2024. április 19., Emma

Vélemény

#koronavírus #reviczky gábor #hit

Reviczky Gábor: Az emberek azért kapják el a koronavírust, mert a félelem miatt alacsony az önrezgésük

Székely Zoárd 2021.05.25. 14:31

Tavaly március 11-én, amikor a kormány kihirdette a veszélyhelyzetet, az első dolgom az volt, hogy a feszületet kitettem az ajtómra, és ezáltal meghívtam Jézust az otthonomba. Megígértem neki, hogy itt mindig szeretet fogja várni. Megkértem, hogy védje meg a családomat. És bizony azóta sem fertőződött meg a családban senki

– mondta Reviczky Gábor a kultura.hu-nak adott interjúban.

 

A színész többek között a hit szerepéről fejtette ki gondolatait: szerinte nem kell feltétlenül vallásosnak lenni, a hit önmagában is mindig segít átlendülni a nehézségeken.

A legfontosabb az, hogy valamiben higgyen az ember, mert az erősíti az önrezgését. A pandémia alatt az emberiséget elárasztotta a félelem, ami a legveszélyesebb dolog. Ebben az állapotban az ember önrezgése öt hertz, a boldog emberé ötven hertz. Tudományos kutatások nem mutatják ki, de nekem meggyőződésem, hogy az emberek azért kapják el a koronavírust, mert a félelem miatt alacsony az önrezgésük. Pedig a ’betolakodónak’ húsz hertz fölött már esélye sem lenne

– magyarázta a színész.

 

Reviczky elárulta, hogy ugyan a fertőzést nem kapta el, de a biztonság kedvéért beoltatta magát, mégpedig kínai vakcinával.

A hagyományos eljárásban bízom. Az orosz Szputnyik V-t szerettem volna megkapni, de akkor nem volt olyan. A Pfizert is felvehettem volna, ha elmegyek a dél-pesti kórházba, de nagyon tartottam az emberek felelőtlenségétől: hogy majd hosszú, kígyózó sorokban fognak várakozni. Így aztán Ráckevén oltottak be a kínai Sinopharmmal. A gyanúm beigazolódott, ugyanis később kiderült, hogy egy nálam idősebb barátom ugyanazon a napon elment a dél-pestibe, és a Pfizer mellett a Covidot is megkapta. Szegénykém alig élte túl.

Eszerint – tette hozzá – ő maga is veszélynek lett volna kitéve. Bár, mint mondta, mivel az önrezgése magas, nem valószínű, hogy elkapja a vírust.

 

 

 

Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló