2024. március 29., Auguszta

Vélemény

Nem tetszik a véleménye az egri Fidesznek? Csuklóból kicsinálják, nyilvánosan hurcolják meg

Egri Ügyek Szerk. 2019.11.30. 00:00

Ehhez elég egy nyilvános kritika vagy egyet nem értés.

 

Azt már nagyban is láthattuk, hogy mire hajlamosak a NER katonái és maga a rendszer, ha valaki nyíltan vállalja, hogy ez a mai helyzet neki nem jön be. Az adófizetők százmilliárdjaiból fenntartott propagandagépezet kezdetben a riválisnak tekintett politikai tömörüléseket, majd egyes politikusokat, aztán civil szervezeteket és civil embereket járatott és járat le folyamatosan. Bennük az a közös, hogy így vagy úgy, de hangot próbáltak adni annak, hogy szerintük nem vezet sok jóra az, amilyen közegben most élünk.

 

Az egri kormánypártiak is sok mindent átvettek a központi Fidesz módszereiből, de itt sokáig a színfalak mögötti politizálás volt a narancsos ámokfutás terepe. Aztán szép lassan jött elő a „háttérből” mindaz, ami ma már szinte hétköznapinak tűnik. Mindent áthat a politika és az a narratíva, amelyet a Fidesz próbál lenyomni az emberek torkán. Az utóbbi években, de leginkább egy-másfél esztendőben gigantikus összegeket költ Eger önkormányzata a mi adóforintjainkból arra, hogy a kormánypárti üzenetek helyi mutációja az egriekhez is kellő túlsúllyal eljusson. Se szeri, se száma a lejárató célú cikkeknek, riportoknak – inkább álcikkeknek, álriportoknak –, termelési riportoknak elsősorban az Eger Híreknek nevezett propagandaoldalon, és sajnos a már csak nevében közszolgálati városi tévén is. (Talán nem véletlen, hogy mindkettőnek egy a főszerkesztője, bár ezt nagyon nem szerették volna, hogy kiderüljön, de a hatóság másként gondolta. Erről ITT írtunk korábban.)

 

Ocsmány hangnemben szidnak minden politikai akciót, tömörülést, megnyilvánulást, ami nem a Fidesz. Minden rosszat próbálnak az ellenzék nyakába varrni, az sem baj, ha ehhez kamu sztorikat kell kreálniuk és nyíltan hazudniuk kell. Nem helyes ez sem, nagyon nem, de itt nincs sok más választása a NER propagandaágyúi közé sétáló politikusoknak manapság. Az azonban már a legalja kategória, amikor civileket járatnak le azért, mert úgy mertek megnyilvánulni, hogy az nem tetszett a helyi Fidesznek és/vagy propagandistáinak.

 

Történt ugyanis, hogy a napokban tartottak egy zenei fesztivált az egri várban. Volt, akik szerint ez hangos volt, de a többség az ő megnyilvánulásaikon felülkerekedett, még ha olykor minősíthetetlen hangnemben is. Az egri ellenzék nem igazán szólalt meg a témában, nem is volt indokolt, még akkor sem, ha régóta tartó probléma Egerben ez a "túl sokáig volt hangos egy rendezvény" téma. Összetett, bonyolult kérdés ez, amelyet érdemes a helyén kezelni, de összességében talán nem olyan nehéz elviselni néhány hangosabb napot az évben, cserében még több turista érkezhet Egerbe, amitől a városnak is jobb lesz.

 

A napokban egy egri szállodavezető nyilvánosan adott hangot aggodalmának, amely lényege: a várban tartott fesztivál szerinte olyan hangos volt éjjel, hogy emiatt nála megszálló vendégek közül többen döntöttek úgy, hogy lelépnek.  A nyilatkozat IDE KATTINVA tekinthető meg. A hölgy egy mukkot sem szólt a Fideszről, nem nevezett meg felelősöket, nem szidta a rendszert. De úgy fest ennyi is elég ahhoz, hogy a fideszes propagandaoldal „levadássza”.

 

Az Eger Hírek (amelyet egyebek közt egri önkormányzati cégek, vagy éppen a megyei vízmű, és hát az egri várat üzemeltető Dobó István Vármúzeum milliókkal pénzel) olyan szövegeket gyártott ezek után, amelyeket látván még a kommunista idők propagandagyáraiban is kalapot emeltek volna Nyitrai Zsolt és az egri Fidesz (ál)híroldala előtt. Először olvasói levélnek keresztelve ezzel a címmel jelent meg náluk egy anyag:

 

„Sivalkodik az ellenzék a Vár Fesztivál miatt”.

