Skip to main content
2025. március 27., Csütörtök, Hajnalka névnap

2025. febr. 13. Csütörtök, 20:21 | Csarnó Ákos | Vélemény

Hazugságokkal, a legkisebbeken veri el az egri városvezetés a port: a gyerekeken

Akkora ordas hazugságspirálba manőverezte magát a Fidesz vezette egri városvezetés, amilyet ritkán látni, de amit egyszer talán majd tankkönyvekben lehet olvasni. Polgármesterestűl, médiástúl, gyerektáborostúl, cakompakk.

Felröppent a hír, hogy a felsőtárkányi Imókő Üdülőt bezárná az egri önkormányzat, arra hivatkozva, hogy nehéz a gazdasági helyzet, a 4,1 milliárd forintot elérő hiányt valahogy kezelni kell. Arra végképp senki nem számított, hogy tehetetlenül széttárja a karját a többség (kisebbség, hiszen alig 35%-al nyertek mandátumokat), hogy ők aztán nem tudtak semmit, „aszitték, hogy itt most,,,”… Szóval senki nem gondolta, hogy a szükség órájában pont azokba rúg bele a városvezetés, akiknek semmi erejük nincsen szólni: a gyerekekbe. Kezdték a Hibay Károly utcai óvoda bezárásával, majd folytatták a gyereknevelési intézményrendszer átalakításával, hogy nem egészen 3 és fél hónap után eljussanak a nyílt hazudozással alátámasztott valóságferdítésig: a gyerektábor bezárásához.

A napokban nemcsak a polgármester közösségi oldalára hanem az azt szolgai módon követő és lájkoló hivatalos városi oldalra is kikerült egy rakás fotó az Imókő Üdülő lepukkant részeiről. A hivatalos indokolás szerint  "jelenlegi formájában nem fenntartható az Imókő Üdülő működtetése. A több mint 40 éve üzemelő, Felsőtárkányban található táborhelyszín éves bevétele 2024-ben mindössze 17 millió forint volt (amely az ott dolgozók bérét sem fedezte), miközben a fenntartási és az üzemeltetési költségek a tavalyi esztendőben elérték a 42 millió forintot. Ez a jelentős hiány hosszú távon fenntarthatatlanná teszi a működést, többek között ezért döntött az ideiglenes bezárás mellett az egri önkormányzat." De ezt inkább beszédes képekkel támasztják alá. 

Azt is kiemelik, hogy "az üdülő műszaki és infrastrukturális állapota olyan szintre romlott, amely már nem biztosítja a megfelelő komfortot és szolgáltatási színvonalat a vendégek számára. A helyzet javítása érdekében átfogó felújításra lenne szükség, amely jelenleg nem megvalósítható az önkormányzat rendelkezésére álló forrásokból".

Valóban, első látásra teljesen alkalmatlannak tűnik a tábor gyerekek fogadására a képek láttán is (képek lentebb). Csakhogy valaki teljesen elfeledkezett arról a tényről illetve annak bemutatásáról, amiről az önkormányzat tévéje többször is beszámolt. Vagyis arról, hogy az üdülő felújítás alatt van épp! Légy került a levesbe, nehéz magyarázni a kialakult helyzetet.

A megosztott elkeserítő állapotokat bemutató fotók akár jogos felháborodást is kiválthattak az olvasóbban, azonban pár fotó nem került nyilvánosságra. Domán Dániel önkormányzati képviselő – aki az üdülő bezárásával legelőször foglalkozott – a csütörtöki napon olyan képeket hozott nyilvánosságra, amik egyértelműen bizonyítják, hogy  tábor épp az eltagadni kívánt felújítás állapotában van. A Domán által közzétett képek alapján teljesen nyilvánvaló, hogy falazóelemek, vizesblokk felszerelések, kiglancolt mosdók várják... várták volna a szezonkezdést - ami most már nem fog megvalósulni az ócska hazug hozzáállása miatt.

Íme a városvezetés közzétett képe egy vizesblokkról:

budi3

Itt meg egy felújított vizesblokk képe:

budi2

Itt egy leharcolt szobarészlet:

1000023173

Itt pedig az építőanyagok, felszerelések:

cuccok2

Egyelőre nem világos, hogy mi volt a célja ezzel az nyílt és ostoba hazudozással az egri Fidesznek, de tényleg csak arra a furcsa perverzióra lehet gondolni az esetükben, hogy a gyerekekkel akarnak kib... abrálni. Egy pillanatra el kellene gondolkodni, hogy miért is ültek fel a magas lóra... fordítva.