Ön szerint jó ötlet volt az egri városháza házszentelése? Pro és kontra, szavazás!

Szavazás a cikk alján!
Korábban írtunk arról, hogy január közepén házszentelést (áldást) kapott az egri városháza. Ez az eset többekben kérdéseket vetett fel, hogy mennyire illeszkedik az állam és az önkormányzatok világi és vallásos semlegességébe, mennyire volt álságos vagy éppen szívből jövő.
A kattima.hu szerint "január 6. Vízkereszt, az Egyház vizet szentel, de a Házszentelés napja is, ami régi és igen szép szokás. A Házszentelés, Isten keresése, a vele való találkozás. Eredete a napkeleti bölcsekhez kötődik. Gáspár, Menyhárt, Boldizsár megjelent Jézus jászolánál, és kifejezték imádatukat. A Házszentelés, azon “könyörgő” áldások közé tartozik, amivel valami jót idézhetünk elő, mert akit vagy amit megáldunk, az az Áldás forrásává válik."
De meg kell említeni a világi szempontot is, amit Domán Dániel foglalt össze a csütörtöki Közgyűlés napirend előtti felszólalásában, amivel komoly hullámokat kavart az fideszes politikusok és követőik körében, mi több, még az egri polgármesternél is kiverte a biztosítékot, annyira, hogy maga szintjére emelte az ellenzéki képviselőt, mikor nevén nevezte, hogy micsoda dolgokat követett el.
Mi most szeretnénk megkérdezni olvasóinkat, hogy jó ötletnek tartják-e, hogy áldást kapott az egri városháza?
indexkép: Vágner Ákos facebook