 

 

A probléma csak az, hogy az ellenzék közül senki meg nem szólalt, az Eger Hírek erre a következtetésre úgy jutott, hogy szerintük a nyilatkozó hölgy ellenzéki. Hangsúlyozzuk, egy szállodavezetőről van szó, aki nem politikus, nem közéleti szereplő, az egyik fő bűne, hogy kifogást emelt az egyébként fideszes üzleti körök és személyek által szervezett fesztivál hangerejével szemben, és itt a másik "bűn": nem kormánypárti szimpatizáns. Innentől kezdve ő, na és az egri ellenzék sivalkodik.

 

Úgy tűnik, már ennyi is elég ahhoz, hogy elinduljon a tudatosnak és irányítottnak látszó lejáratás. Sikerült ezt is beletenni az Eger Híreken megjelent írásba: “Az egri ellenzék ismét megragadta a lehetőséget, hogy valamit kritizáljon. Most épp a nemzetközi fellépőket felvonultató Vár Fesztiválba kötöttek bele. A Facebook-on uszítanak, miközben szimpatizánsuk a tv-nek. Az ellenzék szerint a Vár Fesztivál hangos, nem való a várba, és a turisták elmennek Egerből csak azért, mert este van buli a várban. Az erről szóló riportot a köztudottan ellenzéki M. Marianna, a Korona Hotel tulajdonosa adta az ATV-nek.”

 

A szerző szándékosan odaképzeli az ellenzéket, azt hazudva, hogy itt valami galád ellenzéki akcióról beszélhetünk. Hogy milyen facebookos uszításról van szó, azt később nem mutatja be, nem is tudjuk meg. Nehéz is lenne, mert nem volt ilyen.

 

A zárás se semmi: „Én szeretek itt élni, és felháborít, ha a városomat szidják másoknak csak azért, mert ők nem szeretik a kormányt vagy a jelenlegi városvezetést. Kihívni az ATV-t, panaszkodni, hogy Egerben milyen rossz, hogy itt a városvezetés milyen dilettáns, na ez egyáltalán nem menő. Szégyellje magát az ellenzék!”

 

Ki szidta a kormányt? Hogy jön ide megint az ellenzék, akinek szégyellnie kell magát? Felesleges kérdések ezek, mert a válaszok mind id vezetnek:

 

ma már ott tartunk, hogy a Fidesz propagandafegyvere mindenkit lekaszál, akit csak egy kicsit is használni tud arra, hogy ha kell, hazugságokkal, ferdítésekkel, de hiteltelenítsen mindenkit és mindent, ami nem a Fidesz. Elsősorban az ellenzéket, de most már azt is, aki kritikát mer megfogalmazni.

 

És hogy mennyire nincs határ: a fenti eset után közöltek egy újabb cikket arról, hogy a szállodavezető hogyan kifogásolta azt a cikket, amelyben őt használták a legújabb propagandaharsogásukhoz. Itt már egészen odáig mentek, hogy előkotortak a hotelban megszálló vendégek értékelései közül olyanokat, amelyek nem voltak túl hízelgők a szállásadóra nézve.

 

Hogy a mocskos politikai lejáratás már hétköznapivá vált a Fidesz és holdudvara részéről, azt nap mint nap láthatjuk, de jó lenne egy határt meghúzni akkor, amikor a nyilvánosság erejével próbálnak odacsapni. És mily' mocskos közeg ez, amikor már arra kell figyelmeztetni egyeseket, hogy mennyire nem helyénvaló civileket, még magukat nem kormánypártinak valló civileket sem ily’ módon használni arra, hogy ebben az egyre inkább alávalóbb politikai közegben ismét lehessen egy kicsit szürcsölni a narancslébe!

 

(Az Egri Ügyek szerkesztősége elhatárolódik minden olyan eszköztől és megnyilvánulástól, amely egyértelmű és átlátszó célja civilek megbélyegzése azért, mert vállalják politikai beállítódásukat és/vagy véleményüket a nyilvánosság előtt. Mint ahogy elhatárolódunk attól is, hogy civileket vagy bármely megnyilvánuláskat tudatos ferdítésekkel, hazugságokkal használja fel bármely médium arra, hogy ezzel politikai tőkét kovácsoljanak akármelyik politikai oldalnak, kormánypártinak vagy ellenzékinek egyaránt.)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló