 10 perc múlva, sírva súgta nekem, Apa, ez a hülye nem is tud vezetni! Valóban, egy elszabadult kávédarálóban ültünk, Maciej pedig vezette ezt!

Így lépett be egy újabb barátunk az életünkbe.

Eger egyik legismertebb korábbi lakója, Fekete Valér - Sior - és családja már régóta Skóciában élnek, mintegy 2500 kilométerre városunktól. Kitelepülésük, az ottani életük kezdeteitől a mai napig összegyűlt történeteit most megosztja olvasóinkkal egy igencsak hosszú net-novella folyamban.

Sior korábbi munkái itt érhetők el az Egri Ügyeken, de ha az újabbakra is kíváncsiak vagytok, akkor az instagramon vagy a facebook felületén is felkereshetitek.